2016. október 13., csütörtök

Fehér holló [+18]

Sziasztok :) A hosszú kihagyásnak most volt egy komolyabb oka. Ugyanis már lassan egy hónapja ezzel a meglepetéssel készülök a legjobb barátnőmnek. Egy OnTae-t hoztam ma nektek. Életem eddigi leghosszabb írása, remélem tetszeni fog.
Ajánlom figyelmetekbe barátnőm blogját, ahol főleg YeWookkal találkozhattok:► Az árva fiú ◄

►Drága kis hugicám, ezzel szeretnék neked kedveskedni, nagyon sok boldog születésnapot, továbbra is maradjunk meg ennyire jó viszonyban, talán még jobban is. Nem vagyok a szavak embere, nem is tudom mit mondhatnék még. c: Jó olvasást neked, és minden olvasómnak is))◄

Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak
Szereplők: Taemin, Onew, Jonghyun, Key, Minho + Heechul említve.
Hozzáfűzés: Nagyon hosszú, remélem nem fogja mindenki halálra unni magát >< Kommenteljetek, szívesen olvasom ^^ 

Fehér holló


A tabletták hirtelen fogytak el. Általában Onew elővigyázatos volt és bebiztosította készletét, de az utolsó hétben, inkább hónapban nem volt elég életenergiája és ereje. Ennek eredményében Jinki elfelejtette feltölteni készletét. Eljött az este, a fiú kinyitotta a dobozát a tablettákkal, azonban az üres volt. Onew azonnal izzadni kezdett, átkutatta szekrényeit, fiókjait, ruháinak zsebeit, hogy még legalább egy kapszulát találjon. Hiába. Semmi. „Ez rossz, nagyon rossz! Most mit csináljak?” Pechjére pont a mai nap volt kimenős a menedzser, egyedül pedig elmenni a patikába nem volt túl jó ötlet. Az egyetlen dolog, amit tehetett, a reménykedés. Jinki megivott három pohár kávét, majd elindította a kiválasztott horrorfilmet egy kijelentéssel: „Csak ne aludjak el.”

Ez a probléma még tinédzserkorában jelentkezett. Eleinte senki sem gondolta, hogy ez egy betegség. Aztán egyszer csak Jinki álmában elkezdett sétálgatni, majd reggel különböző helyeken ébredt fel, ám ezen tetteire már másnap nem emlékezett. A rémült szülei elvitték orvoshoz, aki pedig megadta a probléma nevét: alvajárás. Ez a különös dolog nem kerül orvosi ellátás alá, gyógyíthatatlan; vagy eltűnik, vagy megmarad egész életre. A felírt szerek könnyítették a helyzetet, így a srác élte tovább átlagos életét. Egy bizonyos pontig senki sem jött rá a bandából a gondjára - a menedzseren kívül - , aki rendszeresen vette a szereket Jinkinek. De egyszer, egy bulizás után Onew elaludt, és elfelejtette bevenni a gyógyszereit. Akkor mindenkit halálra ijesztett azzal, hogy anyaszült meztelenül mászkál a tetőn. Jinki másnap ezt a szituációt az alkoholnak akarta betudni, amit a többiek elhittek neki. Legalábbis a látszatot fenntartották. Az említett kínos incidens óta nagyon óvatos volt és odafigyelt magára. „És most, miért? Ilyen katasztrófa történt. De semmi gond. Megoldódik.” – nyugtatgatta magát a fiú, majd tovább bámulta a tv képernyőjét, már a negyedik csésze feketét szürcsölgetve...

Könnyed levegő, meleg szellő érintette az arcát. Jinki arca összerezzent, majd kinyitotta szemeit. A látvány megrémisztette őt, ami később átváltott sokkba. Teljesen mellette, pont az arca mellett csendesen aludt Taemin. A kellemes fuvallat a maknae légzése volt, ami félig nyitott ajkai közül szűrődött ki.”Az ördög vigye el! – gondolta Onew, - egyenesen a számba lélegzik!” Lassan szétnézett, majd látta, hogy a takaró lecsúszott róluk, így érte a felismerés, hogy Taemin teljes ádámkosztümben öleli, szorosan a másik testéhez simulva. Mintha ez nem lenne elég, még egyik lábát át is vetette Jinki derekán, ezzel reggeli merevedését teljesen a másikhoz nyomva. „Stop! Mi?!” A sokkos állapotban lévő leader hirtelen átváltott pánikrohamba, amikor realizálta, hogy nadrágja és alsónadrágja a földön hever, és nem csak Taemin van izgalmi állapotban. Magához térve próbált lenyugodni és kihámozni magát a másik gyengéd öleléséből. Ellenben ez nem sikerült. Minden szabadulási kísérlet ahhoz vezetett, hogy Taemin még szorosabban a másik derekához nyomta merev testrészét. Jinki magába fordult. Sürgősen ki kell szabadulnia, majd meg kell fejtenie: „Hogyan? A pokolba már! Hogyan kerültem ekkora szarba?”

