Banda: SHINee, Super Junior
Páros: YeWook, JongKey
Figyelmeztetés: trágár kifejezések előfordulhatnak, később 18+
Az alkotó, azaz én, unatkoztam xD
Szédülök, reszketek, iszonyatosan fáj a
fejem. Bármerre nézek, sötétség vesz körül. Mindenhol vér, a legjobb barátom
előttem fekszik, mindenhol vér veszi körül. Én rávetem magam és ahol csak érem,
megharapom és kiszívom a vérét.
Felriadtam. Már megint ez az álom.
Amióta ittam társam véréből, azóta ugyanaz a rémálom kísért engem minden éjjel.
Annak az incidensnek már egy hete. Bevitték őt maszkos emberek egy szobába, és
nagyon sokáig nem engedték ki onnan. Majd egy héttel később, azaz ma, végre
kiengedik. Sok vért vesztett, ezért nagy segítségre volt szüksége. Nagyon
sokáig azt hittem, hogy meghalt, elvesztettem, megöltem. Addig az egy hétig
volt időm rendesen elbeszélgetni a megmentővel, akinek a neve, mint kiderült,
Kim Jonghyun. Egyszerű ember, de nagyon tiszta szíve van. Elmesélte, hogy miért
került erre a helyre, azaz a szüleim által létrehozott biztonságos helyre.
Amikor hét éves volt, kiszaladt játszani az udvarra, épp tél volt. Látta, hogy
jön egy hatalmas fekete furgon és megáll egyenesen a házuk mellett. Ijedtében
berohant gyorsan a szüleihez. A furgonos emberek erőszakkal hatoltak be a
házba, követelve, hogy adják át nekik az összes vagyonukat. Jonghyun édesanyja
azonnal bezárta fiát a pincébe, és rászólt, hogy semmiféle képpen nem szabad
onnan kijönnie. Magányosan ült ott lent, és egyszer csak hangos kiabálásra és
sikoltozásra lett figyelmes. Aztán minden elhalkult. Ő kimerészkedett a
biztonságot nyújtó kis helyiségből, és szülei keresésére indult. De hiába
kereste őket, nem találta meg sem az édesapját, sem az édesanyját. Hatalmas
könnyek gyűltek a szemébe, amik akkor törtek ki belőle, amikor belépett a
nappaliba. Ott hevert a földön két holttest, testüket teljesen beborította a
vér. A kis Jonghyun csak sírt, sírt, hatalmas könnyei megállíthatatlanul potyogtak.
Ráborult halott szüleire és bőgött, majd elaludt. Amikor felkelt, már itt volt.
Minden nap bejárt hozzá egy férfi, egészen tíz éves koráig. A nevére tisztán
emlékszik: Lee Jinki.
Jonghyunnal egészen összerázódtunk
ezalatt a kis idő alatt. Sok mindent elmeséltünk a másiknak, és teljes nyugodtsággal
konstatáltam, hogy megbízhatok benne. Elindultunk Ryeowookhoz, hogy megnézzük,
hogy van. Amikor beléptünk a szobába, ahol őt ápolgatták, láttam, hogy már
lábon áll, tehát minden rendben van vele.
-Hogy érzed magad? – léptem oda hozzá.
Amikor viszont megéreztem a szagát, meghökkentem. Nem emberi az aurája. Nem, ez
valami teljesen más. Ez az a bizonyos szint. A „B” szint.
-Jobban.. bár vannak különös és
megmagyarázhatatlan dolgok számomra.. mint például az, hogy miért látom a
szagokat?
-Ne aggódj, ez csak ideiglenes állapot.
-Meddig fog ez tartani? Lassan
kikészülök..
-Hát..először is meg kell tanulnod
uralkodni a képességeiden.. – Ryeowook és Jonghyun szemöldöke is megemelkedett
– Legalábbis ha minden tényleg igaz, akkor te most.. „B” szintű vámpír vagy.
-Hogy mi vagyok? – kérdezett vissza
leejtett álkapoccsal.
-Yesung.. miért hiszed ezt? – fordult
felém Jonghyun kikerekedett szemekkel – Hiszen.. nem kapott a véredből..
Kifújtam a levegőmet.
-Mivel elég nagy vérvesztesége volt, te
is tudod, hogy vérre volt szüksége – rám bólintott – Nem volt bent nálunk olyan
vér, amivel megmenthettük volna őt, így tőlem vettek vért és adták be neki.
-Így már értem. Akkor Ryeowook előtt
hatalmas próbák állnak most, igaz?
-Így van – bólintottam, majd tekintetem
az említett felé emeltem, aki csak kapkodta a fejét hol rám, hol pedig
Jonghyunra. Azt se tudta valószínűleg, hogy most mi van.
