2016. november 5., szombat

Te vagy a mindenem [8.rész] "Állítsuk fel Yeye hyungot" akció

Elnézést a hosszú késés miatt :c
Páros: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak

-Mire készülsz azzal? – kérdezte tőlem ijedten Jonghyun, amikor meglátta a kezemben lévő tárgyakat. Volt nálam egy fehér törölköző és egy tál víz. Alaposan végigmértem problémánkat, majd nekiláttam kis tervemnek. Vagy működik, vagy nem. Letérdeltem elé, mire teljesen elfehéredett. –Key, mit akarsz csinálni? – arca teljesen elfehéredett, majd egy piros árnyalatot vett fel, amikor elkezdtem kicsatolni övét. – Kibum, esküszöm, megverlek, mondd már el, mire készülsz!
-Shhh kicsi dínó, shhh – tettem ujjamat ajkaira, majd a törölközőt belemártottam a tál hideg vízbe, jól kicsavartam belőle a vizet és rátettem a boxerére. – Egy kis hideg, és le kell kókadnia. Ha nem, akkor jön a B terv – kacsintottam rá a fiúra, mire ő teljes egészében megremegett.
-Key, én nem tudom, te hogy vagy vele, de általában ha az ember egy jó liternyi viagrát bevesz, az nem fog csak úgy lekókadni egy kis hidegtől.. – vakargatta tarkóját, miközben hol jobbra, hol balra nézett.
-Úgy beszélsz, mintha már nem először történne ilyen – kuncogtam el magam. – Ne aggódj, én meg fogom oldani. Bár akkor a B terv kiesik, ha a hidegtől nem múlik el úgysem.
-Fogadjunk bele akartál ültetni egy kád hideg vízbe – forgatta meg a szemeit. – Ide erősebb fegyver kell, ha le akarod győzni a Hadnagyot – nem tetszik ez a vigyor. Túlságosan, hogy is mondjam, perverz állat vigyor. Fogja magát, feláll, mármint két lábra, és elindul felém. A vizes törölköző lepottyant róla, így megfigyelhetem az emlegetett „ellenséget”. Ez túl nagy falat, bárhonnan is nézzük. Eltolatunk egészen a falig, ahova hátam beverem és nyekkenek egyet. Bal kezét fejem mellé helyezi, majd csak néz engem. Szemei annyira elvonják a figyelmem szépségükkel és csillogásukkal, hogy észre sem veszem, de már a fülemhez hajol. Búgó hangon súgja bele a szavakat:
-Kim Kibum, mutasd meg, hogy nem csak a szád nagy, de tettekre is képes vagy – majd belenyalt a fülkagylómba, amitől gerincemen végig futott a hideg. Összehúztam magam, amennyire csak tudtam.
-J-jong.. Ne mondj hülyeséget!
-Hülyeség? Ohh, Kibum, teljesen komolyan gondoltam – duruzsolt továbbra is, amitől kezdtem elveszíteni az eszemet. Játszani akarsz? Akkor játszunk!

Két kezem a mellkasára helyeztem, majd ellöktem magamtól, de folyamatosan közeledtem felé. Lelöktem az ágyra, majd elhelyezkedtem felette. Fenekemet kényelmesen pihentettem erekcióján, amitől az én agyam is kezdett eldurrani, de fegyelmeznem kell magam. Elvégre csak játszani szeretnék egy kicsit. Látom rajta, hogy teljes mértékben azt hiszi, hogy itt és most kemény dugásnak lesz a része. Szegénykének mennyire csalódnia kell majd később, mert az én seggem biztosan nem szerzi meg. Legalábbis ma biztos nem. Na térjünk vissza a tárgyra. Szemeiben látom csillogni a vágyat, és érzem is, mert eléggé nyomja az ülőalkalmatosságomat. A nyakához hajoltam, miközben kidugtam a számból a nyelvem, és hosszú nyál csíkokat hagytam ott. Nem tudom, mi a nagyon érzékeny pontja, de nekem ez, és gondoltam, nem lőhetek vele annyira mellé. Nem is csalódtam. Halk sóhaj tört ki a torkán, ahogy meleg és nedves izmom a testrészén pihentettem. Pólója aljához nyúltam és levettem róla. Szemeimmel ettem a látványt. Nem az a túlságosan kidolgozott has volt, de aminek ott kell lennie, az ott volt. És az a kis szőrcsík, ami az alsógatya korcában végződik, egyszerűen imádnivaló volt. Elég furcsa perverzió, de imádom, ha egy olyan kis szőröcske van ott, teljesen el tudja venni az eszemet. Továbbá láttam ereket is, amelyek a boxerben tűntek el. Ahogy szinte meztelenül feküdt előttem, kezdtem beindulni, mert éreztem, ahogy a farmerem kényelmetlen lett. Mocorogtam egy picit, hogy rendezzem odalent a dolgokat, de ezzel csak azt értem el, hogy Jonghyun nyögve morgott valamit, majd fölém került egy gyors mozdulattal.
-Elég a játszadozásból, cica – nyalt végig állkapcsomon.
-Pedig még nem is játszottam eleget – fordítottam el a fejem oldalra, hogy ne keljen a szemeibe néznem. Nem bírom, zavarba ejtő, ahogyan végigmér.
-Vegyük ezt le – nyúlt a pólómhoz, ami a mondata végére a szoba egyik sarkában volt. Ráhajolt a kulcscsontomra és szívogatni kezdte. Apró csókokkal haladt a testemen, elidőzve mellbimbóimon. Két kezemmel a párnát szorítottam a fejem alatt, szemeimet szorosan bezárva és csak nyögdécselve. Úgy kéjelegtem, mint egy rossz ribanc. De ha egyszer annyira jó volt..
-Annyira dögös vagy, Bummie.. – suttogta megint a fülembe, és hasamra fordított engem. Térdeimet feltolta, így tökéletesen pucsítottam neki, igaz, nadrágban. Ezt a problémát hamar megoldotta, két egyszerű mozdulatta leszedte róla, így egy szál gatyában mutattam neki a fenekemet.
-Micsoda formás popsik – markolt bele mind a kettőbe, dörzsölgette őket, nyomkodta őket, ahogy csak bírta. – Egy nőnek nincsenek ennyire formás dinnyéi, mint neked, te Díva – lehelte elhaló hangon, majd belecsókolt. Ez az idióta belecsókolt a seggembe. Szemeim villámlásként nyíltak ki, ahogy megfordultam, ezzel együtt jól nyakon is vágtam őt a lábaimmal. Térdem magamhoz húztam, és az ágy sarkához húzódtam. A fiú csak éretlenül nézett rám.

-Téged meg mi lelt? – úgy figyelt a szemeivel, mintha csak a sátán szállt volna meg engem. na igen, a fenekem nagyon érzékeny ilyen dolgokkal szemben, és most ez elég hirtelen ért, tehát teljesen érthető szerintem a reakcióm.
-A seggem egy olyan dolog, ami szent és sérthetetlen! Engedély nélkül tilos hozzá érni! – vonyítottam Jonghyun képébe, ameddig ő csak figyelt engem. Nyelt egy nagyot, elfordult tőlem, és letolta az utolsó ruhadarabot is magáról. Mire én csak pislogtam.
-Te.Teljesen.Hülye.Vagy?! – ordítottam neki. Ő ügyet sem vetett rám, helyette csak próbált könnyíteni magán, több kevesebb sikerrel. Tányér nagyságú szemekkel figyeltem, amit csinált. Láttam, ahogy nyakán végigsiklik egy izzadságcsepp, egész felsőtestén át, majd eltűnik a combjának hajlatában. Annyira erőlködik, annyira próbálkozik, de nem tud betelejsülni. Felálltam az ágyról és kényelmes léptekkel odasétáltam hozzá, majd letérdeltem előtte. Ő ebből nem vett észre semmit, mert mindvégig zárva volt a szeme. Megfogtam csuklóját, mire meglepetten nézett le rám. Nyeltem egy nagyot, majd kezemmel ingerelni kezdtem Jonghyun folyamatosan álló barátját. Szemeit ismét lehunyta, és halk sóhajokat engedett ki ajkain. Eszméletlenül kemény volt már a kezeim között, így megpróbáltam szintet lépni. Végignyaltam teljes hosszán, ezzel egy erőteljes kéjes hangot kicsalva az ágyon ülőből. Fejét hátravetette és lihegett, mint egy kutya. Nem haboztam tovább, bekaptam a teljes elém táruló „dínófarkat”.
-Eeehh..! – nyögött hangosan Jonghyun. Teljesen elvesztette a fejét, de ha ez így fog folytatódni, akkor én is el fogom veszíteni minden tűrésem.
Fejemet egyre gyorsabban mozgattam, néha kezeimet is bevetettem, amikor Jjong elkiáltotta magát:
-Itt jövök! – és beleélvezett a számba. Túlságosan jól hat az az adalék. Annyi terméket lövelt a nyelőcsövembe, hogy majdnem megfulladtam. Igyekeztem mindent lenyelni, de még így is nagyon sok a földön és a térdemen végezte. Egy cuppanással váltam el a már enyhülni látszó problémától. Ennyi lett volna? Azt hittem tovább fog tartani az erekció, elvégre annak a mennyiség, amit bevitt Yesung az ő szervezetébe, eléggé sokáig kéne hatnia. 
Apropó Yesung. A kis dög, hogy volt pofája ilyen vegyi szart összeállítani? Én megértem, hogy kell a vér, kell a táplálás, de azt a rengeteg viagrát minek kellett beletenni? Egyáltalán kin akarta használni? Magán? Ezt még meg fogja bánni, az biztos. A Díva bosszújától nem lehet könnyen menekülni.
Felálltam és elsétáltam az asztalig, ahonnan elvettem pár szalvétát és megtörölgettem magam. Jonghyun közben elment zuhanyozni. Én eközben kiforraltam egy jó kis tervet a hyungom ellen. Amint Jonghyun már felöltözve és napra készen jött ki a fürdőből, elmeséltem neki is, mire ő csak gonoszul vigyorgott és bólintott, hogy ő bizony benne van. Meg is értem. Yesung miatt nem tud normálisan pisilni se. Bár ahogy figyelem, kisebb lett a probléma, egészen tűrhető. Akkor kezdjünk is neki az „Állítsuk fel Yeye hyungot” akciónak.
Jonghyun és én kijöttünk a szobából. Ameddig én elmentem a vérkamrákhoz, hogy szerezzek abból a szerből, ő megkereste a gyógyszerek között azt, amelyikre nekünk most szükségünk volt. Amikor mindent beszereztünk, a konyhában láttunk neki a munkálatoknak. Én megfőztem egy jó adag finom, ínycsiklandozó bögre kávét, amibe beletettünk kb 10-15 cseppet a mi saját adalékunkból, ami nem volt más, mint hashajtó. Majd hozzádtuk Yesung saját keverékét. Edd meg, ez esetben idd meg, amit főztél. Jól elkevertük a három folyékony szert, ami így összeállt, és nagyon hívogatóan nézett ki. Írtunk egy cetlit, amin ez a szöveg állt: „A mi drága Hyungunknak, akit szeretünk és tisztelünk. Egy különleges kávét készítettünk neked. Fogyaszd egészséggel!Ezután szépen tovább álltunk.
Yesung hyung pár perccel később meg is találta a kis ajándékunkat, és természetesen meg itta, fenékig. Később már csak a wc-ből kihallatszó káromkodásait hallottuk. Álló farokkal fosni a wc-n nem épp kellemes dolog, ez tény. Tanulság: Jegyezd fel mindig, mit keversz bele a vérbe, mielőtt beadod valakinek!

