Te vagy a mindenem [Prológus]

Egy új sorozattal jelenek meg itt :) A műfaj számomra nagyon idegen, de remélem, senki nem fog megkövezni érte c: Véleményeket szívesen fogadok, jöhet hideg is, meleg is :)
Érintett bandák: SHINee, Super Junior
Párosítás: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: később 18+, trágár szavak előfordulhatnak

Arra ébredek, hogy borzalmasan hasogat a fejem. Egy apró szobában vagyok, körülöttem minden szürkének tűnik. Pislogok egyet, hogy a homályos kép kitisztuljon. Újra körülnézek, és észreveszek egy aprócska ablakot, amin egy kis fény szűrődik be. Jobban szétnézve megpillantok magam mellett egy ajtót is. Hatalmas és fémből van. Különleges minták vannak belevésve, és egy név is ott díszeleg. Próbálom kivenni az írást, de már befedte a rozsda és a zöld növények sokasága. Jong Woon. Ennyit még ki tudok venni. Megpróbálok felállni, de valami nem enged. Felpillantok csuklóimra, és csak most tudatosul bennem, hogy ki vagyok láncolva. Viszont annyira nem rémültem meg, hisz a ruháim még rajtam vannak. Halk ordibálást hallok meg az ajtó mögül, ami egyre hangosabb. Léptek moraja hallatszik odakintről, és valaki azt kiálltja „Kim! Mr.Kim! Kérem várjon!” Ki az a Kim? „Nem mehet be oda! Nincs jó állapotban!” Most hozzám jön az a bizonyos Mr.Kim? Hamar meg is kaptam a válaszomat. Az ajtó mögött motoszkálást lehetett hallani, majd az hangosan kicsapódott. Döbbent tekintettel néztem az emberre, aki rám tört. Nem tudtam, hogy megmenteni jött-e, vagy ő az, aki bezárt ide engem. Magas férfi volt, fekete haj, sötét tekintet. Rózsaszín, felfelé álló ajkak, és édesen csillogó szemek. Ruhája jól állt rajta, egy zöld kockás ing, egy fekete, csőszárú farmer, és fekete cipő, fehér talpakkal. Édesen festett rajta. Közelebb lépett hozzám és csak a szemeimet nézte. Egy újabb alak jelent meg az ajtóban. Jóval alacsonyabb, de ugyanakkor sokkal izmosabb is. Hidrogénszőke haja istenien állt neki, fekete atlétája kiemelte vastag vállait. Egy piros nadrág feszült combjain, lábán egy egyszerű tornacsuka. Ez az egyszerűség nagyon illett az alacsony fiúhoz. Ő is odalépett mellém, így megszemlélhettem arcát is közelebbről. Hatalmas fekete kiskutya szemek, és édesen kunkorodó ajkak.  A másik férfinak pufi arca van, de neki édes kis csontok ékesítik arcát.

-Hogy érzed magad? – szólt hozzám a fehér hajú srác, majd a magasabbhoz fordult – Miért van kiláncolva? Miért pont ide hoztad?

-Shh, túl sok a kérdés – tette mutatóujját az ajkai elé. – Én Kim Jong Woon vagyok, de kérlek, szólíts csak Yesungnak. Ő itt Kim Jonghyun. A jobbkezem és a legjobb barátom. A hely, ahol most vagy, az én egykori szobám. Bár gondolom már észrevetted a nevem az ajtón. Annak ott külön története van, de ezt még nem mesélhetem el.

-És a láncok a csuklóján? – tette fel a kérdést Jonghyun. – Miért van rá szükség? Ő is olyan, mint.. Ő?

Yesung az alacsonyabbra emelte tekintetét, és egy aprót bólintott. Ő? Ki az az ő? Még mindig nem értem, miért vagyok kiláncolva, kik ezek az emberek, és miért vagyok itt. Magyarázatra van szükségem! De azonnal!

Felhők fölött 3 méterrel [5.rész] Vége

Sziasztok! Hát ez is eljött. A rövidke sorozatom utolsó része :) Hamarosan egy új valamivel fogok jönni.. nem tudom, hogy OS lesz-e vagy story, majd kiderül :) Jó olvasást, és köszönöm mindenkinek, aki velem tartott :)
Banda: SHINee
Páros: JongKey (side 2Min)
Figyelmeztetés: 18+, trágár szavak előfordulnak

Annyira azt akarom hinni, hogy ezek ők xdd minél tovább nézem, annál inkább olyan xdd

Tekintetem a dínómra emeltem és elmosolyodtam. Remélem mi is ilyen aranyos párost fogunk alkotni. Örülök, hogy Jonghyun nem ijedt meg attól, hogy a legjobb barátja meleg. Azt hittem, visszataszítónak fogja tartani és nem fog soha többet szóba állni velem. De ez még a jónál is jobb, hisz megcsókolt. Nem is akárhogy, hanem forró, tüzes szenvedéllyel. Alig várom, hogy elmondhassam, mennyire szeretem őt.