Attól a pillanattól fogva, ahogy a SHINee debütált, a szexuális orientációja a fiúknak idővel és gondolattól függően változott. Eleinte Jinki és Minho teljességgel heterónak számítottak. Más beállítottságról hallani sem akartak. De a fanservicek megtették dolgukat, így az ölelések, puszik, csókok az emberek előtt már más dolgokat ébresztenek fel bennük, mint eleinte. Először Key jelentette ki, hogy szereti a fiúkat. És azonnal próbált rámászni Minhora, amiért majdnem kapott is a pofijára. Jinki nem tudta mit tegyen, Flaming Charisma üvöltött, hogy Key a seggét akarja. De a vigyorgó Kibum nem akart mást, csak a rapper édes száját és gyönyörű farkát.
A legjobban ennek a szituációnak Jonghyun örült, aki szívesen odaadta farkát a Dívának, teljes életnagyságban. Viszont ezzel nem fejeződtek be a meglepetések. Jong kijelentette, hogy ő „mindenevő”, tehát megdug mindent, ami él és mozog, nemtől, rassztól és kortól függően... és itt sokatmondó pillantásokat vetett az ártatlan, már piruló maknaéra. A tizenöt éves Taemin nem tudta, hova tegye magát ebben az őrültek házában. A hasonló beszélgetések még újak voltak neki, beverődött a fotel sarkába, figyelve a csoportot. Jelen eset után, Onew kijelentette, hogy kapcsolatok a csapaton belül nem létezhetnek. Ez hatalmas gondot jelentett Key-nek, aki Jonghyunra és Minhora pályázott, de így megvédte a kicsi maknaet.
Egy ideig tényleg működött ez a törvény. Azonban az évek teltek és az érzések változtak. A legnagyobb őrültséget Minho tette, amikor pironkodva, teljesen vörösen bejelentette, hogy szerelmes Kim Heechulba. Jinki csak részvétet érzett, mert mindenki tudta, milyen is a vokalista személyisége. Heechul meglepett mindenkit. Minho mellett kedves volt és aranyos, mint egy kiscica, foglalkozott a tagokkal, ajándékokat és SMS-eket küldözgetett. Ennek eredményeképp Flaming Charisma gyakran nem aludt otthon, és mindig hajnalban jelent meg, általában részegen. Eközben Key végül beadta derekát Jonghyunnak, ezáltal úgy dugtak, mint a nyulak, kényelmes és kényelmetlen helyeken is. Kihasználtak minden szabad percet, ezzel csak hergelve a többieket, akiknek nyögéseiket kellett hallgatniuk.
Taemin egyszerűen nem tudta eldönteni szexuális beállítottságát. Váltakozva szeretett bele férfiakba és nőkbe. A legjobb barátjába, Kai-ba, Sulliba az f(x)-ből, Sehunba , az EXO maknaéba, illetve még több és több emberbe. Onew azt is sejtette, hogy Taeminnek volt olyan időszaka, mikor Minhoba és Jonghyunba egyaránt belezúgott. Kibumba a maknae viszont nem mert beleszeretni, mert féltette a hátsóját, így inkább távol tartotta magát. Összességében a kis kanos srác folyamatos keresésben volt, hogy megtalálja szíve választottját, és egy szerencsétlen áldozatnak mutatta magát. A hatalmas, telt ajkak manipulátorként csalogatták a körüllévőket, így ő mindig megkapta, amit akart.
Egyszer csak, az egyetlen heteroként megmaradt Jinki kezdte úgy érezni magát, mint a fehér holló: tele érzelmekkel és erotikával túlfűtött vágyakkal.
És most, hogy ilyen félreérthető szituációba került, feltette a kérdést magában: „Mit kéne tennem?” A megoldás csupán egy lehetett. Felébreszteni Taemint. Bármennyire is lesz ez kínos. Ezen kívül, csak a maknae tudja elmondani, mi is történt valójában. Jinki nagyon remélte, hogy nem az, amire ő gondol. A fiú saját érzékeire figyelt. „Oké, a fenekem nem fáj. Hála az égnek! Legalább már tudom, hogy biztos nem engem dugtak meg. Akkor a másik kérdés: Hol járhatott a farkam?” Jinki beleszagolt a levegőbe. A sperma jellegzetes szagát nem érezte, ahogyan odaszáradt nedvek sem voltak sehol. Habár, ha az ipart óvszerben űzték, akkor nem is kéne, hogy legyen ilyen. „Egyetlen lehetőségem már csak az, ha felkeltem ezt a kiskutyákat megszégyenítően, édesen alvó fiút.”
- Minnie! – halkan súgta Jinki a másik fiú fülébe. Semmi reakció.
- Tae! Ébredj! – szólt egy kicsit hangosabban.
Taemin pusztán gyermekien csámcsogott egyet ajkaival, de szemét továbbra sem nyitotta ki. „A kis szaros! Lehet csak teszi magát?” – gondolta magában a leader, majd jól megfigyelte a másik arcát, hátha észreveszi ennek bármi jelét. „Hosszú szempillák, meg se rezdülnek, a puha ajkak. Istenem, milyen... Ó, mire gondolok, az ördög vigye el! De akkor is érdekel, milyen lehet tapintásra.”
A keze önálló életre kelt, így Jinki egy könnyed kézmozdulattal megérintette a fiú száját. „Az ajkai! Annyira melegek és puhák, hogy a szíved nem dobban többet, levegőd elakad egy másodpercre, és úgy érzed, meghalsz. Aztán minden beindul, és olyan gyorsan ver a szíved, hogy pulzálását az ujjaidban is érzed”.
Hirtelen az édes szájacska kinyílt, és bekapta Onew ujját, nem fájdalmasan meg is harapva. Ez az apró érintés észhez térítette Jinkit, tekintetét átvezette Taemin szemeire. A maknae őt figyelte, csillogó tekintettel, ébensötét, fekete íriszeivel, behúzva a leadert a mélybe.Próbált feltörni a felszínre és ki akarta húzni ujját, de a fiatalabb fogai közé zárta még erősebben, és elkezdte veszettül nyalogatni hosszú nyelvével.  Megérezve, hogy az izgatás körüljárja testét, Jinki hirtelen kihúzta ujját a fogak szorításából, ezel felsértve saját bőrét.
Ettől a perctől fogva eldöntötte, hogy nem tesz több kísérletet inkább, sietősen ellökte magától a fiatalabbat és leült az ágy szélére. Felkapta boxerét és nadrágját, nem foglalkozva a másikkal, felöltözött és az ajtó felé indult.
- Hyung! – kiáltott utána a vékony hang -, most csak így egyszerűen itt hagysz? Nem mondasz semmit?
- Mondok! Pontosabban kérdek! – fordult vissza őrült tekintettel a leader. – De először takard el magad! – szólt rá, miközben felemelte a földről a paplant, hogy eltakarja a meztelen Taemint. – Mi történt itt?
- Te nem emlékszel? – kérdezte szomorkás arccal a maknae. – Szörnyű vagy. Egyáltalán, egyáltalán semmire sem emlékszel?
- Miért? Van mire emlékezni? – fuldoklott a benne harcoló érzelmektől, és izzadt a várt választól.
- Óh, milyen szomorú is ez! – motyogta Tae könnyekkel küzködve. – Végülis ez volt életem legszebb estéje.
A hasára fordult, fejét párnájába temette, majd láthatóvá vált, ahogy rángatózik a test. Jinki szíve megsajdult. „Ó! Mit tettem?” – gondolta magában, közel lépett Taeminhez, majd elkezdte óvatosan simogatni. A maknae hirtelen hátra fordult, szemeiben láthatóak voltak a könnyek... a röhögéstől. Az apró parazita hatalmasat nevetett, fejét hátra vetette, ezzel felfedve nyakát, melyet a leader most szívesen megfojtott volna.
- Há! Bevetted! – törölte ki szemeiből filmbe illően a könnycseppeket, majd azt mondta – oké, na, ne idegeskedj. Ami megtörtént, az megtörtént. Felnőtt emberek vagyunk. Nem foglak arra kérni, hogy vegyél feleségül, mert elvetted a szüzességem.
Jinki állt, kapkodta a levegőt, ami most nem jutott el a tüdejéig. Ebben a percben lépett be a szobába Minho, aki most jött meg barátjától. Az elé táruló kép eléggé érdekes volt. Az ágyban egy meztelen Taemin hevert, ami egyébként nem volt túl meglepő, hiszen a fiú gyakran aludt így, mivel nem szeretett ruhában aludni. Éppenhogy fedi testének bizonyos tagjait egy lepel, és úgy néz a leaderre. Onew mellette ácsorgott, és az arckifejezése meglehetősen ijesztő volt. Mikor meglátta az ökölbe szorított ujjakat, Minho megértette, hogy a maknae most minimum kap egyet a pofájára. Maximum pedig... rossz belegondolni is.
Ilyen helyzetben a rapper csak egyszer látta őt: amikor meglátta Jongot és Keyt, akik épp a konyhaasztalon dugták egymást. Minho akkor a kiabálásra szaladt oda, Jinki éppen behúzott egyet Jonghyunnak a hasába. Nem is hagyta, hogy felvegye a nadrágját, Key várt a sorára, csendesen ülve a padlón. Ennek a párnak Onew ezen oldala teljesen új volt, így szinte meg sem értették, mi történt és nem tudtak időben reagálni. De itt még nem fejeződött be minden. Onew kivett a hűtőből egy üveget, tele jeges vízzel, majd leöntötte a szerelmespárt. Attól a perctől a galambocskák csak a szobájukban szexeltek, vagy ha nem ott, akkor csak a leader távollétében.
És most pont ilyen Jinkit lát maga előtt Minho, így elkezdte félteni Taemint.
- Fuss! – ordította a maknaenek, aki felkapva takaróját, befutott a fürdőbe és bezárta az ajtót.
- Üljön csak ott és ne is mutatkozzon egy jó darabig előttem. Mert saját tetteimért nem felelek. Megverem! – vigyorgott ferdén a leader, majd magára hagyta Minhot. „Érdekes, vajon mit tett ez a kis szaros, amivel ennyire felhergelte Onew-t. Ki kell deríteni.”