2016. október 13., csütörtök

Fehér holló [+18]

Sziasztok :) A hosszú kihagyásnak most volt egy komolyabb oka. Ugyanis már lassan egy hónapja ezzel a meglepetéssel készülök a legjobb barátnőmnek. Egy OnTae-t hoztam ma nektek. Életem eddigi leghosszabb írása, remélem tetszeni fog.
Ajánlom figyelmetekbe barátnőm blogját, ahol főleg YeWookkal találkozhattok:► Az árva fiú ◄

►Drága kis hugicám, ezzel szeretnék neked kedveskedni, nagyon sok boldog születésnapot, továbbra is maradjunk meg ennyire jó viszonyban, talán még jobban is. Nem vagyok a szavak embere, nem is tudom mit mondhatnék még. c: Jó olvasást neked, és minden olvasómnak is))◄

Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak
Szereplők: Taemin, Onew, Jonghyun, Key, Minho + Heechul említve.
Hozzáfűzés: Nagyon hosszú, remélem nem fogja mindenki halálra unni magát >< Kommenteljetek, szívesen olvasom ^^ 

Fehér holló


A tabletták hirtelen fogytak el. Általában Onew elővigyázatos volt és bebiztosította készletét, de az utolsó hétben, inkább hónapban nem volt elég életenergiája és ereje. Ennek eredményében Jinki elfelejtette feltölteni készletét. Eljött az este, a fiú kinyitotta a dobozát a tablettákkal, azonban az üres volt. Onew azonnal izzadni kezdett, átkutatta szekrényeit, fiókjait, ruháinak zsebeit, hogy még legalább egy kapszulát találjon. Hiába. Semmi. „Ez rossz, nagyon rossz! Most mit csináljak?” Pechjére pont a mai nap volt kimenős a menedzser, egyedül pedig elmenni a patikába nem volt túl jó ötlet. Az egyetlen dolog, amit tehetett, a reménykedés. Jinki megivott három pohár kávét, majd elindította a kiválasztott horrorfilmet egy kijelentéssel: „Csak ne aludjak el.”

Ez a probléma még tinédzserkorában jelentkezett. Eleinte senki sem gondolta, hogy ez egy betegség. Aztán egyszer csak Jinki álmában elkezdett sétálgatni, majd reggel különböző helyeken ébredt fel, ám ezen tetteire már másnap nem emlékezett. A rémült szülei elvitték orvoshoz, aki pedig megadta a probléma nevét: alvajárás. Ez a különös dolog nem kerül orvosi ellátás alá, gyógyíthatatlan; vagy eltűnik, vagy megmarad egész életre. A felírt szerek könnyítették a helyzetet, így a srác élte tovább átlagos életét. Egy bizonyos pontig senki sem jött rá a bandából a gondjára - a menedzseren kívül - , aki rendszeresen vette a szereket Jinkinek. De egyszer, egy bulizás után Onew elaludt, és elfelejtette bevenni a gyógyszereit. Akkor mindenkit halálra ijesztett azzal, hogy anyaszült meztelenül mászkál a tetőn. Jinki másnap ezt a szituációt az alkoholnak akarta betudni, amit a többiek elhittek neki. Legalábbis a látszatot fenntartották. Az említett kínos incidens óta nagyon óvatos volt és odafigyelt magára. „És most, miért? Ilyen katasztrófa történt. De semmi gond. Megoldódik.” – nyugtatgatta magát a fiú, majd tovább bámulta a tv képernyőjét, már a negyedik csésze feketét szürcsölgetve...

Könnyed levegő, meleg szellő érintette az arcát. Jinki arca összerezzent, majd kinyitotta szemeit. A látvány megrémisztette őt, ami később átváltott sokkba. Teljesen mellette, pont az arca mellett csendesen aludt Taemin. A kellemes fuvallat a maknae légzése volt, ami félig nyitott ajkai közül szűrődött ki.”Az ördög vigye el! – gondolta Onew, - egyenesen a számba lélegzik!” Lassan szétnézett, majd látta, hogy a takaró lecsúszott róluk, így érte a felismerés, hogy Taemin teljes ádámkosztümben öleli, szorosan a másik testéhez simulva. Mintha ez nem lenne elég, még egyik lábát át is vetette Jinki derekán, ezzel reggeli merevedését teljesen a másikhoz nyomva. „Stop! Mi?!” A sokkos állapotban lévő leader hirtelen átváltott pánikrohamba, amikor realizálta, hogy nadrágja és alsónadrágja a földön hever, és nem csak Taemin van izgalmi állapotban. Magához térve próbált lenyugodni és kihámozni magát a másik gyengéd öleléséből. Ellenben ez nem sikerült. Minden szabadulási kísérlet ahhoz vezetett, hogy Taemin még szorosabban a másik derekához nyomta merev testrészét. Jinki magába fordult. Sürgősen ki kell szabadulnia, majd meg kell fejtenie: „Hogyan? A pokolba már! Hogyan kerültem ekkora szarba?”