*1 héttel később*

Végre eljött az a nap, amikor hazaengednek ebből a fehér épületből. Annyira hiányoznak már a többiek. Persze igyekeztek minden nap bejárni hozzám, de az időbeosztásuk miatt ez nem mindig volt lehetséges. Vagyis nem mindenkinek. Mert bizony az az egy alattomos személy minden nap bejárt hozzám, hol egy szál rózsával, hol egy doboz csokival, hol egy jobbulást csomaggal állított be. Igen, ez az én egyetlenem, Kim Jonghyun. Ezen a héten annyit csókolóztunk, hogy kezdem azt érezni, be fognak dagadni az ajkaink. Egyszer véletlenül a nővérke ránk nyitott, hát őszintén, nem volt kellemes kimagyarázni, de letudtuk annyival, hogy csak megmérte a lázamat. Persze kétlem, hogy elhitte volna, de azért én kicsit megnyugodtam. Ahányszor nincs itt senki, és visszagondolok az együtt töltött pillanatokra, mindig hátra kell dőlnöm, de az ágy nyikorgása minden gondolatomból kizökkent. Örülök, hogy végre ettől a kellemetlen kórházi ágytól is megszabadulok. Nem volt a legkényelmesebb, az egyszer biztos. Miután azt a pár dolgot, amit a többiek hoztak be nekem, összeszedtem, még egyszer megálltam az ajtóban, jól körülnéztem, és búcsút intettem ennek a helynek. Hiányozni is fog, mert Jonghyun itt csókolt meg először, de nem is, mert az az ágy tönkretette a derekamat. Kifele haladtam a folyosókon, közben találkoztam pár ismerősebb orvossal és nővérkével, tőlük elköszöntem, majd végre kiléptem a hatalmas átlátszó üvegajtón. Odabent nem volt túl sok természetes fény, de idekint minden más. Zöld táj, csiripelő madarak, fényes napsugarak. Csak tíz napig tartottak bent, mégis annyira hiányzott már a szabadság. Mikor kicsit jobban körülnéztem, megláttam a mi autónkat, előtte pedig a négy barátomat és a menedzserünket. Azonnal odasiettem hozzájuk és mindenkinek a nyakába ugrottam, Jonghyunt hagyva legutoljára és a menedzser-hyunggal kezdve.

-Nagyon hiányoztál, Kibummie – súgta fülembe mély hangon szerelmem.

-Te is nekem. Bár tegnap is itt voltál – kuncogtam bajuszom alatt csendesen. – Ja, és remélem felkészültél a mai estére – vigyorogtam továbbra is, és fejemet elrejtettem a nyakhajlatában.

-Inkább neked kéne, mert az meglehet, hogy utána nem fogsz bírni járni egy-két hétig.

Jonghyun hangos kacagásban tört ki, majd megpaskolta a derekamat, kezét pedig végig húzta fenekemen. Ezt a tettét remélem senki nem látta. De amint ráemelem tekintetem Minhora és Onewra, látom, hogy nagyon vihognak ők is. Tehát ezek a sunyi dögök is látták, ahogy ez a perverz állat letapizott a kórház előtt. Ezt valaki nagyon meg fogja bánni este, úgy érzem. Szépen beszálltunk a kisbuszba és végre hazafelé vettük az irányt.

Otthon a szokásos várt. Mindenhol koszos ruhák rengetege, az edények hatalmas kupacokban állnak mindenhol. A konyha egy disznóol, a wc-ben büdös van, és mindenhol áll a víz. Hát csak egy kicsit nem vagyok otthon, és máris beköszönt a sötét időszak? Sötét aurával fordultam a fiúk felé, közben összeszűkült a szemem és a fogaim közt ciccegtem.

-Tiii...tii...Ti utolsó haszontalan dögök! – kezdtem üvölteni – Hát csak egy hétre hagylak titeket magatokra és ekkora kupit varázsoltok ide? Na álljon meg a menet. Taemin és Minho! – nevük hallatán vigyázzba vágták magukat – Ti ketten mentek és szépen rendbe teszitek a szennyest! – kicsit oldalra fordultam – Onew! Te elmosogatsz! – egy értettem kapitánnyal tovább álltak mind a hárman, majd Jonghyunra emeltem tekintetemet – Hiába mutatod a kiskutya szemeid, a gonosz Omman semmi nem hat. Indíts a fürdőbe, felmosóvödörrel! – kiáltottam még utoljára el magam, majd elindultam a szobám felé, hogy lepakoljam a holmijaimat.