Jinki szörnyen érezte magát. Nem tudta feldolgozni, hogy eszméletlen állapotában lefeküdt a maknaeval. Ez nem történhetett meg. A kis vakarcs biztos csak hazudik és kihasználja az idősebb helyzetét, hogy nem emlékszik semmire, vagy csupán azért, hogy jól szórakozzon.
És ebből a hülye helyzetből pusztán egy kiút van: hipnózis. Jinki felhívta az orvosát. Ellenben sajnálatos módon az orvos csak holnap lesz szabad, de a mai szar nap még csak most kezdődött. Így a pasi úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást, és az első dolga lesz megmenekülni ettől a idiótán vigyorgó, idegesítő lénytől, név szerint Lee Taemintől.
A maknae provokálta a leadert erre. Bejelentette, hogy rosszul érzi magát, ezért ma nem megy gyakorolni. Jelentőségteljesen nézett Jinkire, Taemin azt sugallta, fáj a teste a tegnapi álmatlan éjszaka után. Távolról jól figyelte ezt a helyzetet Minho, és látta, hogy mégis mivel zsarolja a maknae a leader.
Onew tűrési szintjét bárki megirigyelte volna. Szemtől szemben beszélt vele, teljesen nyugodt és békés hangnemben, és ugyanebben a hangnemben küldte el ördöghöz a bandából, hogy ha nem akar részt venni a gyakorlásokon. Taemin csak kinyitotta száját, hogy visszaszóljon, de ugyanakkor azonnal be is zárta, mivel már csak Jinki hátát látta. Felfújódva még annyit mormogott orra alatt: „Na megállj, Hyung. Te még megfizetsz” majd kirepült a konyhából, hangosan becsapva az ajtót.
Minho próbálkozásai, miszerint rájönni arra, vajon mi is folyik itt, mind kudarcba fulladt. A felfújt Tae, csendesen átöltözött és elindult táncolni mindenkivel együtt. De inkább ne lett volna ott. Visszataszítóan viselkedett. Jobban kényeskedett, mint a Díva, nyavalygott, hogy fáj a segge és a háta, folyamatosan szünetet követelt, és ahányszor elhaladt a leader mellett, azt suttogta: - Te vagy a hibás!
Hamarosan az atmoszféra olyan zsúfolt lett, hogy mindenkinek kedve támadt volna leütni a maknaet. Jinki alig bírta visszafogni magát. Úgy érezte, hamarosan szívrohamot fog kapni.
- Mennyit lehet még szórakozni? Mit akarsz? – ordított fel, sarokba szorítva ezzel Taemint a tusolóban.
- Vállalj felelősséget! Még akkor is, hogy ha semmire sem emlékszel abból, ami köztünk volt – fejét elfordítva vigyorgott a kicsi.
- Kezdjünk járni! Legyél a barátom! – váratlanul szólalt meg, fejét megfordítva egyenesen Onew szemébe nézett. – Tetszel nekem! Nagyon tetszel! Megőrülök tőled!
- És régóta tetszem? – mosolyodott el a leader. – Most van a „felnézek Jinkire időszak”?
- Nem vicces – suttogta Taemin. – Mindig is tetszettél nekem, a legelső találkozástól. Csak tőled jöttek mindig a gondoskodás és megértés meleg sugarai. Csak a te közeledben éreztem magam védve ettől az őrült világtól...
- Héj! Stop! Fékezz! Elég verseket írni az édes dolgaidról, ezzel megpuhítva a kemény falat körülöttem. Nem fog menni. Mindig tetszettem neked? Na persze! Akkor miért „haldokoltál” mindenki kezében a szerelemtől?
- Azért, mert minden sarokban azt kiabáltad, hogy heteró!
- És ez nem is változott meg! – mondta keményen a leader.
- Nem! Megváltozott! Múlt éjjel minden megváltozott! – hadarta el Taemin, fejét lehajtva.
- Azt akarod mondani, hogy megdugtalak? – kérdezte reszkető hangszálakkal Onew.
- Ne ilyen durván – halk hangon válaszolt Tae, kiszabadítva magát Jinki erős szorításából. – Ha nem emlékszel, akkor nincs is miről beszélnünk.
A maknae kicsúszott a tusolóból, gondolkodóba ejtve a leadert. Egyrészt, minden, amire a fiatal utalt, valójában igaz is lehetett. „Fehér holló” – Onew normál elmeállapotban biztos nem gondolna Taemin fehér popsijára, de a jó ég tudja, mi járhat a tudat alattijában. Bizonyíték erre, hogy a mai nap Tae ágyában ébredt. Azok az érzelmek, és azok a teljesen nem baráti érintések gyorsan átfordították a nyilakat „heteróról” „biszexuálissá”. Ez a tény megijesztette, felizgatta , majd visszavitte arra a kérdésre: „Most akkor Taemin hazudik, vagy nem?” Másrészt, ez a kis nyavalyás kitalálhatta az egész történetet elejétől a végéig, és szórakozik most vele. „De minek ez neki? – gondolta a leader. – Ő így is, mint legfiatalabb, nagyon sok figyelmet kap. Tényleg szerelmes lenne? Már csak ez hiányzott! A holnapi látogatás az orvosnál mindent meg fog magyarázni.”
Hipnózis – éppen ez volt az, amire Onew-nak most szüksége volt. Éppen ezek a megbeszélések segítettek visszahozni az elfelejtett emlékeket.

- Helyezkedj kényelembe. Most akkor el is kezdjük. Elszámolok tízig, csettintek az ujjammal és te a nappaliba kerülsz, a tv elé – mondta monoton hangon az orvos, álomba ejtve Jinkit. – És amikor visszafele fogok számolni, te felébredsz.
- Egy, kettő, három... tíz.
- Három, kettő, egy... és felkelsz.
A fiú kinyitotta szemeit és meglátta a mosolygó doktort.
- Na! Hogy ment?
- Nagyon jól, mint mindig. Meghallgathatod a felvételt itt is, vagy otthon. Ahogy szeretnéd.
- Hogy gondolja, ezek után szükségem lesz még konzultációkra?
- Nem hiszem. Higgy nekem, nem tettél semmi rosszat – mosolygott a doktor, majd megveregette páciense vállát.
Minden alkalommal, amikor hipnózis alatt mesélt tetteiről, Jinki félt, hogy valami rosszat tett. Talán megölt valakit, esetleg farkasemberré változott. A doki mindig nevetett furcsa félelmein.
- Figyelj, haver. Erkölcsileg annyira erős vagy, hogy sosem engednéd meg magadnak a bűntetteket, még akkor sem, ha agyad nincs kapcsolatban a testeddel.
És ez tényleg így volt. A legőrültebb dolog is az volt, amikor ilyen állapotban felzabálta a jégkrémet a hűtőből. Végül úgy döntött, az orvosnál hallgatja meg a felvételt. Mert ami a doki számára semmiség, az neki kész katasztrófa is lehetett.

2016.10.14.
Lee Jinki
Hipnózis felvétele.
Jinki, most a saját nappalidban vagy, a kanapén ülsz, a TV-vel szemben. Amint csettintek ujjammal, elkezdesz beszélni az érzelmeidről, hogy mit éltél át, egészen addig, ameddig újra nem csettintek. (Csettintés hangja)
- Milyen unalmas film. Majdnem bealudtam. Leteszem a bögrém az asztalra és indulok aludni. Elhaladok Jonghyun és Key szobája mellett. Zavarbaejtő hangok szűrődnek ki. Már megint egymásban vannak, mint mindig. Levegőt egyáltalán vesznek valamikor? Fülemet az ajtóra szorítom. Key olyan viccesen nyög, olyan kislányos hangon. Elröhögöm magam. Érdekes lenne megnézni, ahogyan Jjong beletolja az a hatalmas „izét”. Amúgyis, mióta lett ez számomra érdekes informáicó.  Nem véletlen mondják: „Hito wa zen’aku no tomo ni yoru” („Akivel jóban leszel, azzal megegyezel”, nincs pontos fordítás). Tyfúj!! Inkább tovább megyek. Itt van Taemin és Minho szobája, az ajtó alól kiszűrődik a fény. Csend van. Két dolog lehetséges: vagy nem alszanak, vagy a rapper megint elment a szeretőjéhez, a kis „duracell nyuszi”, a maknae pedig nem szeret sötétben aludni, amikor egyedül marad. Egyáltalán nem érdekli az energiatakarékosság, így égve hagyja a lámpákat.Komolyan. Mint egy kisgyerek! Csendesen kinyitom az ajtót, majd bemegyek.  Na persze! Flaming Charisma ágya üres, Taemin alszik. Megint meztelen! Milyen furcsa szokás már, ruhák nélkül aludni. Úgy tűnik zavarja őt. Legalább egy alsógatyát felvett volna, vagy a takaróval elrejtené magát! Kis szaros! Ugyanakkor, a feneke annyira gömbölyű, bőre annyira hamvas, mintha ápolná valamivel. Érdekes milyen krémet használ? Hozzá akarok érni. Csak egyetlen érintés. Leültem az ágyra, Taemin mellé, picit előre hajoltam és beszívtam a levegőt. Milyen jó illata van a bőrének: tej, fahéj és kókusz. Lassan végighúzom ujjaimat egy vonalon, ott, ahol a gerince fenékben végződik. Nem tévedtem, bőre selymes volt, mint a baba bőre. Ó! Úgy tűnik felkeltettem. Hirtelen megálltam és lélegzetem is visszafojtottam. Nem, ő csak megfordult a hátára... Az ördögbe! Wow! Mi ez itt? A kisfiú megnőtt! Emlékszem, amikor a fürdőben láttam, amikor még 15 éves volt. Akkor a kis „madárkája” még csak kezdeti állapotban volt. És most, nézzenek oda, micsoda szépség, magasra emelte fejét, és engem „néz”. Kicsit mágnesként vonzana, közelebb hajolok hozzá, és jobban szemügyre veszem fegyverét.  Mekkora őrültség! Egy perverznek érzem magam, de akkor is hozzá akarok érni  és megtudni, milyen érzés fogni azt a büszke, nagy farkat: puha vagy kemény, érdes vagy kellemes tapintású, forró vagy hideg, nedves vagy száraz? Micsoda buzi vágyak! Nem is! Ez csak tapasztalat. Közelebb hajoltam, majd hozzáértem a makkhoz. A farok megrándult, mint egy élőlény, majd egy hang üvöltött felém:
- Hyung!! Mit művelsz?                                          
Kiegyenesedtem. Taemin csak néz rám, enyhén puffadt arccal az alvás miatt, csillogó szemekkel.
- Semmi különöset – válaszoltam ártatlanul és elmosolyodtam. – Csak érdekelt. Sosem láttam még férfi nemiszervet ilyen közelről.
- És mióta érdekelnek téged az ehhez hasonló dolgok? – kérdezte érdeklődő hangsúllyal a maknae, majd lassan felegyenesedett párnáiból, felém közeledve.
- Nem tudom. Csak olyan csábítóan néztél ki, így csúnya gondolatok jutottak eszembe – csak úgy kimondtam mindent. „Mi az, igazsgámondó italt ittam ma?”
- Jaj, te! A szavaidtól szinte kirázott a hideg – rekedt hangon szólalt meg Taemin és még közelebb csúszott hozzám, már éreztem leheletét az arcomon. – Érdekes, ki kit csábít? – még közelebb jön, majd hozzám ér ajkaival...
Sötétség.
Tíz, kilenc... kettő, egy.
Csettintés.
Jinki, ébredj.
Felvétel vége.