Attól a pillanattól fogva, ahogy a SHINee debütált, a szexuális orientációja a fiúknak idővel és gondolattól függően változott. Eleinte Jinki és Minho teljességgel heterónak számítottak. Más beállítottságról hallani sem akartak. De a fanservicek megtették dolgukat, így az ölelések, puszik, csókok az emberek előtt már más dolgokat ébresztenek fel bennük, mint eleinte. Először Key jelentette ki, hogy szereti a fiúkat. És azonnal próbált rámászni Minhora, amiért majdnem kapott is a pofijára. Jinki nem tudta mit tegyen, Flaming Charisma üvöltött, hogy Key a seggét akarja. De a vigyorgó Kibum nem akart mást, csak a rapper édes száját és gyönyörű farkát.
A legjobban ennek a szituációnak Jonghyun örült, aki szívesen odaadta farkát a Dívának, teljes életnagyságban. Viszont ezzel nem fejeződtek be a meglepetések. Jong kijelentette, hogy ő „mindenevő”, tehát megdug mindent, ami él és mozog, nemtől, rassztól és kortól függően... és itt sokatmondó pillantásokat vetett az ártatlan, már piruló maknaéra. A tizenöt éves Taemin nem tudta, hova tegye magát ebben az őrültek házában. A hasonló beszélgetések még újak voltak neki, beverődött a fotel sarkába, figyelve a csoportot. Jelen eset után, Onew kijelentette, hogy kapcsolatok a csapaton belül nem létezhetnek. Ez hatalmas gondot jelentett Key-nek, aki Jonghyunra és Minhora pályázott, de így megvédte a kicsi maknaet.
Egy ideig tényleg működött ez a törvény. Azonban az évek teltek és az érzések változtak. A legnagyobb őrültséget Minho tette, amikor pironkodva, teljesen vörösen bejelentette, hogy szerelmes Kim Heechulba. Jinki csak részvétet érzett, mert mindenki tudta, milyen is a vokalista személyisége. Heechul meglepett mindenkit. Minho mellett kedves volt és aranyos, mint egy kiscica, foglalkozott a tagokkal, ajándékokat és SMS-eket küldözgetett. Ennek eredményeképp Flaming Charisma gyakran nem aludt otthon, és mindig hajnalban jelent meg, általában részegen. Eközben Key végül beadta derekát Jonghyunnak, ezáltal úgy dugtak, mint a nyulak, kényelmes és kényelmetlen helyeken is. Kihasználtak minden szabad percet, ezzel csak hergelve a többieket, akiknek nyögéseiket kellett hallgatniuk.
Taemin egyszerűen nem tudta eldönteni szexuális beállítottságát. Váltakozva szeretett bele férfiakba és nőkbe. A legjobb barátjába, Kai-ba, Sulliba az f(x)-ből, Sehunba , az EXO maknaéba, illetve még több és több emberbe. Onew azt is sejtette, hogy Taeminnek volt olyan időszaka, mikor Minhoba és Jonghyunba egyaránt belezúgott. Kibumba a maknae viszont nem mert beleszeretni, mert féltette a hátsóját, így inkább távol tartotta magát. Összességében a kis kanos srác folyamatos keresésben volt, hogy megtalálja szíve választottját, és egy szerencsétlen áldozatnak mutatta magát. A hatalmas, telt ajkak manipulátorként csalogatták a körüllévőket, így ő mindig megkapta, amit akart.
Egyszer csak, az egyetlen heteroként megmaradt Jinki kezdte úgy érezni magát, mint a fehér holló: tele érzelmekkel és erotikával túlfűtött vágyakkal.
És most, hogy ilyen félreérthető szituációba került, feltette a kérdést magában: „Mit kéne tennem?” A megoldás csupán egy lehetett. Felébreszteni Taemint. Bármennyire is lesz ez kínos. Ezen kívül, csak a maknae tudja elmondani, mi is történt valójában. Jinki nagyon remélte, hogy nem az, amire ő gondol. A fiú saját érzékeire figyelt. „Oké, a fenekem nem fáj. Hála az égnek! Legalább már tudom, hogy biztos nem engem dugtak meg. Akkor a másik kérdés: Hol járhatott a farkam?” Jinki beleszagolt a levegőbe. A sperma jellegzetes szagát nem érezte, ahogyan odaszáradt nedvek sem voltak sehol. Habár, ha az ipart óvszerben űzték, akkor nem is kéne, hogy legyen ilyen. „Egyetlen lehetőségem már csak az, ha felkeltem ezt a kiskutyákat megszégyenítően, édesen alvó fiút.”
- Minnie! – halkan súgta Jinki a másik fiú fülébe. Semmi reakció.
- Tae! Ébredj! – szólt egy kicsit hangosabban.
Taemin pusztán gyermekien csámcsogott egyet ajkaival, de szemét továbbra sem nyitotta ki. „A kis szaros! Lehet csak teszi magát?” – gondolta magában a leader, majd jól megfigyelte a másik arcát, hátha észreveszi ennek bármi jelét. „Hosszú szempillák, meg se rezdülnek, a puha ajkak. Istenem, milyen... Ó, mire gondolok, az ördög vigye el! De akkor is érdekel, milyen lehet tapintásra.”
A keze önálló életre kelt, így Jinki egy könnyed kézmozdulattal megérintette a fiú száját. „Az ajkai! Annyira melegek és puhák, hogy a szíved nem dobban többet, levegőd elakad egy másodpercre, és úgy érzed, meghalsz. Aztán minden beindul, és olyan gyorsan ver a szíved, hogy pulzálását az ujjaidban is érzed”.
Hirtelen az édes szájacska kinyílt, és bekapta Onew ujját, nem fájdalmasan meg is harapva. Ez az apró érintés észhez térítette Jinkit, tekintetét átvezette Taemin szemeire. A maknae őt figyelte, csillogó tekintettel, ébensötét, fekete íriszeivel, behúzva a leadert a mélybe.Próbált feltörni a felszínre és ki akarta húzni ujját, de a fiatalabb fogai közé zárta még erősebben, és elkezdte veszettül nyalogatni hosszú nyelvével.  Megérezve, hogy az izgatás körüljárja testét, Jinki hirtelen kihúzta ujját a fogak szorításából, ezel felsértve saját bőrét.
Ettől a perctől fogva eldöntötte, hogy nem tesz több kísérletet inkább, sietősen ellökte magától a fiatalabbat és leült az ágy szélére. Felkapta boxerét és nadrágját, nem foglalkozva a másikkal, felöltözött és az ajtó felé indult.
- Hyung! – kiáltott utána a vékony hang -, most csak így egyszerűen itt hagysz? Nem mondasz semmit?
- Mondok! Pontosabban kérdek! – fordult vissza őrült tekintettel a leader. – De először takard el magad! – szólt rá, miközben felemelte a földről a paplant, hogy eltakarja a meztelen Taemint. – Mi történt itt?
- Te nem emlékszel? – kérdezte szomorkás arccal a maknae. – Szörnyű vagy. Egyáltalán, egyáltalán semmire sem emlékszel?
- Miért? Van mire emlékezni? – fuldoklott a benne harcoló érzelmektől, és izzadt a várt választól.
- Óh, milyen szomorú is ez! – motyogta Tae könnyekkel küzködve. – Végülis ez volt életem legszebb estéje.
A hasára fordult, fejét párnájába temette, majd láthatóvá vált, ahogy rángatózik a test. Jinki szíve megsajdult. „Ó! Mit tettem?” – gondolta magában, közel lépett Taeminhez, majd elkezdte óvatosan simogatni. A maknae hirtelen hátra fordult, szemeiben láthatóak voltak a könnyek... a röhögéstől. Az apró parazita hatalmasat nevetett, fejét hátra vetette, ezzel felfedve nyakát, melyet a leader most szívesen megfojtott volna.
- Há! Bevetted! – törölte ki szemeiből filmbe illően a könnycseppeket, majd azt mondta – oké, na, ne idegeskedj. Ami megtörtént, az megtörtént. Felnőtt emberek vagyunk. Nem foglak arra kérni, hogy vegyél feleségül, mert elvetted a szüzességem.
Jinki állt, kapkodta a levegőt, ami most nem jutott el a tüdejéig. Ebben a percben lépett be a szobába Minho, aki most jött meg barátjától. Az elé táruló kép eléggé érdekes volt. Az ágyban egy meztelen Taemin hevert, ami egyébként nem volt túl meglepő, hiszen a fiú gyakran aludt így, mivel nem szeretett ruhában aludni. Éppenhogy fedi testének bizonyos tagjait egy lepel, és úgy néz a leaderre. Onew mellette ácsorgott, és az arckifejezése meglehetősen ijesztő volt. Mikor meglátta az ökölbe szorított ujjakat, Minho megértette, hogy a maknae most minimum kap egyet a pofájára. Maximum pedig... rossz belegondolni is.
Ilyen helyzetben a rapper csak egyszer látta őt: amikor meglátta Jongot és Keyt, akik épp a konyhaasztalon dugták egymást. Minho akkor a kiabálásra szaladt oda, Jinki éppen behúzott egyet Jonghyunnak a hasába. Nem is hagyta, hogy felvegye a nadrágját, Key várt a sorára, csendesen ülve a padlón. Ennek a párnak Onew ezen oldala teljesen új volt, így szinte meg sem értették, mi történt és nem tudtak időben reagálni. De itt még nem fejeződött be minden. Onew kivett a hűtőből egy üveget, tele jeges vízzel, majd leöntötte a szerelmespárt. Attól a perctől a galambocskák csak a szobájukban szexeltek, vagy ha nem ott, akkor csak a leader távollétében.
És most pont ilyen Jinkit lát maga előtt Minho, így elkezdte félteni Taemint.
- Fuss! – ordította a maknaenek, aki felkapva takaróját, befutott a fürdőbe és bezárta az ajtót.
- Üljön csak ott és ne is mutatkozzon egy jó darabig előttem. Mert saját tetteimért nem felelek. Megverem! – vigyorgott ferdén a leader, majd magára hagyta Minhot. „Érdekes, vajon mit tett ez a kis szaros, amivel ennyire felhergelte Onew-t. Ki kell deríteni.”