Nem hiszem el. Ennyire nehéz lenne az, hogy rendet tartsanak?  Az ajtómon belépve viszont megdöbbentem. Sehol egy fölösleges tányér, sehol egy fölösleges ruha, az ágyak be vannak vetve, minden csillog-villog. Tehát Jonghyun mégis rendet tartott, csak nem épp az egész házban, hanem csak a mi saját kis szobánkban. Ezért hálás vagyok neki. Bár a lakás többi részén is takaríthattak volna a többiek, de ez így most megfelel. Miután minden holmim rendesen elpakoltam, úgy döntöttem, körülnézek odakint, hogy történt-e valami változás. A konyha  mellett elhaladva láttam, ahogy Onew szorgosan mosogat, a szennyesek eltűntek onnan, ahova nem valók, és ahogy hallom, a mosószobában nagy a kacagás, tehát mégis képesek valamire. A fürdőhöz érve bekukucskáltam a félig nyitva hagyott ajtón és kíváncsian néztem, ahogy a dínó a fejére kötött kendővel, kezén gumikesztyűkkel szorgosan sikálja a mosdókagylót. Nagyon aranyos látvány volt.

-Nem akarsz segíteni esetleg? – szólt hozzám. Mikor vett észre? Talán hangosan kukucskáltam?

-Hát észrevettél?- kuncogtam – Pedig olyan szívesen elnéztelek volna még egy darabig. Úgy tűnik, nem kell neked segítség. Hisz a szobánk csillog-villog, annyira rend van benne.

-Tudom – levette a kesztyűket és a tarkóját kezdte el vakargatni – Azért csináltam rendet, hogy amikor hazaérsz, ne azzal kelljen foglalkoznod..

-Hanem? – néztem rá felvont szemöldökkel.

-Hanem velem..és veled..magunkkal – tekintetét a földre szegezte, de még így is láttam, hogy a mindig erősnek látszó Jonghyun most nagyon elvörösödött.

-Ejnye macsókám, hát így elpirulni? – nevettem, majd bementem a fürdőbe és bezártam az ajtót. Így a kis helyiségben szemtől szembe álltunk. Vagyis álltunk volna, ha nem szegezi le úgy a tekintetét. – Na, te kis vöröske, nézz a szemembe.

Kezemmel álla alá nyúltam, majd felemeltem azt, így tükrei egyenesen rám néztek.

-Na ezt már szeretem – mosolyodtam el, amikor megláttam valamit a szemében. Valamit, amit nagyon próbál elfojtani. Segítsünk rajta, hogy ne bírja visszafogni magát. Átölelem a nyakát és homlokom az övének támasztom. Így szugerálom tovább.

-Neh.. Ne akarj felizgatni, mert rossz vége lesz.. – sóhajtotta egyenesen az ajkaimra. Engem fog megőrjíteni, esküszöm.

-Pedig a kórházi ágyon simán megfektettél volna – kuncogtam tovább. Erre a mondatomra ő csak hangosan felmorrant, de kezeivel átkulcsolta a derekamat. – Tudom, hogy te is akarod.. – súgtam a fülébe – Ha érzed azt, amit én – nyomtam ágyékom az övéhez, aminek hatására hatalmasat sóhajtott – akkor akár itt helyben is megtehetjük – mondandóm végére megnyaltam a füle hegyét, pont, mint akkor a kórházban.

-Teljesen..elveszed az eszemet, Kibum – ajkaimon a mosoly hatalmas vigyorrá alakult. Megfogtam a derekamon pihenő kezeit, és egyenesen a fenekemre vezettem őket – Ahh.. Miért csinálod ezt velem? Ez a hely nem a legmegfelelőbb az elsőreh.. – sóhajtozott továbbra is, miközben már ujjait szabadra engedte és keményem markolgatni kezdett.

-Kívánlakh.. – sóhajtottam fülébe, mert tudom, hogy nagyon érzékeny. Télen mindig nagyon vörösek lesznek és mindig sapit kell hordania, nehogy megfagyjon a két pici hallóeszköze. – Jonghyun..engem nem zavar, hogy a fürdőben vagyunk.