„Hát igen. Úgy tűnik, ezúttal a legérdekesebb résznél ütöttem ki magam. Nah, hál’ Istennek! Másképp ki tudja, hogyan fejeződött volna be az én „tudományos kísérletem”. Milyen kínos! Mit is gondolhatott a doktor, amikor hallotta ezeket a kellemetlen dolgokat? És még úgy könyvelte el, hogy „semmi rossz”?! Meg kell beszélnem vele a történteket. De nem ma. Most még a szeme elé se szeretnék kerülni.”
Jinkit egy dolog nyugtatott meg: semmilyen szex nem volt. Nem ismeretes, hogy Taemin mit tett a testével, ameddig az agya ki volt kapcsolva, valószínűleg csak levette a ruháit és kitalálta, hogy majd ezzel jól megszivat, hogy bosszút álljon a... Miért is? Onew mindig úgy viselkedett vele, mint egy kistesóval, megbocsátott neki, megnyugtatta őt, megvédte mindentől, és ez a jutalma. „A kis szaros még megfizet azért, hogy így bánt velem. Még a mai napon.”

A lakásban gyanúsan nagy csend volt. Jinki csak a békés Minhot látta, aki a kávéját itta a tv előtt.
- Hol van mindenki? – érdeklődött a leader.
- Ma szombat van, este. Bling és Key elmentek egy klubba. Én és Heechul később csatlakozunk közéjük.
- És Taemin?
- Neki megint soron következő depressziója van. Az ágyában ül és musicalt hallgat, a „Notre Dame de Parist”. Én természetesen megértem, hogy Tae el tudja juttatni az embereket a teljes agyhalálig, de légy vele türelmes. Béküljetek ki.
- Majd igyekszem.
- Jól sejtem, hogy nem fogod elmondani, mivel zsarol téged?
- Nem akarom. Inkább mondj meg nekem valamit. Taemin már nem szűz, igaz?
Minho félrenyelte a kávéját.
- Ez aztán egy kérdés. Miért érdekel?
- Csak úgy, meg akarom picit leckéztetni. Nem kell félni, nem fog fájni neki, naaagyon óvatos leszek – grimaszolt a leader.
- És miből véled, hogy én tudom?
- Minho, kérlek!
- Jól van – fújta ki magát a rapper – volt már együtt lánnyal.
- És fiúval is?
- Az ördög vigyen el, Jinki, szerinted én tartottam a gyertyát?
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy te tudod.
- Találkozgatott pasikkal. Nem tudom, mivel foglalkoztak kettesben, de abban, hogy a feneke teljesen érintetlen, biztos vagyok.
- Áh, Minho! Ha már ilyen kérdések és válaszok estét tartunk... Ki van nálatok Heechullal felül és ki alul?
- Takarodj már te!
Jinkibe hirtelen egy párna csapódott a kanapétól, de ő már a kis tervén gondolkozott. Sejtelmesen mosolyogva belépett Jonghyun és Key szobájába, aztán kölcsönvett egy apróságot.
Minho egy picit aggódott. A leader kérdései rossz következtetésre juttaták.
- Minnie, nem akarsz te is jönni a klubba? – kérdezte a maknaét, miközben bambán  bámulta a plafont.
- Nem – reagált Taemin – nektek már csak pont én és a depresszióm hiányzik oda.
- Ahogy gondolod. Én elmentem. Ha valami történne, hívj fel. Egyébként Jinki már hazajött. Nem félsz itthon maradni vele? Hisz ma annyira mérges volt rád.
- Én vagyok rá mérges! – kiáltott fel Taemin – és mégis mit tudna ő tenni ellenem?