Jinki szörnyen érezte magát. Nem tudta feldolgozni, hogy eszméletlen állapotában lefeküdt a maknaeval. Ez nem történhetett meg. A kis vakarcs biztos csak hazudik és kihasználja az idősebb helyzetét, hogy nem emlékszik semmire, vagy csupán azért, hogy jól szórakozzon.
És ebből a hülye helyzetből pusztán egy kiút van: hipnózis. Jinki felhívta az orvosát. Ellenben sajnálatos módon az orvos csak holnap lesz szabad, de a mai szar nap még csak most kezdődött. Így a pasi úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást, és az első dolga lesz megmenekülni ettől a idiótán vigyorgó, idegesítő lénytől, név szerint Lee Taemintől.
A maknae provokálta a leadert erre. Bejelentette, hogy rosszul érzi magát, ezért ma nem megy gyakorolni. Jelentőségteljesen nézett Jinkire, Taemin azt sugallta, fáj a teste a tegnapi álmatlan éjszaka után. Távolról jól figyelte ezt a helyzetet Minho, és látta, hogy mégis mivel zsarolja a maknae a leader.
Onew tűrési szintjét bárki megirigyelte volna. Szemtől szemben beszélt vele, teljesen nyugodt és békés hangnemben, és ugyanebben a hangnemben küldte el ördöghöz a bandából, hogy ha nem akar részt venni a gyakorlásokon. Taemin csak kinyitotta száját, hogy visszaszóljon, de ugyanakkor azonnal be is zárta, mivel már csak Jinki hátát látta. Felfújódva még annyit mormogott orra alatt: „Na megállj, Hyung. Te még megfizetsz” majd kirepült a konyhából, hangosan becsapva az ajtót.
Minho próbálkozásai, miszerint rájönni arra, vajon mi is folyik itt, mind kudarcba fulladt. A felfújt Tae, csendesen átöltözött és elindult táncolni mindenkivel együtt. De inkább ne lett volna ott. Visszataszítóan viselkedett. Jobban kényeskedett, mint a Díva, nyavalygott, hogy fáj a segge és a háta, folyamatosan szünetet követelt, és ahányszor elhaladt a leader mellett, azt suttogta: - Te vagy a hibás!
Hamarosan az atmoszféra olyan zsúfolt lett, hogy mindenkinek kedve támadt volna leütni a maknaet. Jinki alig bírta visszafogni magát. Úgy érezte, hamarosan szívrohamot fog kapni.
- Mennyit lehet még szórakozni? Mit akarsz? – ordított fel, sarokba szorítva ezzel Taemint a tusolóban.
- Vállalj felelősséget! Még akkor is, hogy ha semmire sem emlékszel abból, ami köztünk volt – fejét elfordítva vigyorgott a kicsi.
- Kezdjünk járni! Legyél a barátom! – váratlanul szólalt meg, fejét megfordítva egyenesen Onew szemébe nézett. – Tetszel nekem! Nagyon tetszel! Megőrülök tőled!
- És régóta tetszem? – mosolyodott el a leader. – Most van a „felnézek Jinkire időszak”?
- Nem vicces – suttogta Taemin. – Mindig is tetszettél nekem, a legelső találkozástól. Csak tőled jöttek mindig a gondoskodás és megértés meleg sugarai. Csak a te közeledben éreztem magam védve ettől az őrült világtól...
- Héj! Stop! Fékezz! Elég verseket írni az édes dolgaidról, ezzel megpuhítva a kemény falat körülöttem. Nem fog menni. Mindig tetszettem neked? Na persze! Akkor miért „haldokoltál” mindenki kezében a szerelemtől?
- Azért, mert minden sarokban azt kiabáltad, hogy heteró!
- És ez nem is változott meg! – mondta keményen a leader.
- Nem! Megváltozott! Múlt éjjel minden megváltozott! – hadarta el Taemin, fejét lehajtva.
- Azt akarod mondani, hogy megdugtalak? – kérdezte reszkető hangszálakkal Onew.
- Ne ilyen durván – halk hangon válaszolt Tae, kiszabadítva magát Jinki erős szorításából. – Ha nem emlékszel, akkor nincs is miről beszélnünk.
A maknae kicsúszott a tusolóból, gondolkodóba ejtve a leadert. Egyrészt, minden, amire a fiatal utalt, valójában igaz is lehetett. „Fehér holló” – Onew normál elmeállapotban biztos nem gondolna Taemin fehér popsijára, de a jó ég tudja, mi járhat a tudat alattijában. Bizonyíték erre, hogy a mai nap Tae ágyában ébredt. Azok az érzelmek, és azok a teljesen nem baráti érintések gyorsan átfordították a nyilakat „heteróról” „biszexuálissá”. Ez a tény megijesztette, felizgatta , majd visszavitte arra a kérdésre: „Most akkor Taemin hazudik, vagy nem?” Másrészt, ez a kis nyavalyás kitalálhatta az egész történetet elejétől a végéig, és szórakozik most vele. „De minek ez neki? – gondolta a leader. – Ő így is, mint legfiatalabb, nagyon sok figyelmet kap. Tényleg szerelmes lenne? Már csak ez hiányzott! A holnapi látogatás az orvosnál mindent meg fog magyarázni.”
Hipnózis – éppen ez volt az, amire Onew-nak most szüksége volt. Éppen ezek a megbeszélések segítettek visszahozni az elfelejtett emlékeket.

- Helyezkedj kényelembe. Most akkor el is kezdjük. Elszámolok tízig, csettintek az ujjammal és te a nappaliba kerülsz, a tv elé – mondta monoton hangon az orvos, álomba ejtve Jinkit. – És amikor visszafele fogok számolni, te felébredsz.
- Egy, kettő, három... tíz.
- Három, kettő, egy... és felkelsz.
A fiú kinyitotta szemeit és meglátta a mosolygó doktort.
- Na! Hogy ment?
- Nagyon jól, mint mindig. Meghallgathatod a felvételt itt is, vagy otthon. Ahogy szeretnéd.
- Hogy gondolja, ezek után szükségem lesz még konzultációkra?
- Nem hiszem. Higgy nekem, nem tettél semmi rosszat – mosolygott a doktor, majd megveregette páciense vállát.
Minden alkalommal, amikor hipnózis alatt mesélt tetteiről, Jinki félt, hogy valami rosszat tett. Talán megölt valakit, esetleg farkasemberré változott. A doki mindig nevetett furcsa félelmein.
- Figyelj, haver. Erkölcsileg annyira erős vagy, hogy sosem engednéd meg magadnak a bűntetteket, még akkor sem, ha agyad nincs kapcsolatban a testeddel.
És ez tényleg így volt. A legőrültebb dolog is az volt, amikor ilyen állapotban felzabálta a jégkrémet a hűtőből. Végül úgy döntött, az orvosnál hallgatja meg a felvételt. Mert ami a doki számára semmiség, az neki kész katasztrófa is lehetett.

2016.10.14.
Lee Jinki
Hipnózis felvétele.
Jinki, most a saját nappalidban vagy, a kanapén ülsz, a TV-vel szemben. Amint csettintek ujjammal, elkezdesz beszélni az érzelmeidről, hogy mit éltél át, egészen addig, ameddig újra nem csettintek. (Csettintés hangja)
- Milyen unalmas film. Majdnem bealudtam. Leteszem a bögrém az asztalra és indulok aludni. Elhaladok Jonghyun és Key szobája mellett. Zavarbaejtő hangok szűrődnek ki. Már megint egymásban vannak, mint mindig. Levegőt egyáltalán vesznek valamikor? Fülemet az ajtóra szorítom. Key olyan viccesen nyög, olyan kislányos hangon. Elröhögöm magam. Érdekes lenne megnézni, ahogyan Jjong beletolja az a hatalmas „izét”. Amúgyis, mióta lett ez számomra érdekes informáicó.  Nem véletlen mondják: „Hito wa zen’aku no tomo ni yoru” („Akivel jóban leszel, azzal megegyezel”, nincs pontos fordítás). Tyfúj!! Inkább tovább megyek. Itt van Taemin és Minho szobája, az ajtó alól kiszűrődik a fény. Csend van. Két dolog lehetséges: vagy nem alszanak, vagy a rapper megint elment a szeretőjéhez, a kis „duracell nyuszi”, a maknae pedig nem szeret sötétben aludni, amikor egyedül marad. Egyáltalán nem érdekli az energiatakarékosság, így égve hagyja a lámpákat.Komolyan. Mint egy kisgyerek! Csendesen kinyitom az ajtót, majd bemegyek.  Na persze! Flaming Charisma ágya üres, Taemin alszik. Megint meztelen! Milyen furcsa szokás már, ruhák nélkül aludni. Úgy tűnik zavarja őt. Legalább egy alsógatyát felvett volna, vagy a takaróval elrejtené magát! Kis szaros! Ugyanakkor, a feneke annyira gömbölyű, bőre annyira hamvas, mintha ápolná valamivel. Érdekes milyen krémet használ? Hozzá akarok érni. Csak egyetlen érintés. Leültem az ágyra, Taemin mellé, picit előre hajoltam és beszívtam a levegőt. Milyen jó illata van a bőrének: tej, fahéj és kókusz. Lassan végighúzom ujjaimat egy vonalon, ott, ahol a gerince fenékben végződik. Nem tévedtem, bőre selymes volt, mint a baba bőre. Ó! Úgy tűnik felkeltettem. Hirtelen megálltam és lélegzetem is visszafojtottam. Nem, ő csak megfordult a hátára... Az ördögbe! Wow! Mi ez itt? A kisfiú megnőtt! Emlékszem, amikor a fürdőben láttam, amikor még 15 éves volt. Akkor a kis „madárkája” még csak kezdeti állapotban volt. És most, nézzenek oda, micsoda szépség, magasra emelte fejét, és engem „néz”. Kicsit mágnesként vonzana, közelebb hajolok hozzá, és jobban szemügyre veszem fegyverét.  Mekkora őrültség! Egy perverznek érzem magam, de akkor is hozzá akarok érni  és megtudni, milyen érzés fogni azt a büszke, nagy farkat: puha vagy kemény, érdes vagy kellemes tapintású, forró vagy hideg, nedves vagy száraz? Micsoda buzi vágyak! Nem is! Ez csak tapasztalat. Közelebb hajoltam, majd hozzáértem a makkhoz. A farok megrándult, mint egy élőlény, majd egy hang üvöltött felém:
- Hyung!! Mit művelsz?                                          
Kiegyenesedtem. Taemin csak néz rám, enyhén puffadt arccal az alvás miatt, csillogó szemekkel.
- Semmi különöset – válaszoltam ártatlanul és elmosolyodtam. – Csak érdekelt. Sosem láttam még férfi nemiszervet ilyen közelről.
- És mióta érdekelnek téged az ehhez hasonló dolgok? – kérdezte érdeklődő hangsúllyal a maknae, majd lassan felegyenesedett párnáiból, felém közeledve.
- Nem tudom. Csak olyan csábítóan néztél ki, így csúnya gondolatok jutottak eszembe – csak úgy kimondtam mindent. „Mi az, igazsgámondó italt ittam ma?”
- Jaj, te! A szavaidtól szinte kirázott a hideg – rekedt hangon szólalt meg Taemin és még közelebb csúszott hozzám, már éreztem leheletét az arcomon. – Érdekes, ki kit csábít? – még közelebb jön, majd hozzám ér ajkaival...
Sötétség.
Tíz, kilenc... kettő, egy.
Csettintés.
Jinki, ébredj.
Felvétel vége.