-Nem bírom – hatalmas erővel lökött rajtam egyet, és csak úgy nyekkentem az ajtón kikenődve. Ugyanazzal a hévvel mart ajkaimra, amilyennel az ajtóhoz passzírozott. Nem egyszerűen ízlelgette az ajkaimat, azonnal a nyelvével tört be barlangomba. Izmaink forró és tüzes táncot jártak egymással, majd mikor elfogyott a levegőnk, ő áttért az államra és a nyakamra. Én mindeközben hol a hajába markoltam, hol a nyakát vagy a hátát simogattam. Nem tudtam betelni vele.

-Jongi..aah.. – nyögtem fel hirtelen, mikor kezei a pólóm alá férkőztek és a mellbimbómmal kezdtek el játszani.

Ő megfogta a derekamat, felemelt, majd a mosógép tetejére ültetett, mire felkuncogtam.

-Ne nevess – harapott nyakam és fülem közé – mert mindjárt nyögni fogsz – kacsintott rám. A pólómat már teljesen levette rólam és a félmeztelen felsőtestem minden szegletét végigjárta nedves nyelvével. Mind a két mellbimbómnál hosszú ideig elidőzött. Ahogy végignéztem rajta, ő még teljesen ruhában volt. Úgy döntöttem, ez így nem igazság, ezért elkezdtem leráncigálni róla, kevés sikerrel.

-Mi az Bummie? Csak nem beindultál? – vigyorgott, de ahogy látta, hogy szenvedek, lekapta magáról a pólót és egyúttal a nadrágját is. – Ettől is szabaduljunk meg.. – kuncogott tovább és lehúzta a melegítőmet. Így én egy szál boxerben ültem, ő pedig velem egy szinten, szintén boxerben állt. Megfogtam vállait és magamhoz húztam egy forró csókra, kezemet közben lecsúsztattam gatyájára és jó erősen megmarkoltam  - Aaahh! – kiáltott fel hirtelen.  Az anyagon keresztül kezdtem el simogatni a már így is kemény farkát, el-elidőzve néha a már kikukucskáló makknál. – Kibum! Ah! – úgy tűnik eddig bírta türtőztetni magát. Alsónadrágom széleit megragadva lehúzta rólam azt, eközben ujjait bedugta a számba. Először furcsán néztem rá, mert nem értettem mit akar tőlem. De jött is azonnal a megvilágosodás. Azonnal szopni kezdtem, és megéreztem, hogy csatlakozik még két ujja az előző egy mellé. Másik kezével rámarkolt a már kőkemény merevedésemre, és ott kezdte el húzogatni a bőrt. Hatalmas sóhaj tört ki belőlem. Jonghyunnak varázslatos kezei voltak, mert ennyitől is képes lettem volna elélvezni. Érezhette, hogy már a határaimat járom, mert elengedett és a számból is kihúzta ujjait. A saját nyálamban úszott mind a három ujj, ő pedig azokkal kezdett el tágítani. Eggyel kezdte, de hamar kettő lett belőle, mert elég tág vagyok. Gondolom, rájött ő is, hogy miért.

-Kibum..te csináltad már magadnak is? – kérdezett rá a nyilvánvalóra.

-Nehm bírtamh nélkhüled..Ahh – nyögtem fel hangosan, amikor már három ujja volt bennem. Nem fájt, csak kicsit volt kellemetlen. Hisz három ujjig magamnál sem mentem még el. Hogy enyhítsem ezt az apró kellemetlenséget, lehúztam magamhoz és erősen az ajkaira martam, jelezve, hogy haladjunk tovább. Láttam rajta, hogy már nem bír megmaradni a boxerében, ezért két kézzel a szélébe markoltam és lerántottam róla. A látvány, ami elém tárult, gyönyörű volt. Na persze, mindig is tudtam, hogy Jjongnak nem kell szégyenkeznie a méretével kapcsolatban, de ez egyszerűen eszméletlen nagy volt. Ha ezt belém tolja, valószínűleg szétszakadok. De kit érdekel, csak érezzem már magamban.

-Tetszik a látvány, Bummie? – vigyorgott rajtam, amikor már szinte nyálcsorgatva bámultam az égnek álló férfiasságát. Majd most nem fog vigyorogni. Leugrottam a mosógépről és elé térdeltem. Tudni akarom, milyen az íze. Annyit fantáziáltam már róla, és most végre megkaphatom. Adtam egy apró csókot a tetjére, majd végignyaltam az egész hosszát,  hosszú nyálcsíkot hagyva magam után. A golyóit vettem számba és kezdtem el nyalogatni. Olyan hangokat csaltam ki Jonghyunból, amitől csak még jobban megmerevedtem.  Még lejjebb haladtam és az ánuszát vettem kezelésbe. Hihetetlen, mikre képes egy kis ártatlan nyelvecske. Visszatértem a farkára és megpróbáltam az egészet a számba venni, de elsőre nem jött össze. Bár a dínó már ettől is csillagokat látott, az biztos. Második próbálkozásomra viszont sikerült teljes méretét eltüntetnem, ezzel is csak tovább hergelve az agyát.