A bejárati ajtó záródásának hangja volt hallható, majd teljes csend. Taemin kezeit szemére tette, majd igyekezett felidézni a leader ajkainak érintését, mikor hirtelen valaki leheletét érezte arcán.
- Jinki? Hyung, mit csinálsz? – lepődött meg a fiú, szinte kiugorva az ágyból.
- „Hyung, mit csinálsz”, folyton csak ezt hajtogatod, más nem jut eszedbe – mászott rá Onew a maknaéra. – És egyébként is, miért nem alszol most meztelenül? Félsz, hogy megfázol? Vetkőzz csak le, és fordulj felém háttal.
- Miiért? – ijedt meg Taemin, érezte, hogy levegője elszorul.
- Mi az, hogy „miért?”. Megduglak! Ne vacakolj, siess, mert a farkam hamarosan felrobban – jelentette ki Jinki, figyelve a rémült maknaet, majd a nadrágjával babrált.
A leader próbált épeszűen gondolkozni. Ez az egész bosszúállás hülyeségnek tűnt. Jinki a fiúra figyelt, aki úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Ezek a félelemtől csillogó szemek és reszkető ajkak könyörögtek az érintésért. Onew összeszorította fogait: „Azonnal abbahagyom, amint bevallja, hogy hazudott... De ha nem... Isten a tanúja, hogy én ezt végigcsinálom.”
A fiú levette felsőjét és kivette nadrágja zsebéből az óvszert és egy tubus síkosítót. Taeminhez elért a felismerés és felkiáltott: - Jinki, állj le! Én ezt NEM akarom!
- Nem értettem? – mutatott meglepődött arcot – Mi történt? Tegnap is csináltuk, nem? Most akkor mi változott?
- Azt mondtad, nem emlékszel semmire – szólalt meg, távolodva a leadertől az ágy másik végébe.
- Pontosan. Épp ezért szeretném megismételni a tegnap történteket. Lehet ez majd felfrissíti az emlékeimet. Hogy is volt: idejöttem hozzád, csókolóztunk, én levetkőztem... magamévá tettem a fehér, kerek feneked. És te, te kis ártatlan és jószívű maknae, nem tudtál ellent mondani. Szóval fejezd be a mellébeszélést...
- Nem történt ilyen! – ordított fel Taemin és kikapta Jinki kezéből a tubust és az óvszert, majd elhajította messzire.
- Igen? Mégis miről beszélsz? Akkor mi volt?– tette fel a kérdést Onew, közelebb csúszva a maknaéhoz. – Mesélj csak.
- Semmi sem történt. Te csak fogdostál engem, aztán kiütötted magad – mormogta Taemin – Én mérges lettem, hogy felizgattál engem, és már nem az első alkalommal, szóval úgy döntöttem, szórakozok egy picit.
- Egy picit?! Te  kis szaros! Az idegeim táncoltak miattad és a lélek is kiszállt már belőlem! – rikkantotta Jinki, majd a maknaehoz fordult, így arcuk egymásra nézett.
- Úgy kell neked! – köpte a szavakat a fiatalabb, majd könyökére feküdt. – Nem kell nyúlkálni ott, ami tiltott terület. Én is emberből vagyok. – Te most felidéztél mindent, és úgy döntöttél, megleckéztetsz válaszul?
- Nem mindent. Addig a részig, ahol bealudtam. És ruha nélkül ébredtem fel. Meg tudod magyarázni?
- Miért? Csak neked szabad engem tapizni és nézegetni? Habár... – Taemin behunyta szemeit – Már volt szerencsém találkozni eléggé közelről a te... umm... péniszeddel – tette hozzá suttogva.
- Mikor volt ez? – kérdezte megelepetten Jinki – megint át akarsz verni?
- Nem! Esküszöm! Akkor miért hallgattam hét évet? – motyogta szomorúan Tae és elpirult.
„Hét év?! Te jó ég! Az első emlékezetkiesésem.. – a leader elfehéredett, - tehát, nem csak meztelenül mászkáltam a tetőn, de még műveltem is valamit?”
- Mond el! – kérlelte Jinki.
-Mai napig kínos ezt felidézni – mondta Taemin. – Sokáig haragudtam rád. Azt hittem, csak úgy teszel, mintha nem emlékeznél. De ma, hét évvel később, megértettem: neked tényleg fogalmad sincs arról, mi történt akkor. Azon az estén nagyon sokat ittam, lerészegedtem és pocsékul éreztem magam, életemben először. A srácok kiütötték magukat a nappaliban, én pedig bejöttem a szobámba. Aztán egyszer csak valaki a megütögette a vállamat, mire kinyitottam a szemeim. Először azt hittem, megint elalszok. Megtöröltem szemeimet, fejemet jobbra, balra fordítottam. Nem segített. Te ott álltál az ágyammal szemben, ádámkosztümben és zavartál. A felizgult farkad ott volt az arcom előtt, és ez a látvány felkeltett teljesen. Aztán állkapcsom alá nyúltál, magadhoz húztál és azt mondtad egyenesen a szemembe: - Minnie, csöppség, szopj le. „Szóval ezt érzi az ember, amikor először leöntik forró vízzel, majd jéghideggel.” – értette meg Jinki, Taemin elmondása hallatán. A szájában hirtelen szárazság tombolt, a nyelve nehézséggel mondta ki: - És mit csináltál?
- Azt, amire kértél. Leszoptalak. És lenyeltem. Tudod, ez volt életem első szopása – mosolyodott el Tae. – Mikor minden befejeződött, te megfordultál, és kimentél a szobából. Sétálni a tetőn. Akkor a sértettség miatt az egész estét átsírtam. Másnapra még rosszabb lett. Úgy viselkedtél velem, mintha semmi sem történt volna. Így bebeszéltem magamnak, hogy el fogom felejteni.
- De miért? Miért mentél bele? Miért nem küldtél el melegebb éghajlatra engem? – kérdezte reszkető hangon Jinki.
- Valószínűleg rosszul figyelsz rám. Tegnap már megmondtam, nem? Mindig is kedveltelek. Elfelejtetted?
- De nem kellett volna megengedned, hogy ilyesmit tegyek veled. Nem is sejtetted, hogy nem vagyok önmagam? Kinéznél belőlem ilyen tetteket? – majdnem megfulladva záporoztatta kérdéseit Onew, Tae vállához érve, és maga felé fordítva ezzel a fiút.
- Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogyan okozzak neked örömöt – suttogta Taemin – Emlékezz, csak 15 éves voltam, és menthetetlenül szerelmes voltam beléd. Az az idióta első szerelem. Később ezt az érzést elrejtettem a szívem legsötétebb zugába, és úgy kezeltelek, mint egy idősebb testvért. De tegnap este besétáltál hozzám, vakmerően bemásztál a lelkembe és felszínre hoztad a szerelmet. Miért? Ki kért rá? – ordított fel Taemin, könnyeivel küszködve.
Próbálta ellökni a leader kezeit vállaitól, de azok még erősebben szorították meg. Jinki rájött, mit kell tennie. A feje kitisztult a kétségektől és megtelt gyengédséggel a védtelen élőlénynek ható fiú iránt. Óvatosan, ellenben mégis határozottan magához vonta a maknae-t, megsimogatta a fejét és hallgatta a lélegzését. Közben érezte, hogy válla egyre jobban felázik.
- Megnyugodtál? – kérdezte Tae-től, kicsit furcsa hangon, ami még Jinkit is meglepte.
- Aigo! Az egész arcod elázott. Ez így nem jó – mosolyodott el a leader és letörölte tenyerével a puha arcot.
„Közel. Annyira közel. Hallom a szívverését és ideges lélegzetvételeit, ami a félig nyitott ajkain keresztül tisztán kivehető. A gyomrom liftezni kezd. Félek, hogy csak egy ember tudja megakadályozni ezt a megmagyarázhatatlan érzést. Ő itt ül velem szemben és néz a hatalmas szemeivel. Ő semmit sem csinál. Csak néz, én pedig elvesztem. Az ördög vigye el, nem akarom elveszíteni!”
- Te kis őrültem – suttogta Jinki, kezeit a másik arcáról lecsúsztatta a nyakára, majd lejjebb, végigvezetve mellkasán, majd gombjait kilazítva.
- Te meg az enyém – szólalt meg Taemin, majd előrehajolt és ajkait a leader ajkaihoz érintette. Mind a ketten lefagytak egy pillanatra... majd az árvíz rájuk zúdult.
Jinki süllyed, forgatja a fejét és minden gondolata erre az édes ajakpárra összpontosul. Lassan nyal végig az alsón, utána a felsőt ízleli meg, boldogan nyugtázza Taemin első felszabadult nyögését. A leader érzi a másik kókuszos leheletét, betör belülre, rátámad annak vörös izmára, aki máris a saját területéért kezd harcot vívni. Jinki teljesen elveszíti az uralmát a helyzet felett, és átadja magát az élvezetnek. Az idősebb fiú lassan fekteti hátára Taemint, megszakítja a csókot és elválik a másik nyelvétől, majd felfedező útra indul a remegő testen. Gyengéden ér hozzá a másik nyakához, lejjebb nyalint a vékony kulcscsontokig, amelyeket parányi harapásokkal tarkít. Csíkot húz a mellkason egészen a két kis bimbóig. Ahogy csak megtapintja nyelve hegyével a sötét rósza domborulatot, Taemin teste ívbe feszül, felnyög és felizgatott tagját a másik hasához nyomja. Ez még jobban felhevíti Jinkit, és elkezdi nyalni-falni a kis kavicsokat. A maknae már nem bírja tovább ép ésszel, a farka pulzál, a leader kezébe veszi legnemesebb testrészét és lassan fel-le kezdi mozgatni rajta ujjait. Taemin lökni kezdi magát felé és alig vesz levegőt. Onew elengedi a megduzzadt mellbimbót, majd útnak indul lefelé, át a feszes hason, a pici púpig, amibe belenyal. Taemin úgy érzi, ettől menten felrobban.
- Mindjárt elélvezek – elfuló hangon suttogta a fiú, és egy hirtelen mozdulattal Onew hajába kap, fejét letolva a már robbanásra kész ágyújához. A leader ajkaival megérinti a rózsaszín fejecskét és lenyalja a kifolyt váladékot. Taemin gyorsan emeli fel derekát, ezáltal a merev tagja bekerül Onew szájába. „Oké, ezt megérdemeltem.” Hirtelen ismeretlen, de annál izgatóbb öröm keríti hatalmába attól, hogy Tae szerve a szájában van, s mikor érzi, hogy egyre jobban duzzad, esze ágában sincs elengedni. Taeminen végigfut a hideg, ahogy kiengedi altestéből a feszültséget egyenesen a másik szájába, mire Jinki attól félve, hogy megfullad, lenyeli. A hímvessző még egy ideig a leader szájában van, így az idősebb úgy döntött, hogy már nincs mit vesztenie, ezért a maradék spermát még kiszívja. Elengedi a nemiszervet és halk szipogás üti meg fülét. Jinki rápillant a maknae-ra, akinek szemeiben könnyek gyűlnek. A reszkető ajkak ezt suttogták:
- Hyung, bocsáss meg. Magam sem tudom, mi történt. Nem tudtam, mit teszek. Nyugodtan megverhetsz, nem fogok ellenkezni.
- Mennyire butus vagy. Hallgass el gyorsan - hajolt le a leader és tenyerét Tae szájára tette. – Figyelj rám. Azért tetted ezt, mert megengedtem neked. Meg akartam tapasztalni, amit valamikor te. És egyébként is – mosolyodott el kurtán Jinki –, mindig is érdekelt, milyen lehet az ízed.
Megérezte, ahogy tenyere alatt a telt ajakpár mosolyra görbül, így elvette a kezét.
- És? Tetszett? – kuncogott Taemin.
- Hát, nem épp olyan, mint amilyenre én gondoltam. Nem volt rossz, azt mondanám, egész izgató, addig a pontig, ameddig tele nem nyomtad a számat „pudinggal.”
- Micsoda? Azt akarod mondani, hogy nem tetszett a „krémem” íze? Megsértesz! – fújta fel pofiját a maknae.
- Um, nem épp egy csokipuding! Meg akarod kóstolni? – incselkedett vigyorogva Jinki, majd ráhajolt a másik szájára, ezzel átadva a megmaradt ízeket.
A vadító csókban Tae érezte a leader kemény farkát, ami hozzányomódott, így kérlelve a megkönnyebbülést. Megtörte a csókot és félénken, pironkodva mondta Jinki szemébe nézve.
- Tovább akarsz menni és – elhallgatott egy lélegzetvételnyi pillanatra, majd folytatta gondolatát. - Megszerezni engem?
Onew megfagyott a kérdés hallatán, váratlanul akadtak torkán a szavak. Fantáziaképek jelentek meg szeme előtt, szebbnél szebb pozíciók, és persze nemesebbik fele is reagált ezekre a képzelgésekre. Ahogy Taemin elméjén végighasított a tudat, miszerint a másik férfiassága hevesen mocorogni kezdett, úgy érezte, megkapta a választ. Ajkait beharapva folytatta.
 - Csak légy gyengéd. És óvatos. Még sosem csináltam, úgyhogy készíts fel rendesen.
- Ha félsz, akkor nem kell – fújta ki magát Jinki. – Találok kiutat a helyzetből, ne aggódj.
- Szeretlek – szakította meg mondatát a maknae, majd lágy hangon hozzátette. – És hozzád akarok tartozni. Már hét kibaszott éve várok arra, hogy megérezzelek magamban, vagy te érezz engem. Ahogy akarod. Mindenre kész vagyok!
Onew sokkban volt a szavaktól, és egy gondolat múltán már háton feküdt. Taemin erővel nyomta az ágyhoz, miközben kéjes hangon dorombolta.
- Na, mit ajánlasz? Lehetek felül, tudom, hogyan kell.
- Nem! Biztos, hogy nem! – tért magához a leader és próbálta lelökni magáról a kis szexgépet. – Azt mondtad, még sosem csináltad. Megint hazudtál?
- Arra értettem, hogy sosem voltam alul, csak felül – magyarázta Tae. – De ha akarod, érted változtathatok a szokásaimon.
- Helyes! – bólogatott Jinki, majd fordított a helyzetükön, így most ő tenyerelt a maknae felett. – A mi kapcsolatunkban mindig én leszek felül – jelentette ki ellenkezést nem tűrően.
- Oké – mosolyodott el Taemin és azt gondolta: „Meglátjuk. Mindent a maga idejében.”
Egy pillanatra szemeit bezárva Onew próbált úgy tenni, ahogy mondták neki egyszer régen. Nem fájdalmat okozni. Ujjait felmelegítette, beterítette a tubusból csordogáló folyadékkal. A maknae-t oldalra fordította, így az a látvány tárult elé, amire oly’ rég óta várt. Hímvesszője azonnal reagált, mely rögvest a szűk járatba akart kerülni.
- Nyugodj meg – szólalt meg Taemin, megérezve, hogy a pénisze megint kezd felébredni a leader véletlen mozdulataitól. – Mindent csak sorjában. Először tágíts ki az ujjaiddal. Gyerünk!
Hátulról befixálva a másik kerek fenekét, Jinki betolta krémtől nedves ujját, pár másodperccel később pedig egy másodikat.
- Ne ennyire gyorsan – nyüszített fel Tae. – Tágíts fokozatosan, mert fáj – kérlelte elcsukló hangon.
- Bocsánat – helyezkedett a leader, puszikat hintve a nyakára, majd csókokkal beborítva gerince ívét, láncként végighaladt testén. Mindeközben ujjai folyamatosan dolgoztak, eleinte lassan, majd fokozva a tempót, ollóhoz hasonló mozdulatokkal. Váratlanul Taemin hangját lehetett hallani, ahogy felnyögött.
- Oh! Istenem! Ez az! Folytasd, abba ne hagyd!
Elkezdett az ujjakra ugrálni, így Jinki rájött, hogy eltalálta a prosztatát. Ami azt jelenti, hogy itt az idő lecserélni a kis szerveket valami nemesebbre. Az ujjait kihúzta, és azonnal odahelyezte a már síkosítóval bekent fejecskét. Lassan körözött a lyuknál. Taemin felsikított. Elkapta Jinki kezét és beleharapott. Addig szorította fogaival, ameddig a vér el nem indult belőle. Az idősebb rá se hederített a fájdalomra, folyamatosan tolta magát befelé a szűk térbe, új és semmihez sem hasonlítható érzéseket felfogva.
Mikor teljesen bent volt, megállt, és hagyott időt a maknae-nak, hogy megszokja a méretet. Lassan kezdett el mozogni, és próbálta visszatartani a hatalmas vágyát, hogy megbassza ezt a kis fehér feneket, ezáltal tulajdonosát sikításra késztetve. Taemin arcát magához fordította, majd bekapta az ajkait és erős csókba vonta, fokozatosan gyorsítva tempójukon, amikor megint eltalálta az örömközpontot. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy mozdította meg ágyékát a fiatalabb, egy még erősebb és intenzívebb tempót követelve.
- Gyorsabban! Erősebben! Mélyebben!
Letolta Jinki kezét a saját farkára, így már két kéz kényezette őt odalent. Taemin robbant először, összepiszkolva mindent maga körül. Végül az utolsó lökés... Onew azonnal utána élvezett el, átélve a legszenvedélyesebb orgazmusát eddigi életében. Még szorosabban nyomódott a maknae-hoz. Érezve magában az utolsó cseppeket, Taemin felkiáltott az élvezettől; egyszerre sírta el magát és mosolyodott is bele, aztán megfordulva fejével ajkaira tapadt.
Lassan ereszkedtek le a mennyekből a földre, fáradtan, ám tökéletes boldogságban úszva.
- Taemin, olyan kis piszkos vagy – kuncogott a leader. – Mindenhova juttattál a spermádból, mint egy kis szökőkút.
- Ki mondaná? – vigyorgott a maknae. – Úgy megdöngettél, hogy nem is fért minden belém, és kifolyt.
- Sürgősen rendet kell itt rakni – mérte fel a terepet Jinki –, mert Minho szívrohamot fog kapni, ha hamarabb ér haza, és meglátja ezt a felfordulást. Egyébként, mindig így sikítasz szex közben? Ha tovább is így fog folytatódni, akkor a város nem fog tudni aludni – kacérkodott játékosan.
- Viccesnek találod? Na, várj csak! Meglátjuk, mit fogsz te csinálni, amikor én fogok benned mozogni! Az én farkam szélesebb és hosszabb, mint a tied – vigyorgott gőgösen Taemin, miközben a fürdő felé vette az irányt.
- Kitérnél erre bővebben is, te kis szaros? – morrant fel Jinki, majd közelebb lépett a nagyszájúhoz.
- Mire is? A farkam szélességére, vagy arra, hogy hova fogom bedugni? Áú! Nem ütünk! Segítség! – nyújtotta el kiáltását.