„Hát igen. Úgy tűnik, ezúttal a legérdekesebb résznél ütöttem ki magam. Nah, hál’ Istennek! Másképp ki tudja, hogyan fejeződött volna be az én „tudományos kísérletem”. Milyen kínos! Mit is gondolhatott a doktor, amikor hallotta ezeket a kellemetlen dolgokat? És még úgy könyvelte el, hogy „semmi rossz”?! Meg kell beszélnem vele a történteket. De nem ma. Most még a szeme elé se szeretnék kerülni.”
Jinkit egy dolog nyugtatott meg: semmilyen szex nem volt. Nem ismeretes, hogy Taemin mit tett a testével, ameddig az agya ki volt kapcsolva, valószínűleg csak levette a ruháit és kitalálta, hogy majd ezzel jól megszivat, hogy bosszút álljon a... Miért is? Onew mindig úgy viselkedett vele, mint egy kistesóval, megbocsátott neki, megnyugtatta őt, megvédte mindentől, és ez a jutalma. „A kis szaros még megfizet azért, hogy így bánt velem. Még a mai napon.”

A lakásban gyanúsan nagy csend volt. Jinki csak a békés Minhot látta, aki a kávéját itta a tv előtt.
- Hol van mindenki? – érdeklődött a leader.
- Ma szombat van, este. Bling és Key elmentek egy klubba. Én és Heechul később csatlakozunk közéjük.
- És Taemin?
- Neki megint soron következő depressziója van. Az ágyában ül és musicalt hallgat, a „Notre Dame de Parist”. Én természetesen megértem, hogy Tae el tudja juttatni az embereket a teljes agyhalálig, de légy vele türelmes. Béküljetek ki.
- Majd igyekszem.
- Jól sejtem, hogy nem fogod elmondani, mivel zsarol téged?
- Nem akarom. Inkább mondj meg nekem valamit. Taemin már nem szűz, igaz?
Minho félrenyelte a kávéját.
- Ez aztán egy kérdés. Miért érdekel?
- Csak úgy, meg akarom picit leckéztetni. Nem kell félni, nem fog fájni neki, naaagyon óvatos leszek – grimaszolt a leader.
- És miből véled, hogy én tudom?
- Minho, kérlek!
- Jól van – fújta ki magát a rapper – volt már együtt lánnyal.
- És fiúval is?
- Az ördög vigyen el, Jinki, szerinted én tartottam a gyertyát?
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy te tudod.
- Találkozgatott pasikkal. Nem tudom, mivel foglalkoztak kettesben, de abban, hogy a feneke teljesen érintetlen, biztos vagyok.
- Áh, Minho! Ha már ilyen kérdések és válaszok estét tartunk... Ki van nálatok Heechullal felül és ki alul?
- Takarodj már te!
Jinkibe hirtelen egy párna csapódott a kanapétól, de ő már a kis tervén gondolkozott. Sejtelmesen mosolyogva belépett Jonghyun és Key szobájába, aztán kölcsönvett egy apróságot.
Minho egy picit aggódott. A leader kérdései rossz következtetésre juttaták.
- Minnie, nem akarsz te is jönni a klubba? – kérdezte a maknaét, miközben bambán  bámulta a plafont.
- Nem – reagált Taemin – nektek már csak pont én és a depresszióm hiányzik oda.
- Ahogy gondolod. Én elmentem. Ha valami történne, hívj fel. Egyébként Jinki már hazajött. Nem félsz itthon maradni vele? Hisz ma annyira mérges volt rád.
- Én vagyok rá mérges! – kiáltott fel Taemin – és mégis mit tudna ő tenni ellenem?

