Az elveszett bongbongie

– Jóéjt, Seoul! Még találkozunk! – köszönt el S.Coups a fanjainktól, majd mind a tizenhárman egységesen meghajoltunk. A fények kialudtak, csöndes, békés zene szólt, a rajongók pedig lassan elindultak a kijárat felé. Mi is hasonlóan viselkedtünk. Bár fáradtan, de boldogan indultunk el az öltözőink felé. Útközben még lepacsiztunk pár staffossal, megköszöntük a kemény munkájukat, míg végül betaláltunk a ruhákkal teli szobába. Mindenki szorgosan tette a dolgát, hisz ki voltunk már merülve, pihenni akartunk. Főleg a kis Channie, ő már szinte aludt a székében. Csak Jeonghan keze érintése keltette fel elszenderüléséből. Az álomszuszék pislogott párat, bágyadtan felállt, majd a többiekkel együtt kivonult a teremből. Én léptem ki utoljára. Még egyszer körülnéztem, hogy nem–e maradt ott még egy alvó tag valahol. Nehéz az ember dolga, ha tizenkét emberre kell odafigyelnie nonstop.

– Indulhatunk. Mindenki készen van – jelentette ki S.Coups a sofőrünknek, amikor már én is beszálltam Wonwoo mellé. Az autóban körülnéztem, láttam, ahogy Dino teljesen kikapcsolt, már Jeonghan vállán szundikált. DK és Seungkwan is édesen szuszogtak, majdhogy nem összenyomva a középre került Woozit, aki próbált épp zenét hallgatni. S.Coups és Vernon halkan beszélgettek a mai fellépésről, Mingyu helyenként közbeszólt, ám végül ő is elaludt. Egyedül csak a pánikoló Minghao volt ébren, és az őt nyugtatgató Jun.

– Mi történt? – böktem feléjük fejemmel, mire csak egy reszkető pillantást kaptam válaszul.

– A bong... A bong bongiem... Ott hagytam a bong bongiem! – kiáltott fel, minek hatására az alvó társaság egy emberként mordult fel, majd szunyókált tovább.

– Mingie! Holnap elhozza a menedzserünk a többi cuccunkkal együtt. Ne aggódj – próbálta Jun nyugtatni a kétségbe esett kínait, de nem járt sikerrel.

– Ti menjetek csak haza, pihenjetek le, én meg vissza megyek vele. Aztán majd hazamegyünk – mosolyogtam az ébren levő tagokra. The8 lelkesen, ám könnyben csillogó szemekkel nézett rám. Imádja azt a kis kabalát. Még az egyik legelső fanmeetingen kapta egy lelkes rajongótól. Hozzátette, hogy ez a bong bongie fog majd neki és a csapatnak is szerencsét hozni a továbbiakban. Azóta is állandóan magánál hordja, bárhova megyünk. Már mi is egy szerencse kabalaként tekintünk rá, a fandomunk jelképévé is vált.

– Rendben van, menjetek. Majd utánatok küldök valakit, aki majd hazahoz. Vigyázzatok magatokra – intett óvra S.Coups.

– Emlékszel, hogy hol hagytad? – kérdeztem rá, amikor már majdnem ott voltunk az épületnél Minghaoval.

– Azt hiszem – vakargatta a tarkóját – Legutóbb talán akkor láttam, amikor öltöztünk, én meg félretettem, hogy biztosan megtaláljam később. De mivel túl fáradt voltam, így teljesen kiment a fejemből az kis bong bongiem, és most biztos valahol szomorúan fekszik, magányos, egyedül hagytam. Egy szétszórt alak vagyok – láttam, ahogy a szemében apró könnycseppek csillannak meg, de még tartja magát. Ó, szegénykém.

– Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni. Menj, nézz körül az asztalodnál, én addig itt keresgélek kicsit – bíztató mosolyt küldtem felé, ő pedig harcra készen megindult az említett hely felé.

Pár perc néma keresgélés után hátra pillantottam, mert zajt hallottam. Miután megfordultam, csak annyit láttam, hogy kidőlt egy nagy kupac ruha, alattuk meg mozgott valami. Vagyis gondolom valaki.

– Minghao, minden rendben? – kuncogtam magamban. De amikor kidugta fejét a rengeteg rongy közül, azonnal befejeztem a nevetést.

– Nincs meg, Joshua! Egyszerűen sehol sem találom! – sírva nézett rám, kezeivel csapkodva. Úgy nézett ki, mint egy kisgyerek.

– Naa, ne sírj – oda futottam hozzá, leguggoltam elé, majd kezemmel letöröltem kibuggyanó könnyeit.

– De annyira bánt, hogy elveszítettem! Mégis csak egy fantól kapott ajándék volt...