- Mi az ördög folyik itt?! Ki engedte meg, hogy hozzá nyúljatok a konyhai eszközeimhez?! – egy magas hang ordibált, név szerint Kibum, ezzel felkeltve a többieket egyébként is álmatlan éjszakájukból.
Jonghyun és Minho elsétált a konyháig, majd csak bámulta az eléjük táruló képet. Key próbálta elvenni Taemintől a serpenyőt és utána rohangált az ebédlőben. Jjong nem sokáig gondolkozott, megfogta a barátját és átkarolva őt, leültek egy székre, a másikat térdére ültetve.
- Hé! Lányok! Miféle cirkuszt rendeztek már vasárnap reggeltől? – morgott Minho. – Csak két órája feküdtem le aludni. A halálotokat akarjátok?
- Édesem – suttogta Jonghyun lágyan, szorítva a szabadulni vágyót. – Mégis milyen „párnacsatát” műveltek ti itt?
- Elveszi a dolgaimat! – fújta fel ajkait és úgy panaszkodott a Díva. – Ismeritek Taemint, eltör mindent, amihez hozzáér, és ez a serpenyő egy nagyon ritka típusú, különleges zománccal van bevonva, és~
- Ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek! – vágott közbe a maknae. – A játékaid veszem el? Nem csinálok semmit a te drága serpenyőddel, csak reggelit akartam készíteni.
- Ma a csodák napja van? – lepődött meg Minho. – Hét év alatt Lee Taemin először akar reggelit készíteni. Elvileg még nincs itt a világvége – gúnyolódott.
- Jól van, na! – Szomorodott el Tae. – Ez csak egy reggeli.
- Eh! Nem egy egyszerű reggeli – szólalt meg elgondolkodva Jonghyun. – Érdekes. Vajon mit fog szólni ezzel kapcsolatban a leader?
- Mivel kapcsolatban? – váratlanul Jinki hangja vágott végig a helyiségen; mindenki befogta a száját, a serpenyő a földön landolt, ezzel a konyhára csend telepedett.
- Hoppá! Elnézést kérek! – pironkodva motyogta Taemin, nem nézett rá a legidősebbre.
- Na, tessék! Így is gondoltam – kezdett volna panaszkodni Key, de száját Jonghyun tenyere némította el.
- Hallgass – suttogta a fiúja fülébe. – Nem látod, mi folyik itt?
Taemin óvatosan felemelte szemhéjait és Jinkire nézett.
- Apróság. Mire fel ez a nagy felhajtás? – kérdezte lágyan a leader. – A konyhában nagyon óvatosnak kell ám lenni, hogy semmi bajod ne essen. Veled minden rendben van?
- Igen – válaszolta Taemin és elmosolyodott, amikor meglátta a meleg görbületet szerelme arcán.
Onew kizökkent a világából, és elfelejtette, hol is van jelenleg. Az egész lénye ezzel a fiúval volt tele, akiről sugárzott határtalan boldogsága. S mintha ez kevés lett volna, a szájához tette egyik ujját és megharapta azt.
- Mm. Szinte szikrázik a levegő – kacsintott Minho Jonghyunnak. – Nem gondolod, hogy itt feleslegesek vagyunk?
- Igazad van! – nevetett fel a banda aranytorkúja. - Szerintem mostantól mindig feleslegesek leszünk, amikor ezek ketten egy helyiségben tartózkodnak – jelentette ki sokatmondóan Jjong. - Szívem – fordult Key-hez. – Hol van az az üveg pezsgő nálunk elrejtve? Szedd elő!
- Mit fogunk ünnepelni? – érdeklődött félénken a Díva, miközben lecsúszott Jonghyun térdeiről.
- Ó, egy nagyon nagy eseményt! A fehér holló újjászületését! – válaszolta Bling, mire kapott egy tockost a leadertől.
- Na, tessék! Mint mindig, az igazság miatt szenvedek!  - morrant fel Jjong, ellenben mindenki más nevetésben tört ki.
Jinki végignézett a barátain, akiket már hét év óta a családjának nevez, megölelte szerelmét, szorosan hozzábújt, és rájött, hogy ez az. A Boldogság. Viszont még ha ez valaha is meg fog változni, azok az érzések, amelyeket jelenleg táplál Taemin iránt, örökre vele fognak maradni még a legsötétebb emlékeiben is...