A bejárati ajtó záródásának hangja volt hallható, majd teljes csend. Taemin kezeit szemére tette, majd igyekezett felidézni a leader ajkainak érintését, mikor hirtelen valaki leheletét érezte arcán.
- Jinki? Hyung, mit csinálsz? – lepődött meg a fiú, szinte kiugorva az ágyból.
- „Hyung, mit csinálsz”, folyton csak ezt hajtogatod, más nem jut eszedbe – mászott rá Onew a maknaéra. – És egyébként is, miért nem alszol most meztelenül? Félsz, hogy megfázol? Vetkőzz csak le, és fordulj felém háttal.
- Miiért? – ijedt meg Taemin, érezte, hogy levegője elszorul.
- Mi az, hogy „miért?”. Megduglak! Ne vacakolj, siess, mert a farkam hamarosan felrobban – jelentette ki Jinki, figyelve a rémült maknaet, majd a nadrágjával babrált.
A leader próbált épeszűen gondolkozni. Ez az egész bosszúállás hülyeségnek tűnt. Jinki a fiúra figyelt, aki úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Ezek a félelemtől csillogó szemek és reszkető ajkak könyörögtek az érintésért. Onew összeszorította fogait: „Azonnal abbahagyom, amint bevallja, hogy hazudott... De ha nem... Isten a tanúja, hogy én ezt végigcsinálom.”
A fiú levette felsőjét és kivette nadrágja zsebéből az óvszert és egy tubus síkosítót. Taeminhez elért a felismerés és felkiáltott: - Jinki, állj le! Én ezt NEM akarom!
- Nem értettem? – mutatott meglepődött arcot – Mi történt? Tegnap is csináltuk, nem? Most akkor mi változott?
- Azt mondtad, nem emlékszel semmire – szólalt meg, távolodva a leadertől az ágy másik végébe.
- Pontosan. Épp ezért szeretném megismételni a tegnap történteket. Lehet ez majd felfrissíti az emlékeimet. Hogy is volt: idejöttem hozzád, csókolóztunk, én levetkőztem... magamévá tettem a fehér, kerek feneked. És te, te kis ártatlan és jószívű maknae, nem tudtál ellent mondani. Szóval fejezd be a mellébeszélést...
- Nem történt ilyen! – ordított fel Taemin és kikapta Jinki kezéből a tubust és az óvszert, majd elhajította messzire.
- Igen? Mégis miről beszélsz? Akkor mi volt?– tette fel a kérdést Onew, közelebb csúszva a maknaéhoz. – Mesélj csak.
- Semmi sem történt. Te csak fogdostál engem, aztán kiütötted magad – mormogta Taemin – Én mérges lettem, hogy felizgattál engem, és már nem az első alkalommal, szóval úgy döntöttem, szórakozok egy picit.
- Egy picit?! Te  kis szaros! Az idegeim táncoltak miattad és a lélek is kiszállt már belőlem! – rikkantotta Jinki, majd a maknaehoz fordult, így arcuk egymásra nézett.
- Úgy kell neked! – köpte a szavakat a fiatalabb, majd könyökére feküdt. – Nem kell nyúlkálni ott, ami tiltott terület. Én is emberből vagyok. – Te most felidéztél mindent, és úgy döntöttél, megleckéztetsz válaszul?
- Nem mindent. Addig a részig, ahol bealudtam. És ruha nélkül ébredtem fel. Meg tudod magyarázni?
- Miért? Csak neked szabad engem tapizni és nézegetni? Habár... – Taemin behunyta szemeit – Már volt szerencsém találkozni eléggé közelről a te... umm... péniszeddel – tette hozzá suttogva.
- Mikor volt ez? – kérdezte megelepetten Jinki – megint át akarsz verni?
- Nem! Esküszöm! Akkor miért hallgattam hét évet? – motyogta szomorúan Tae és elpirult.
„Hét év?! Te jó ég! Az első emlékezetkiesésem.. – a leader elfehéredett, - tehát, nem csak meztelenül mászkáltam a tetőn, de még műveltem is valamit?”
- Mond el! – kérlelte Jinki.
-Mai napig kínos ezt felidézni – mondta Taemin. – Sokáig haragudtam rád. Azt hittem, csak úgy teszel, mintha nem emlékeznél. De ma, hét évvel később, megértettem: neked tényleg fogalmad sincs arról, mi történt akkor. Azon az estén nagyon sokat ittam, lerészegedtem és pocsékul éreztem magam, életemben először. A srácok kiütötték magukat a nappaliban, én pedig bejöttem a szobámba. Aztán egyszer csak valaki a megütögette a vállamat, mire kinyitottam a szemeim. Először azt hittem, megint elalszok. Megtöröltem szemeimet, fejemet jobbra, balra fordítottam. Nem segített. Te ott álltál az ágyammal szemben, ádámkosztümben és zavartál. A felizgult farkad ott volt az arcom előtt, és ez a látvány felkeltett teljesen. Aztán állkapcsom alá nyúltál, magadhoz húztál és azt mondtad egyenesen a szemembe: - Minnie, csöppség, szopj le. „Szóval ezt érzi az ember, amikor először leöntik forró vízzel, majd jéghideggel.” – értette meg Jinki, Taemin elmondása hallatán. A szájában hirtelen szárazság tombolt, a nyelve nehézséggel mondta ki: - És mit csináltál?
- Azt, amire kértél. Leszoptalak. És lenyeltem. Tudod, ez volt életem első szopása – mosolyodott el Tae. – Mikor minden befejeződött, te megfordultál, és kimentél a szobából. Sétálni a tetőn. Akkor a sértettség miatt az egész estét átsírtam. Másnapra még rosszabb lett. Úgy viselkedtél velem, mintha semmi sem történt volna. Így bebeszéltem magamnak, hogy el fogom felejteni.
- De miért? Miért mentél bele? Miért nem küldtél el melegebb éghajlatra engem? – kérdezte reszkető hangon Jinki.
- Valószínűleg rosszul figyelsz rám. Tegnap már megmondtam, nem? Mindig is kedveltelek. Elfelejtetted?
- De nem kellett volna megengedned, hogy ilyesmit tegyek veled. Nem is sejtetted, hogy nem vagyok önmagam? Kinéznél belőlem ilyen tetteket? – majdnem megfulladva záporoztatta kérdéseit Onew, Tae vállához érve, és maga felé fordítva ezzel a fiút.
- Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogyan okozzak neked örömöt – suttogta Taemin – Emlékezz, csak 15 éves voltam, és menthetetlenül szerelmes voltam beléd. Az az idióta első szerelem. Később ezt az érzést elrejtettem a szívem legsötétebb zugába, és úgy kezeltelek, mint egy idősebb testvért. De tegnap este besétáltál hozzám, vakmerően bemásztál a lelkembe és felszínre hoztad a szerelmet. Miért? Ki kért rá? – ordított fel Taemin, könnyeivel küszködve.
Próbálta ellökni a leader kezeit vállaitól, de azok még erősebben szorították meg. Jinki rájött, mit kell tennie. A feje kitisztult a kétségektől és megtelt gyengédséggel a védtelen élőlénynek ható fiú iránt. Óvatosan, ellenben mégis határozottan magához vonta a maknae-t, megsimogatta a fejét és hallgatta a lélegzését. Közben érezte, hogy válla egyre jobban felázik.
- Megnyugodtál? – kérdezte Tae-től, kicsit furcsa hangon, ami még Jinkit is meglepte.
- Aigo! Az egész arcod elázott. Ez így nem jó – mosolyodott el a leader és letörölte tenyerével a puha arcot.
„Közel. Annyira közel. Hallom a szívverését és ideges lélegzetvételeit, ami a félig nyitott ajkain keresztül tisztán kivehető. A gyomrom liftezni kezd. Félek, hogy csak egy ember tudja megakadályozni ezt a megmagyarázhatatlan érzést. Ő itt ül velem szemben és néz a hatalmas szemeivel. Ő semmit sem csinál. Csak néz, én pedig elvesztem. Az ördög vigye el, nem akarom elveszíteni!”
- Te kis őrültem – suttogta Jinki, kezeit a másik arcáról lecsúsztatta a nyakára, majd lejjebb, végigvezetve mellkasán, majd gombjait kilazítva.
- Te meg az enyém – szólalt meg Taemin, majd előrehajolt és ajkait a leader ajkaihoz érintette. Mind a ketten lefagytak egy pillanatra... majd az árvíz rájuk zúdult.
Jinki süllyed, forgatja a fejét és minden gondolata erre az édes ajakpárra összpontosul. Lassan nyal végig az alsón, utána a felsőt ízleli meg, boldogan nyugtázza Taemin első felszabadult nyögését. A leader érzi a másik kókuszos leheletét, betör belülre, rátámad annak vörös izmára, aki máris a saját területéért kezd harcot vívni. Jinki teljesen elveszíti az uralmát a helyzet felett, és átadja magát az élvezetnek. Az idősebb fiú lassan fekteti hátára Taemint, megszakítja a csókot és elválik a másik nyelvétől, majd felfedező útra indul a remegő testen. Gyengéden ér hozzá a másik nyakához, lejjebb nyalint a vékony kulcscsontokig, amelyeket parányi harapásokkal tarkít. Csíkot húz a mellkason egészen a két kis bimbóig. Ahogy csak megtapintja nyelve hegyével a sötét rósza domborulatot, Taemin teste ívbe feszül, felnyög és felizgatott tagját a másik hasához nyomja. Ez még jobban felhevíti Jinkit, és elkezdi nyalni-falni a kis kavicsokat. A maknae már nem bírja tovább ép ésszel, a farka pulzál, a leader kezébe veszi legnemesebb testrészét és lassan fel-le kezdi mozgatni rajta ujjait. Taemin lökni kezdi magát felé és alig vesz levegőt. Onew elengedi a megduzzadt mellbimbót, majd útnak indul lefelé, át a feszes hason, a pici púpig, amibe belenyal. Taemin úgy érzi, ettől menten felrobban.
- Mindjárt elélvezek – elfuló hangon suttogta a fiú, és egy hirtelen mozdulattal Onew hajába kap, fejét letolva a már robbanásra kész ágyújához. A leader ajkaival megérinti a rózsaszín fejecskét és lenyalja a kifolyt váladékot. Taemin gyorsan emeli fel derekát, ezáltal a merev tagja bekerül Onew szájába. „Oké, ezt megérdemeltem.” Hirtelen ismeretlen, de annál izgatóbb öröm keríti hatalmába attól, hogy Tae szerve a szájában van, s mikor érzi, hogy egyre jobban duzzad, esze ágában sincs elengedni. Taeminen végigfut a hideg, ahogy kiengedi altestéből a feszültséget egyenesen a másik szájába, mire Jinki attól félve, hogy megfullad, lenyeli. A hímvessző még egy ideig a leader szájában van, így az idősebb úgy döntött, hogy már nincs mit vesztenie, ezért a maradék spermát még kiszívja. Elengedi a nemiszervet és halk szipogás üti meg fülét. Jinki rápillant a maknae-ra, akinek szemeiben könnyek gyűlnek. A reszkető ajkak ezt suttogták:
- Hyung, bocsáss meg. Magam sem tudom, mi történt. Nem tudtam, mit teszek. Nyugodtan megverhetsz, nem fogok ellenkezni.
- Mennyire butus vagy. Hallgass el gyorsan - hajolt le a leader és tenyerét Tae szájára tette. – Figyelj rám. Azért tetted ezt, mert megengedtem neked. Meg akartam tapasztalni, amit valamikor te. És egyébként is – mosolyodott el kurtán Jinki –, mindig is érdekelt, milyen lehet az ízed.
Megérezte, ahogy tenyere alatt a telt ajakpár mosolyra görbül, így elvette a kezét.
- És? Tetszett? – kuncogott Taemin.
- Hát, nem épp olyan, mint amilyenre én gondoltam. Nem volt rossz, azt mondanám, egész izgató, addig a pontig, ameddig tele nem nyomtad a számat „pudinggal.”
- Micsoda? Azt akarod mondani, hogy nem tetszett a „krémem” íze? Megsértesz! – fújta fel pofiját a maknae.
- Um, nem épp egy csokipuding! Meg akarod kóstolni? – incselkedett vigyorogva Jinki, majd ráhajolt a másik szájára, ezzel átadva a megmaradt ízeket.
A vadító csókban Tae érezte a leader kemény farkát, ami hozzányomódott, így kérlelve a megkönnyebbülést. Megtörte a csókot és félénken, pironkodva mondta Jinki szemébe nézve.
- Tovább akarsz menni és – elhallgatott egy lélegzetvételnyi pillanatra, majd folytatta gondolatát. - Megszerezni engem?
Onew megfagyott a kérdés hallatán, váratlanul akadtak torkán a szavak. Fantáziaképek jelentek meg szeme előtt, szebbnél szebb pozíciók, és persze nemesebbik fele is reagált ezekre a képzelgésekre. Ahogy Taemin elméjén végighasított a tudat, miszerint a másik férfiassága hevesen mocorogni kezdett, úgy érezte, megkapta a választ. Ajkait beharapva folytatta.
 - Csak légy gyengéd. És óvatos. Még sosem csináltam, úgyhogy készíts fel rendesen.
- Ha félsz, akkor nem kell – fújta ki magát Jinki. – Találok kiutat a helyzetből, ne aggódj.
- Szeretlek – szakította meg mondatát a maknae, majd lágy hangon hozzátette. – És hozzád akarok tartozni. Már hét kibaszott éve várok arra, hogy megérezzelek magamban, vagy te érezz engem. Ahogy akarod. Mindenre kész vagyok!
Onew sokkban volt a szavaktól, és egy gondolat múltán már háton feküdt. Taemin erővel nyomta az ágyhoz, miközben kéjes hangon dorombolta.
- Na, mit ajánlasz? Lehetek felül, tudom, hogyan kell.
- Nem! Biztos, hogy nem! – tért magához a leader és próbálta lelökni magáról a kis szexgépet. – Azt mondtad, még sosem csináltad. Megint hazudtál?
- Arra értettem, hogy sosem voltam alul, csak felül – magyarázta Tae. – De ha akarod, érted változtathatok a szokásaimon.
- Helyes! – bólogatott Jinki, majd fordított a helyzetükön, így most ő tenyerelt a maknae felett. – A mi kapcsolatunkban mindig én leszek felül – jelentette ki ellenkezést nem tűrően.
- Oké – mosolyodott el Taemin és azt gondolta: „Meglátjuk. Mindent a maga idejében.”
Egy pillanatra szemeit bezárva Onew próbált úgy tenni, ahogy mondták neki egyszer régen. Nem fájdalmat okozni. Ujjait felmelegítette, beterítette a tubusból csordogáló folyadékkal. A maknae-t oldalra fordította, így az a látvány tárult elé, amire oly’ rég óta várt. Hímvesszője azonnal reagált, mely rögvest a szűk járatba akart kerülni.
- Nyugodj meg – szólalt meg Taemin, megérezve, hogy a pénisze megint kezd felébredni a leader véletlen mozdulataitól. – Mindent csak sorjában. Először tágíts ki az ujjaiddal. Gyerünk!
Hátulról befixálva a másik kerek fenekét, Jinki betolta krémtől nedves ujját, pár másodperccel később pedig egy másodikat.
- Ne ennyire gyorsan – nyüszített fel Tae. – Tágíts fokozatosan, mert fáj – kérlelte elcsukló hangon.
- Bocsánat – helyezkedett a leader, puszikat hintve a nyakára, majd csókokkal beborítva gerince ívét, láncként végighaladt testén. Mindeközben ujjai folyamatosan dolgoztak, eleinte lassan, majd fokozva a tempót, ollóhoz hasonló mozdulatokkal. Váratlanul Taemin hangját lehetett hallani, ahogy felnyögött.
- Oh! Istenem! Ez az! Folytasd, abba ne hagyd!
Elkezdett az ujjakra ugrálni, így Jinki rájött, hogy eltalálta a prosztatát. Ami azt jelenti, hogy itt az idő lecserélni a kis szerveket valami nemesebbre. Az ujjait kihúzta, és azonnal odahelyezte a már síkosítóval bekent fejecskét. Lassan körözött a lyuknál. Taemin felsikított. Elkapta Jinki kezét és beleharapott. Addig szorította fogaival, ameddig a vér el nem indult belőle. Az idősebb rá se hederített a fájdalomra, folyamatosan tolta magát befelé a szűk térbe, új és semmihez sem hasonlítható érzéseket felfogva.
Mikor teljesen bent volt, megállt, és hagyott időt a maknae-nak, hogy megszokja a méretet. Lassan kezdett el mozogni, és próbálta visszatartani a hatalmas vágyát, hogy megbassza ezt a kis fehér feneket, ezáltal tulajdonosát sikításra késztetve. Taemin arcát magához fordította, majd bekapta az ajkait és erős csókba vonta, fokozatosan gyorsítva tempójukon, amikor megint eltalálta az örömközpontot. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy mozdította meg ágyékát a fiatalabb, egy még erősebb és intenzívebb tempót követelve.
- Gyorsabban! Erősebben! Mélyebben!
Letolta Jinki kezét a saját farkára, így már két kéz kényezette őt odalent. Taemin robbant először, összepiszkolva mindent maga körül. Végül az utolsó lökés... Onew azonnal utána élvezett el, átélve a legszenvedélyesebb orgazmusát eddigi életében. Még szorosabban nyomódott a maknae-hoz. Érezve magában az utolsó cseppeket, Taemin felkiáltott az élvezettől; egyszerre sírta el magát és mosolyodott is bele, aztán megfordulva fejével ajkaira tapadt.
Lassan ereszkedtek le a mennyekből a földre, fáradtan, ám tökéletes boldogságban úszva.
- Taemin, olyan kis piszkos vagy – kuncogott a leader. – Mindenhova juttattál a spermádból, mint egy kis szökőkút.
- Ki mondaná? – vigyorgott a maknae. – Úgy megdöngettél, hogy nem is fért minden belém, és kifolyt.
- Sürgősen rendet kell itt rakni – mérte fel a terepet Jinki –, mert Minho szívrohamot fog kapni, ha hamarabb ér haza, és meglátja ezt a felfordulást. Egyébként, mindig így sikítasz szex közben? Ha tovább is így fog folytatódni, akkor a város nem fog tudni aludni – kacérkodott játékosan.
- Viccesnek találod? Na, várj csak! Meglátjuk, mit fogsz te csinálni, amikor én fogok benned mozogni! Az én farkam szélesebb és hosszabb, mint a tied – vigyorgott gőgösen Taemin, miközben a fürdő felé vette az irányt.
- Kitérnél erre bővebben is, te kis szaros? – morrant fel Jinki, majd közelebb lépett a nagyszájúhoz.
- Mire is? A farkam szélességére, vagy arra, hogy hova fogom bedugni? Áú! Nem ütünk! Segítség! – nyújtotta el kiáltását.