-B-bummiehh.. ha ezt ígyh folyhtatod.... Aaah – tudom, mire gondol, ezért elengedtem és elsétáltam a zuhanyzóig. Megnyitottam a csapot, ahonnan a meleg víz süvítve buggyant elő. Mivel háttal álltam Jjongienak, nem láthattam, hogy ő eközben mögém sétál és hátulról karol át. Forró férfiasságát végig húzza a fenekemen, majd érzem, ahogy letérdel mögöttem. Fenekemet széthúzza, és nyelvével végigjár minden szegletet. Nem hittem volna, hogy képes lesz valaha is erre, ezért nagyon meglepődtem. Nekidőltem a hideg csempének, de nem zavart. Az érzés, amit Jonghyun okozott, mindent felülmúlt. Apró izma a lyukam körül körözött, majd bedugta a nyelvét, amitől hangosan kiáltás szabadult ki belőlem. Ez a fiú fogja okozni a vesztemet. Újra felegyenesedett és még egyszer egy hatalmasat csapott a seggemre. Ismét széthúzott, de most valami más jött a nyelve vagy ujja helyett. Ő maga.  Amikor csak az elején voltunk, nagyon jól bírtam, de a felénél kicsit szorított. Ajkaim összenyomva próbáltam visszatartani hangomat, hogy ne ordítsak fel.

-Lazíts – kezdett el simogatni alul – Hamarosan jobb lesz – ráhajolt a fülemre és elkezdte harapdálni. Majd áthajolt a nyakamra és erősen megszívta hátulról – Most már csakis az enyém vagy -  és teljesen belém hatolt.

Lassú tempót vett fel, hogy az elejét megszokjam, de hamar elkezdtem én is mozogni, amivel arra céloztam, hogy gyorsabban is mehet. Fokozatosan gyorsított, mígnem elért egy bizonyos pontot, amitől nálam elhomályosult minden és csak nyögni voltam képes, mert egyéb szó nem jött ki ajkaimon. Ő pedig, mint egy gondolatolvasó, sorozatosan lökte magát ugyanabban a szögben. Éreztem, hogy a beteljesedés már kopogtat és én készségesen rohanok neki ajtót nyitni.

-Jjong..Ah .. el fogokhh – nyögtem ki többé-kevésbé érthetően a szavakat.

-Gyerünkhh – gyorsított a maximumra, mire én egy hatalmas kéjes nyögés keretében átléptem a paradicsom kapuit. – Áááh, de szűk lettélh – nyögött fel Jonghyun. Éreztem, hogy ki akar belőlem húzódni, de fenekébe markoltam, ezzel kérve, hogy élvezzen belém. Neki sem kellett kétszer mondani, azonnal belém élvezett. Nekinyomódtunk a falnak és csak lihegtünk. Lassan és óvatosan húzódott ki belőlem, majd szembe fordított magával.

-Gyönyörű vagy – súgta ajkaimra, amikbe belekóstolt és csak ízlelgette az alsó ajkamat, majd fogaival beleharapott és magával húzta.

-Szeretlek, Jonghyun – mondtam ki végül.

-Én is téged, Kibummiem – szívem hatalmasat dobbant és csak szorosan magamhoz öleltem.

-Mennyire szeretsz? – kuncogtam.

-Annyira, hogy amikor melletted vagyok, a felhők fölött járok három méterrel.

 A víz még mindig folydogált, füllesztő párával befedve a zuhanykabin üvegét, aminek a belsejében én és ő vagyunk, mindenki mást kizárva a csöppnyi világunkból.

[Eközben a többieknél]

-Hyuung – kiáltott fel Taemin, mire Minho felkapta a tekintetét és kérdőn pislogott a maknaera – A fürdőbe akartam bemenni, de amikor az ajtó elé értem, onnan hangos és ijesztő sikítások törtek elő. Félek, hogy Jonghyun oppa megeszi Ommat!

A colos csak elmosolyodott, majd mormogott még valami olyasmit, hogy végre egymásra találtak.

-Ne aggódj, Minnie, nem fogja felfalni Kibum Ommat – de azért gondolatban hozzátette: Legalábbis nem abban az értelemben.