11 megjegyzés:

  1. Oh, hogy b*szd meg... *Q*
    Khm, elnézést ezért a csúnya kezdésért, de azt hiszem, elég kifejező volt, ami a véleményemet illeti. :'D De kezdem elölről, és megpróbálok neked egy szép véleményt összehozni neked. ^^
    So~

    Szia! :3

    Bevallom, mikor megláttam a posztodat, már az felkeltette az érdeklődésem. ^^ Aztán azt is megláttam, hogy OnTae, mellette pedig a JongKey... *-* Kötelező olvasmánynak tűnt, és nagyon-nagyon reménykedtem, hogy nem kell majd csalódnom benne. :3 És nem így lett, szerencsére~ ^^
    Nem igazán láttalak még, vagyis, jobban mondva, a neved nem igazán ismerős, és most zokogok, hogy eddig miért nem figyeltem fel rád. QwQ Nagyon remélem, hogy van még hasonlóan jó ficed, mert akkor biztos, hogy látni fogod még a nevem. :3 A lényeg, hogy nagyon megfogtál már a párossal is (meg hát SHINee, és olyan kevesen írnak velük...). ^^ Bevallom, ahogy az elejét elkezdtem, nagyon húztam a számat. ^^" Elég vészjósló volt az a sok tabletta említése, meg hogy Jinki ennyire ráparázott a dolgokra. Azt hittem, valami komolyabb témájú dolog lesz, valami drámai izé, és félve olvastam tovább. :'D Hallod, annyira megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy "csak" alva jár a drága leader. xD Esküszöm neked, röhögtem magamon egy jót... Nice job, Letty. :'D Ezek után végig faltam a sorokat, egészen a legvégéig. ^^
    Ami igazán megfogott a ficben, az a stílusa. *-* Egyszerűen annyira egyedien írsz, soha nem olvastam még ilyet - kicsit olyan furcsa, kicsi olyan más, de kifejezetten szerethető és gördülékeny. :3 Tényleg nem olvastam még hasonlót, úgyhogy jár egy hatalmas, virtuális ölelés ezért - nagyon-nagyon tetszett! ^^ A helyesírás teljesen rendben volt, semmibe nem tudnék belekötni - nem is akarok. :3
    A másik, amit imádtam: ahogy a tagokat ábrázoltad~ *Q* Úristen, mennyire imádom az olyan ficeket, ahol ilyen reálisan a karakterek. *-* Jinki tökéletes volt (bár az én szememben örök nyomorék marad, de egy imádni való nyomorék :3), valahol biztos van benne egy ilyen oldal is. Hihetetlen férfias, erős, és kifejezetten menő karakter lett - nagyon megtetszett, meg az is, hogy szétver mindenkit, ha olyat csinálnak, ami neki nem tetszik. xD Kellemes volt így olvasni róla, szerintem még ilyen jellemvonásokkal sem olvastam, de mint írtam, nagyon megfogott. :3 Gratulálok hozzá, még az sem volt zavaró, hogy a nagy heteroból végül az lett, hogy megtöcskölte a kis maknae-t. :D
    Ha pedig már szóba jött a kis szaros... x3 Istenem, sírtam rajta. XD Akkora egy kis seggarc, hogy az valami hihetetlen. :D Mégis ez tette őt annyira szerethetővé! :3 Imádtam, komolyan, kis geci volt, de szét röhögtem rajta az agyam~ :'D Egyébként cuki volt, hogy ennyire szerelmes Jinkibe - de komolyan, eszméletlenül jól átadtad a karakterét. ^^ Szeretem, mikor nem egy kis cuki, visszahúzódó, ártatlan gyereknek írják meg (vagy pont a másik végletnek, nagyképű seggfejnek), mert szerintem ez annyira Taemin volt. :D Csak rá kell nézni, hát süt róla, hogy milyen kis seggarc a gyerek. x3 De azért szeretjük, na. ^^ Egy szó, mint száz, IMÁDTAM a két fő karaktert. *-* Biztos, hogy még ezer dolgot tudnék írni róluk, de nem ragozom túl - egyszerűen fantasztikus vagy, taps jár neked érte~ ^^

    (Két részletbe fog menni. ^^)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Második~ :3)

      Aztán ott volt a szerelmem, a JongKey. *-* Annyira boldog voltam, hogy annak ellenére, hogy az elején Kibum mindenki fegyverét akarta, mégiscsak az ő Jongie-jánál kötött ki. :') Ha olvasok egy ficet, és a JongKey felbukkan, mindig elérzékenyülök, legyenek bárhogy megírva. ^^ Nekem egyszerűen a JongKey REAL, úgyhogy mindig boldogsággal tölt el, ha valaki ír róluk. :3 Ráadásul milyen édesek voltak a végén. *-* Imádtam őket is, meg hát Kibum nem is ő lenne, ha nem a serpenyő miatt akadt volna ki a kis szarosra. xD Jjong imádni való volt, ahogy nyugtatta a kis dívát. ^^ Nagyon szerettem őket~ *-*

      Minho... Minho just Minho. :'D Bár érdekes, hogy pont Heechullal raktad egy párba. ^^ Ennek van valami jelentése, vagy csak én nem vagyok tisztában ennek a párosnak a létezéséről? OwO Mert akkor sürgősen szét kell néznem. xD Minhoval annyira nem vagyok képben, nekem ő eléggé hetero, de persze jobban szeretem én, ha talál magának egy férfiút a kis béka. ;) Tetszett ő is, mikor Jinki vallatta, nagyon vicces volt. xD Bár engem is érdekelne, hogy ki van felül... x3