- Mi az ördög folyik itt?! Ki engedte meg, hogy hozzá nyúljatok a konyhai eszközeimhez?! – egy magas hang ordibált, név szerint Kibum, ezzel felkeltve a többieket egyébként is álmatlan éjszakájukból.
Jonghyun és Minho elsétált a konyháig, majd csak bámulta az eléjük táruló képet. Key próbálta elvenni Taemintől a serpenyőt és utána rohangált az ebédlőben. Jjong nem sokáig gondolkozott, megfogta a barátját és átkarolva őt, leültek egy székre, a másikat térdére ültetve.
- Hé! Lányok! Miféle cirkuszt rendeztek már vasárnap reggeltől? – morgott Minho. – Csak két órája feküdtem le aludni. A halálotokat akarjátok?
- Édesem – suttogta Jonghyun lágyan, szorítva a szabadulni vágyót. – Mégis milyen „párnacsatát” műveltek ti itt?
- Elveszi a dolgaimat! – fújta fel ajkait és úgy panaszkodott a Díva. – Ismeritek Taemint, eltör mindent, amihez hozzáér, és ez a serpenyő egy nagyon ritka típusú, különleges zománccal van bevonva, és~
- Ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek! – vágott közbe a maknae. – A játékaid veszem el? Nem csinálok semmit a te drága serpenyőddel, csak reggelit akartam készíteni.
- Ma a csodák napja van? – lepődött meg Minho. – Hét év alatt Lee Taemin először akar reggelit készíteni. Elvileg még nincs itt a világvége – gúnyolódott.
- Jól van, na! – Szomorodott el Tae. – Ez csak egy reggeli.
- Eh! Nem egy egyszerű reggeli – szólalt meg elgondolkodva Jonghyun. – Érdekes. Vajon mit fog szólni ezzel kapcsolatban a leader?
- Mivel kapcsolatban? – váratlanul Jinki hangja vágott végig a helyiségen; mindenki befogta a száját, a serpenyő a földön landolt, ezzel a konyhára csend telepedett.
- Hoppá! Elnézést kérek! – pironkodva motyogta Taemin, nem nézett rá a legidősebbre.
- Na, tessék! Így is gondoltam – kezdett volna panaszkodni Key, de száját Jonghyun tenyere némította el.
- Hallgass – suttogta a fiúja fülébe. – Nem látod, mi folyik itt?
Taemin óvatosan felemelte szemhéjait és Jinkire nézett.
- Apróság. Mire fel ez a nagy felhajtás? – kérdezte lágyan a leader. – A konyhában nagyon óvatosnak kell ám lenni, hogy semmi bajod ne essen. Veled minden rendben van?
- Igen – válaszolta Taemin és elmosolyodott, amikor meglátta a meleg görbületet szerelme arcán.
Onew kizökkent a világából, és elfelejtette, hol is van jelenleg. Az egész lénye ezzel a fiúval volt tele, akiről sugárzott határtalan boldogsága. S mintha ez kevés lett volna, a szájához tette egyik ujját és megharapta azt.
- Mm. Szinte szikrázik a levegő – kacsintott Minho Jonghyunnak. – Nem gondolod, hogy itt feleslegesek vagyunk?
- Igazad van! – nevetett fel a banda aranytorkúja. - Szerintem mostantól mindig feleslegesek leszünk, amikor ezek ketten egy helyiségben tartózkodnak – jelentette ki sokatmondóan Jjong. - Szívem – fordult Key-hez. – Hol van az az üveg pezsgő nálunk elrejtve? Szedd elő!
- Mit fogunk ünnepelni? – érdeklődött félénken a Díva, miközben lecsúszott Jonghyun térdeiről.
- Ó, egy nagyon nagy eseményt! A fehér holló újjászületését! – válaszolta Bling, mire kapott egy tockost a leadertől.
- Na, tessék! Mint mindig, az igazság miatt szenvedek!  - morrant fel Jjong, ellenben mindenki más nevetésben tört ki.
Jinki végignézett a barátain, akiket már hét év óta a családjának nevez, megölelte szerelmét, szorosan hozzábújt, és rájött, hogy ez az. A Boldogság. Viszont még ha ez valaha is meg fog változni, azok az érzések, amelyeket jelenleg táplál Taemin iránt, örökre vele fognak maradni még a legsötétebb emlékeiben is...



2016. augusztus 31., szerda

Te vagy a mindenem [7.rész] "Elmés képzelgés? Vagy valóság?"

Sziasztok c: TVAM következő része c: Jó olvasást :) Komizzatok bátran :D
Páros: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak.


