Banda: SHINee
Páros: JongKey (side ?)
Milyen kis huncut már ez a Jonghyun? :33
Az a pillanat, amikor rájössz, hogy nem bírod tovább. Nem bírod tovább,
mert neked ez csak kínzás. Ki akarsz törni, el akarod mondani érzelmeid. Azt
akarod, hogy ne csak ő, de a világ is megtudja, mert olyan régóta őrzöd
magadban ezeket az érzéseket. És ez már nem az a gyerekkori fellángolás. Nem
bizony, ez már a kőkemény, igazi szerelem. De mit ér ez, ha az az idióta nem
veszi a jeleket? Nem bírja felfogni, mégis mit akarok tőle? Komolyan..Nem
hiszem el, mennyire vak. Itt rágódok magamban már mióta is? Úgy 6 éve, ha jól
emlékszem. 6 éve, mikor először megismertem ezt a lükét, akit a legjobb barátomnak
tudhatok be. Aki iránt már akkor megdobbant a szívem, amikor csak belépett az
ajtón. Félénk volt, kis ártatlan. Hozzám is annyira félve jött oda, mintha
attól tartott volna, hogy keresztbe lenyelem. Pedig, mint kiderült, ő az
idősebb. Már akkor, azokban az években is magasabb voltam nála. Mindketten kis „csontvázak”
voltunk. Teljesen hasonlítottunk, és mivel a vezetéknevünk is egyezett, sokszor testvéreknek tituláltak minket. Nem is csodáltam ezt akkoriban, tényleg hasonlítottunk.
Na de most ezt már nem mondhatom el. Én mondhatni ugyanolyan kis szálka vagyok,
csak kicsit jobban kiformálódott testtel, de Jonghyun nem. Ő, a jóképű, kigyúrt,
minden lány álma féle pasi lett. Főleg, ha a kiskutya szemeivel néz rá
valakivel, na akkor az ájulás garantált. És én, Kim Kibum, ennek a kétlábon
járó csodának vagyok a legjobb barátja. De csak a barátja, semmi több. Pedig
mennyire szeretnék több lenni. De ő ezt nem is sejti. Hiába próbálkozok teljes
gőzzel, egyszerűen vak és nem képes a szavaim mögött rejlő érzelmeket
észrevenni. Óh, mennyit próbáltam már elfelejteni azt a két igéző szempárt, a
napbarnított, kemény hasfalát, az orromba szorult illatát, amit minden
alkalommal, amikor átölel, megérzem, és újra meg újra elveszek. Ez az idióta,
mint mindig, most is itt ül az asztal előtt, miközben a többiek valahol épp
lézengenek. Minden egyes alkalommal, amikor főzök, ő itt ül a konyhában és
figyel valamit. Van, hogy az ablakot kémleli, van, hogy a gőzölgő edényeket a
tűzhelyen, és van, hogy csak bámul maga elé. Bár tudnám, mi jár ilyenkor a
fejében.
-Mikor lesz kész a kaja? – törte meg a csendet és az én gondolataimat.
-Már hamarosan. A többiek hol vannak? – tettem fel a kérdést, mert már
érdekelt, merre vannak ezek a jómadarak és megint miben mesterkednek. Amióta
Taemin rájött, hogy szerelmes vagyok Jonghyunba, azonnal elmondta a többieknek,
akik szerencsémre nem röhögtek ki, és most gőzerővel próbálnak minket
összehozni. Mint látható, nem nagy sikerrel.
-Úgy tudom, Minnie nagyon menni akart a vidámparkba, és addig könyörgött
Minhonak, hogy vigye el, mígnem az beadta a derekát. Onew pedig randira
készült, szóval minden bizonnyal már rég egy csinos lánnyal bájolog valahol.
Ahha. Szóval megint kettesben hagytak minket. Tuti megint Taemin ötlete
volt az egész, azért, hogy összejöjjünk. Hát, ezzel már próbálkoztak, azt
hiszem. Talán a múlt hónapban. Csak akkor az a kis bökkenő volt, hogy mikor épp
elmondtam volna, mit érzek valójában, akkor rontott be az ajtón a Super
Junioros Ryeowook és követelte, hogy segítsünk nekik megszervezni Yesung
születésnapi buliját. Most remélem nem tör ránk megint valaki. Bár nem hiszem,
hogy lenne elég bátorságom újra elé állni és kimondani azokat a szavakat.
-Hahó, Kibummie – legyezett a kezével az arcom előtt Jonghyun – figyelsz te
rám egyáltalán?
-Uhh, bocsi, Jjong.. csak elgondolkoztam.. – Úr Isten.. ennyire nyíltan
elbambultam? Ugye nem gondolkodtam hangosan?
-Min gondolkoztál el? – persze, majd el is mondom. Na azt lesheted.
-Semmi érdekesen. – idegességembe beletúrtam a hajamba, ám amikor
megéreztem Jonghyun kezeit a derekamon, kezemet ott felejtettem. Szemeim
hírtelen pattantak ki, és levegőt venni is elfelejtettem. Persze, ez nem az
első, hogy megölel, hisz legjobb barátok vagyunk, gyakran ölelkezünk. Csak
számomra kezd kényelmetlenné válni, hisz fülig szerelmes vagyok.
-Emlékszel.. – kezdte mondandóját, közben szorosabbra fonta karjait
körülöttem. – amikor kb egy hónappal ezelőtt mondani akartál valamit, csak épp
ránk rontott Wookie? – aprót bólintottam. Nem értettem, mit akar ezzel. Vajon
rájött volna az érzéseimre? Tudja, hogy meleg vagyok? Ugye nem? Nem így kéne
ennek történnie. – Mi volt az? Nagyon fontosnak tűnt. Elmondod?
-Nem. Nem akarom elmondani, mert elrontanék vele mindent – mondtam ki
egyszerűen, ami a fejemben járt. Ha elmondom, akkor talán megváltozik közöttünk
minden, és nem leszek képes a szemébe nézni. – és kérlek, vágd fel az epret a
desszerthez. – igen, tereld csak a témát, tereld szépen.
-Most nem a desszert a lényeg – mégse vagyok jó téma elterelő. – hanem hogy
miért nem akarod elmondani? Mit rontanál el vele? – ha lehet, akkor
még szorosabban ölel magához és pedig belesimulok az ölelésbe.
-De ha elmondom.. vagy megutálsz.. vagy minimum le fogsz nézni – hallom,
ahogy kuncog egyet, de nem látom, mert szemeimet szorosan bezártam, hogy még
véletlenül se találkozzon a tekintetünk.
-Bummie.. nincs olyan dolog, amiért megutálnálak – apró puszit nyomott a
homlokomra. Most nem tűnik akkorának a magasság különbség. – hisz amit irántad
érzek, az mindent fölülmúl.
A szívem nagyot dobbant, kihagyott egy ütemet, és utána kétszer olyan
gyorsan kezdett el dobogni. Jól hallottam? Vagy csak a képzeletem játszik
velem? Esetleg megint álmodom? De olyan reálisnak tűnik ez az egész.
-J-jonghyun? – félve nyitottam ki szemeimet, mikor azok találkoztak egy
kiskutya szemeivel. Azonnal elvörösödtem. Ez a fiú gyönyörű.