      Magáról a történetről nem is tudom, mit írhatnék még. ^^ Szerintem egyértelmű, hogy ha a karakterek ennyire megfogtak, akkor a történet is. *-* Olyan ritkán találok ilyen gyöngyszemeket - azért is írok most neked ilyen hosszan, mert egyszerűen nem tudtam elmenni szó nélkül. ^^ Meg ilyenkor, hajnalban, mindig szófosásom van. xD Imádtam az egészet, hogy szépen felvezettél minket, és mind az öt karakternek szenteltél szerepet. :3 Még a mellékszereplőket is elég jól bemutattad, ez pedig nagyon tetszett. ^^ Nem egy tipikus történetet olvashattam, hanem egy nagyon is egyedit. *-* Kíváncsi volnék, hogy pattant ki a fejedből az alapötlet, mert tényleg zseniális - ahogy a kivitelezés is. :3 Jinkinek ez a betegsége, meg hogy Taemin majd zsraolni akarja, a leader visszavágása, meg ez a befejezés... :3 Nem tudom elégszer leírni neked, hogy mennyire tetszett. :')

      Nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a novellára, és hogy végigolvastam. Sokat veszítettem volna, ha egyszerűen csak tovább tekerek rajta. :') Köszönöm, hogy megírtad ezt a remek történetet - szerintem barátnőd is nagyon fog neki örülni, és ettől jobb ajándékot nem is kívánhatna. :3 Tényleg nagyon-nagyon tetszett az egész, alkoss még hasonlóan jó novellákat. :') Köszönöm, hogy olvashattam, további minden jót kívánok neked~ :3

      Bye~ Letty ^^

      Törlés
    2. Szia c:
      Ahogy a soraid olvastam, nem győztem nem vigyorogni. Egyszerűen annyira jól estek a szavaid, hogy teljesen meghatódtam, és kifolytak a könnyeim, de vigyorogva. Annyira örülök, hogy tetszett neked, sokat dolgoztam rajta. c: Az ötlet eléggé hirtelen jött, és csak főbb vázlatpontokat irosgattam össze. Mondjuk elég nehéz volt később összekötni azt hogy "Onew-alvajárás-doki" és "Taemin-troll-ártatlanság", de legalább sikerült örömet szereznem neked. :)
      Remélem találsz még a tetszésednek megfelelő ficit, bár a régebbi "novellának" csúfolt történeteim eléggé rosszak. Most kezdek csak belejönni. :)
      Még egyszer köszönöm a véleményed, továbbra is csak törölgetem a könnyeim és mosolygok.
      Bízom benne, hogy a jövőben is foglak látni. :)

      ~Szandi♥

      Törlés
  2. Szia! Először is, gratulálok a kitartásod miatt, valóban hosszú volt a fic. Lehet jobban jártál volna ha kettő, vagy három rövidebb fejezetre szeded, úgy talán jobban áttekinthető lett volna vagy lehetőséged lett volna jobban kidolgozni. Csak egy ötlet.
    A feketeleves: a páros(ok) nem a szívem csücske(i), de adtam egy esélyt, kíváncsi voltam. Sajnos hiába. Az rendben van hogy kiraktad a korhatárt, de remélem a valóságban nem így beszélsz. Indokolatlan a töménytelen trágár szó. Lehet sexy-t alkotni moderáltabb kifejezésekkel is. Ehhez tartozik, hogy ha már egy éktelen nagyot káromkodott valaki, miért az a következő szidkozódása, hogy "az ördögbe!"?
    Az aktust magát is lehet ízlésesen megírni (tudom, többször is csináltam már, olvastam is jópárat); itt csak sajnos undorodni tudtam (ami TaeMin felé táplált érzelmeimet tekintve igencsak érdekes teljesítmény).
    Az eleje olyan random volt mjnt egy zavaros álom, pillanatról pillanatra azt éreztem, mintha hirtelen eszedbe jutott volna valami, amit abban a szent pillanatban le is írtál (ott volt, ja meg ez is... ja és az is... stb.).

    Összességében sajnálom hogy így alakult, mert nem lehetett volna rossz, ha ilyenekre figyelsz. Remélem a jovőben tudod hasznosítani a tanácsokat/észrevételeket amiket írtam. Ha úgy döntesz hogy nem, akkor is hajrá.
    Üdv!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Én kérek elnézést, hogy nem tetszett. Szívem lelkem beleadtam, mindenre odafigyeltem, erre valaki olyan, akinek a páros sem tetszik, elolvassa és leszólja. :) Jó volt olvasni a véleményed, de legközelebb, ha a páros sem szimpi, akkor menj csak tovább, és ne kezdj bele.
      Viszlát, Szandi.

      Törlés
    2. Egyébként, a te blogoddal én meg sem mertem volna szólalni :)
      Én is csak kezdő vagyok, de előtted le a kalappal.. c:

      Törlés
  3. Oké, most az én "blogomat" hagyjuk. Szimplán nem oda töltöm a dolgaimat. De hidd el, írok és olvasok egy ideje, és tényleg csak jó szándékból irtam le a véleményem (elvégre azért töltötted fel, hogy az emberek lássák). Nem tetszet minden mindenkinek, de mivel én szeretem ezeket a srácokat, akikkel írtál, gondoltam megosztom veled, hogy mi az ami VALAKINEK, DE NEM MINDENKINEK, zavaró lehet.
    Remélem azért még találkozom a neveddel egy-egy élvezetes írás szerzőjeként.
    Csak ügyesen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem kielégíteni minden olvasóm kedvét, most ez egy ilyen lett. Nem nyerhetem el mindenki szívét, de ezen nagyon sokat dolgoztam. Ilyen sokat egy "alkotásomon" sem ültem, mint ezen, és nem esett jól a komment, pedig vért izzadtam.
      Igyekezni fogok.

      ~Szandi♥

      Törlés
    2. Elhiszem hogy sokat dolgoztál vele, és sajnálom hogy megbántott a kommentem, de bízom benne, hogy fejlődni fogsz, és sokkal jobbat is ki fogsz tudni adni a kezeid közül.Hidd el, a munkám során olyan konkönyveket olvastam, amik után csodálkoztam, hogy azokra rábólintott egy kiadó. És azok ismertebb íróktól származtak. Te is többre vagy képes szerintem, ha odafigyelsz. A terjedelmét tekintve tényleg nagy munka. Gondolom volt bétád is, aki plusz átnézte, mert egyébként szépen szerkesztett.

      Törlés
    3. Hum hát. Most én leszek az, aki nem ír valami hosszú kritikát. Én már sok fanfictiont olvastam, tényleg.. Rengeteget. Voltak köztük kibaszott jók, szerethetőek, siratósak, elmegy kategoriájú, dög unalmasak, történet nélküliek, 'semmi, csak sex' szarok, és olyanok amik annyira rosszak voltak, hogy hányingert kaptam, és abban a pillanatban kikapcsoltam.
      Most sajnos ezzel is így kezdődött. Persze, nem volt sablonos, meg ilyenek. És igaz, egyedi írásod az neked is van, de én egy kicsit már morbidnak tartom, főleg úgy, hogy lányok/nők vagyunk, és ez kicsit szokatlan.

      Néhány sort újra kellet olvassak, hogy felfogjam. Őszintént.. Azért olvastam el ezt a ficid, mert szerintem az OnTae harminc milliomodszor aranyosabb, minta 2Min(amit utálok is)

      JongKey
      Hát.. Kicsit szíven ütött. JongKey nekem a legeslegelső shippem, náluk érzelmesebb párost életemben nem láttam, és ezt, bárhol is vannak, ki is mutatják.
      Eddig 2 történetet olvastam azzal kapcsolatban, hogy Kibum egy ribanc, és ott nagyon tetszett.. De itt.. Részvétem, de szerintem túljátszotnak tűnik. Ezt csak tapasztalatból mondom, mert az én történetem elején Bummie ribanc, és vissza olvasva az első részt, sablonosnak tűnik. Persze mostanában próbálok jobban írni...

      A lényeg.
      Sajnálom, de ez az OS, szerintem egyszer olvasható volt. Elég is. De azért, kapsz ölelést és puszit, amiért kitartottál vele^^
      Csak így tovább! :3
      ~Dia💙

      Törlés
    4. Szia :)
      Jó téged újra itt látni, örülök a kommentednek, ilyen is kell. ) Igyekszem a továbbiakban, remélem, legközelebb is olvashatom a kritikád. c:
      ~Szandi♥

      Törlés