-Lehet mondjuk mérgező anyag is? – nyeltem egy hatalmasat, miközben Ryeowook már nem volt a szobában. Ő már a vér kamráknál járt.
-Nem feltétlen kell, hogy az legyen.. de ami a lényeg, hogy a plusz adag hatása nem tart tovább huszonnégy óránál, tehát nem kell semmi rosszra számítani – próbált engem megnyugtatni Yesung.
-Te.. így nem igazán nyugodtam meg, főleg, ha valami veszélyes adagot adunk be neki a vérrel együtt. Egyáltalán milyen ember – akarom mondani – vámpír képes elfelejteni, milyen bónusz adalék van abban a vértasakban? – morgolódtam magamban.
-Itt vagyok! – esett be az ajtón végszóra Ryeowook. A kezében tartott egy közepes nagyságú tasakot, amiben vörös híg folyadék volt látható. Nyeltem egy nagyot, amikor odaléptek Jonghyun mellé, és nekiláttak a vér beadásnak. Száját Ryeowook tartotta nyitva hosszú ujjaival, Yesung pedig elkezdte beönteni a nyíláson. Külső szemmel undorító volt nézni, viszont úgy, hogy tudom, egy barátom, mesterem élete forog kockán, teljesen más. És mi lesz, ha az adalék megöli belülről? Vagy arra fogja késztetni, hogy támadjon ránk? Áhh, nem kell ennyire negatívan gondolkodnom, csak bestresszelek tőle, aztán még ráncos lesz a szép pofim. Igen, Kibum, előtted épp vér átömlesztés történik, te pedig most is csak a bőröddel tudsz foglalkozni. Nem lehetsz ennyire önző. Gondolj kicsit másokra is.

 Miközben figyeltem a többieket, hirtelen elszédültem, körülöttem minden és mindenki forogni kezdett, végül elsötétedett a külvilág és megszűntek a hangok. Kivéve egyet. Egy ismeretlen hang volt, sosem hallottam még azelőtt. A nevemen szólított.
-Kibum – mély volt, férfias, és hátat borzongató. – Jonghyun félvérűé változtatott, ahogy látom. Szép munka ifjú Jjong. Milyen rég is volt már, ahh.
-Elnézést! De ki vagy? – tettem fel az ominózus kérdést, amikor mesélni kezdett.
-Jonghyun egy régi és közeli barátja. Te nem tudod ki vagyok, sőt a fiú valószínűleg nem is emlékszik rám. De én itt vagyok és régóta figyellek benneteket.
-Rég óta? De hisz nem is ismerem olyan régen őt. Miért figyelsz minket? És miért nem mondod el, ki vagy?
-Ha eljön az ideje, meg fogjátok kapni a választ mindenre. Most az a lényeg, hogy nem szabad elszakadnod a Hyungodtól. Vadásznak rá, és csak te tudod őt megmenteni, ha bármi baja esne.
-Vadásznak? Megvédeni? – kérdések száza suhant át az agyamon, nem is tudtam, mivel kezdjem. De mielőtt folytathattam volna a kérdezgetést, a titokzatos alak folytatta beszédét.
-Ellenséges vámpírok. Őt akarják. A családját már megölték, és most rá fáj a foguk. Yesung védőburka alatt kicsit gyengébben érzik a fiú szagát, de meg fogják találni. Nincs sok időnk. Meg kell tanulnod használni az erőd, és meg kell tanulnod megvédeni a mestered. Velem bármikor kapcsolatba tudsz lépni, ha segítség kell.
-Hogyan? Hogyan tudok visszakerülni ide? Pontosan hol is vagyunk most? – kicsit félek most, mer túl sok az új dolog. És nem értem, miért keresik Jonghyunt. Valami rosszat tett volna?
-Mi a te elmédben vagyunk most. Én csatlakoztam az agyadba, Jonghyun vére által. Amikor csak szükség van rám, hunyd le a szemed, jó erősen. Gondolj a fiúval való közös dolgokra, és vissza fogsz jutni ide. Ameddig ebben az állapotban vagy, a külvilágban az idő telik, tehát ne felejts el vissza menni. A többiek aggódnak érted.
-Rendben van. A neved azért elárulod? Hogy tudjam, ki az, akihez segítségért fordulhatok.
-Onew vagyok. Most pedig menj, nyugtass meg mindenkit, és rólam ne beszélj senkinek. Menj – utolsó szavai visszhangozni kezdtek a fejemben, aztán ismét szédülni kezdtem.

 Mikor felébredtem, ugyanott voltam, a földön fekve, csak most Ryeowook nézett le rám.
-Minden rendben van? Hirtelen összeestél, és beverted a fejed. Vérzett is kicsit – ohh, lehet csak képzelődtem? Az ütés miatt lett volna mindez? Csak egy halucináció lett volna? Jonghyun!
-Mi van Jonghyunnal? – azonnal felültem és szaladtam is az ágyhoz, amiben ő feküdt. Szemei le voltak csukva, viszont lélegzett, szóval biztos életben volt. Akkor mégsem méreg volt az az adalék. Reméljük csak valami plusz cukor. Megpöcköltem az orrát, mire egyik kezével az enyém után kapott és magához rántott. Viszont nem kelt fel. Hátranéztem Ryeowookra, de ő már nem volt a szobában. Mi a rák? Ez a csávó tud teleportálni? És hol van Yesung? Na jó, ezt mind majd később. Most el kell döntenem, hogy vajon csak a fejemet ért ütés miatt álmodtam ilyen furcsát, vagy ez igaz volt. Igaz is lehetett, mert Jonghyunról és a vérátadásról volt szó. Bár én is szoktam ilyen furákat összeálmodni. De ez még a furánál is furább volt. Ehh? Milyen hevesen dobog a szíve. Biztos valami perverz dologról álmodik. Óhh, talált süllyedt. Jonghyun junior is itt van, érzem ám. Megrándult a szemöldöke, majd kipattantak a szemei. 

Ugyanebben a pillanatban rontott be az ajtón Yesung is, egy hatalmas, poros könyvvel a kezében, nyomában pedig a kis Ryeowookkal.
-Megvan! – csak értetlenül néztünk rá Hyunggal, aztán egymásra meredtünk. Gyorsan felpattantam róla, vigyázzba vágtam magam, majd megkérdeztem ettől az őrülttől, hogy mégis mi van meg. – Tudom, milyen plusz adalék van abban a vérben! Bár lehet nem fogtok neki örülni.
-Ugye nem káros? – tettem össze tenyereim már-már imádkozva, de Yesung arcára csak egy vigyor ült ki. – Te őrült, mond már, hogy mi van benne!
-Lehet neked lesz csak káros, ha a csúcspontra fog érni az adalék – kuncogott orra alatt Ryeowook.
-Mondjátok már mi van!
-Szildenafil-citrát – mondták hangosan egyszerre, mire én csak néztem, mint boci az újkaupra. Ez a gyógyszerhatóanyag a potencianövelő gyógyszerekben van jelen. Mi most akkor azzal a pár liter vérrel gyakorlatilag viagrát adtunk be Jonghyunnak? Francba. Jjong csak értetlenül néz, tuti nem figyelt biosz órán. Vagy figyelt, de nem erre a tananyagra.
-Jonghyun – fordult felé Yesung. – Hogy érzed magad?
-Ehh, voltam már rosszabbul is – vakargatta meg tarkóját.
-Nem érzel semmi.. különöset? – szólt hozzá Ryeowook is, majd lepillantott öv alá. – Óhh.. – Jjong azonnal odakapta kezét, és vörösen elfordult.
-Ne aggódj! Nem fog sokáig tartani ez az állapot. Csak huszonnégy órán keresztül hol fel fog állni magától, hol lelankad. Semmi különös – ezaz Yesung, így kell megnyugtatni egy megrémült embert.
-Te nem lehetsz ennyire szerencsétlen! – morrantam rá az idősebbre. – Miért tettél a vérbe Szildenafil-citrátot?
-Mert minden vér típusba kell egy olyan sejt, ami kiegyensúlyozza a többit. Ebbe a típusba a szildenafil bármely változata jó volt. Ezért esett erre a választásom. Meg gondoltam, bárki kibír egy napot álló farokkal, nem? Én így élem átlagosan napjaimat – majd hátrakacsintott Ryeowookra. – Kérlek, a szerelmi életedből hagyj ki engem, jó? Inkább mond meg, mit kezdjek a nagy dínóval és a kicsivel a lába között – ezt hangosan mondtam ki. Basszus.

 Ryeowookból kitört a röhögés, ahogy Yesungból is. Kézen fogták egymást, majd szépen kihaladtak a szobából.
-Most meg hova mentek? – szóltam utánuk.
-Kezdj valamit a nem kicsi problémátokkal – nevettek továbbra is.
-Nem vicces! – az ajtó becsukódott, én pedig kettesben maradtam ezzel az álló farkú Jancsikával. – Te meg mit kuncogsz? – néztem az ágyon ülő srácra, aki csak vigyorgott magában.
-Csak belegondoltam, hogy mi lenne, ha belecseppentenék pár cseppet az adalékból a reggeli kávéjába. Plusz egy kis hashajtót is. Csak hogy élvezze az életet – kuncogott tovább, mire én is elmosolyodtam.

-Nem rossz ötlet, álló farokkal fosni érdekes kihívás lehet – nevettem el magam most már hangosan. – Viszont igaza volt abban, hogy ezzel kezdeni kell valamit – mutattam a lába között emelkedő sátorra, mire csak jobban takargatta. – Mivel is tudnák segíteni..Áh, megvan!