-Yesung.. – bújt hirtelen mellém – mégis
mi vagyok én?
-Gyere velem, és elmondok mindent, amire
szükséged lesz a jövőben.
Megfogtam karját, rápillantottam
Jonghyunra, aki csak egyetértően hunyta le a szemét, majd kiindultam a
szobából. Utam egyenesen abba a szobába vezetett, ahol minden elkezdődött. Az
én szobámba.
-Miért jöttünk ide? – nézett rám
Ryeowook azokkal a hatalmas szemeivel, elveszetten.
-Hogy mindent megérthess – leültettem az
ágyamra, majd melléültem – Gondolom nem újdonság számodra, hogy tisztavérű
vámpír vagyok – aprót bólintott, így folytattam beszédem – Nem minden vámpír
olyan, mint én. Fel vagyunk osztva több csoportra, ha úgy jobban tetszik,
szintre. Én azok közé tartozom, akik az „A” szintet képviselik, tehát képes
vagyok embereket vámpírrá változtatni. Különösebb képességem nincs, ha akarom,
látom, hogy az ember lelke gonosz, vagy tiszta, gyorsabb vagyok az embereknél,
és képes vagyok gyógyítani is, ha az illető megérdemli – biccentek fejemmel
felé, mire picit elvörösödik – Te a „B” szintű vámpírokat képviseled, tehát
olyan vagy, akit átváltoztattak. A véred kevert, ez azt biztosítja, hogy te is
rendelkezel különleges képességekkel.
-Vagyis amikor láttam a szagokat, az egy
képesség volt?
-Nem. Vagyis nem teljesen. Az erőd
idővel fog kibontakozni, ez pedig csak annak kis foszlánya volt. Nem lehet
előre megmondani, hogy az átváltoztatott „B” csoportos vámpírnak milyenek
lesznek a képességei.
-Ez mennyi ideig tarthat? – nézett felém
bociszemekkel.
-Ezt sem lehet pontosan megmondani.
Attól függ, mennyire erősek az én vérsejtjeim és mennyire gyengék a tieid. Na
és ugye akkor vannak a „C” szintűek, amik olyan vámpírok, akik egy „B” szintű
harapás áldozatai lettek. Ők se nem emberek, se nem vámpírok, se nem félvérek.
Az elméjük teljesen üres, nem foglalkoznak mással, csakis a táplálkozás élteti
őket. Nem kellemes velük összetűzésbe kerülni, mert úgy viselkednek, mint az állatok.
Sebeznek, harapnak és végül megölnek azzal, hogy kiszívják minden csepp véred.
-Ugye..ugye a mi közelünkben nincsenek
ilyen..lények? – nézett rám aggódó tekintettel és megszorította a kezemet, amit
nem tudom, mikor fogott meg.
-Ne aggódj, Wookie, még ha lenne is, azt
azonnal megölnék az „A” szintűek. Nem tűrjük meg azoknak a mocskoknak a bűzét.
Akarva vagy akaratlanul is, de azonnal érezzük őket.
-Oké, így kicsit lenyugodtam.. – látom rajta,
hogy remeg. Biztos nagyon fél attól, ami rá vár, hiszen félvér vámpír, teljesen
más életet fog élni ezek után. Szeretném felvidítani, és tudom is mivel.
-Ne félj, kicsi Wookie, Yesung tudja is,
hogy mitől lesz jobb hangulatod – vigyorogtam rá, mire ő vágott egy fejet, és
elkezdett hátrálni az ágyon. – Ó, nem menekülsz, nem nem – rávetettem magam,
eldöntöttem az ágyon és ráültem a csipőjére, mire ő csak nyekkent egyet.
Felemeltem kezeim, ő pedig tudta, mire készülök.
-Ne merd, Yesung, ne merd – de én csak
közeledtem csípőjéhez – Kim Jong Woon, szállj le rólam, de most azonnal –
elkezdtem csikizni, de tiszta erőből – Nyeeee, valaki szedje le rólam ezt a
szatírt, nyehee.
-Hékás, mégis miért vagyok szatír? –
nevettem el magam – Na de kikérem magamnak, én csak megkínozlak.
-Az pont az, te beteg állat – nevetett,
miközben az ujjaim folyamatosan mozogtak. Egy hirtelen pillanatban Ryeowook
nagyon megemelte a csípőjét, amivel pontosan a..hogy is mondjam..kis barátomhoz
dörgölte magát. Kezeim azonnal megálltak és csak a szemeibe néztem. Szerintem ő
is megérezte, amit nem kellett volna. Ó anyám, most még ebből magyarázzam ki
magam!