Magam sem tudom, miért, milyen indítékból, de szorosan magamhoz vontam. Ezzel együtt csókot nyomtam a nyakára. A síró hang azonnal elmúlt, csak a halk szipogást lehetett hallani. Elemeltem a fejem nyakhajlatától, és rájöttem, miért tettem ezt. Ahogy itt ült előttem, a ruhakupac kellős közepén, ahogy a nagy, könnyben ázott szemeivel néz rám, ahogy ajkai vörös árnyalatba váltottak a sírás miatt, egyszerűen gyönyörű volt, még így is. Nem tudtam betelni a látványával. Úgy éreztem, ha elengedem ezt a törékeny testet, azonnal eltűnik minden, és kiderül, hogy ez az egész csak egy álom volt.  Egy édes álom.

– Joshua... – hozott vissza az életbe Minghao gyönyörű hangja. – Miért...?

Továbbra sem mondtam semmit, csak néztem a barna, sötét szemekbe. Nem véletlenül mondják, hogy a szem a lélek tükre. Csillogtak, egyértelműen csillogtak, arra buzdítva, hogy tabut szegjek. Egy tabut, amit még a debütálásunkat követően tettem meg. Hisz ez a fiú már akkor is magával ragadott. Most is tisztán emlékszem arra a napra, amikor jobban elhúzódott a zuhanyzásom az átlagosnál, este volt már, a többiek is pihenőre hajtották a fejüket. Kivéve egy tagot. Minghao a nappaliba ült, az ablaknál, ahol csak a hold világított be. Azoknál az apró holdsugaraknál lapozgatta a koreai könyveket, amelyekből szorgosan tanult. Néha–néha lefirkantott pár mondatot a füzetébe, hogy azt majd később átolvasva hasznosítani tudja.

Abban a pillanatban éreztem, ahogy a mellkasom erősen összehúzódik, amitől meg is ijedtem egy pillanatra. De mikor jobban odafigyeltem, rájöttem, mégis mi ez az érzés. Minghao teljesen lénye magával ragadott. Azt is kimondhatom, hogy fülig szerelmes lettem abba a fiúba, aki azon az estén akkora odaadással tanult, mint még soha, senki.

Kezeim óvatosan rávezettem a velem szemben ülő, még mindig értetlen fejjel néző srác arcára. Úgy döntöttem, hogy most vagy soha alapon, de megteszem, amire évek óta készülök. Ajkaim ösztönből megnyaltam, közeledve felé. Ő pedig nem ellenkezett.

Ajkai édesek voltak, mint az eper. Puhák, mint egy vattacukor. És észveszejtően melegek. Visszacsókolt, amitől szívem több ütemet is kihagyott, hogy utána kétszer olyan gyorsan dobogjon. Ugyan csókjai félénkek voltak és aprók, de hamar sikerült beleszoknia a tempóba. Nyelvem hegyét végigvezettem ajkai között, mire a várt hatás jött. Ajkai szétnyíltak, várva, hogy bejárjam az ott rejlő terepet. Ezt, valljuk be, készségesen tettem meg. Ízlelőszerveink nem csatáztak, még csak nem is harcoltak egymással a dominanciáért. Ez egy romantikus, szerelemmel teli francia csók volt. Minghao kezei gyengéden kúsztak fel nyakamra, majd hajamba, amitől képes lettem volna megőrülni, de nem szabad. Nem szeretném az első alkalmat egy ilyen helyen. Levegő hiányában el kellett válnunk, bár ő azonnal az ajkaim után kapott. Hm, kis heves.

– Minghao... – suttogtam a szájába, amikor hátrébb ült. – El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek, de ezt nem szabad itt. Nem engedi az úriember énem.

– Ehh. Hong Jisoo, az én úriemberem – kuncogott fel, majd szorosan átkarolt.

– Bár lehet, azok után, amit mondani fogok, kevésbé leszek úriember a szemedben – kezdtem el kínosan vakargatni a nyakam.

– Mit tettél? – nézett rám gyilkos szemekkel.
– A bongbongie–ról lenne itt szó... Tudod, nem tűnt el... Vagyis eltűnt, de tudom, hogy hol van.

– Mi? Akkor miért nem ezzel kezdted?  – hirtelen ezer wattos mosoly jelent meg az arcán. – Mutasd, menjünk el érte, és mehetünk is haza.

Azonnal kipattant a ruhás kupac közül, ahol eddig csücsült. Én is mellé sétáltam, átkaroltam derekát, és egy nagy cuppanósat nyomtam az arcára.

– Ígérd meg, hogy nem fogsz megutálni.

– Jaj, te buta, sosem lennék erre képes – nevetett továbbra is. – Na de mutasd, hol van a kis kabalám?

Benyúltam a nadrágom hátsó zsebébe, és az ő kezébe nyomtam, mire picit lefagyott.

– Joshua...

– Igen?

– Te el merted lopni a bongbongiem? Ráadásul még rejtegetted is tőlem? A mai világban az isteni teremtmények sem olyanok, mint lenniük kéne.

– Szent a béke? – nyújtottam felé a kisujjam, aranyosan mosolyogva.

– Bár rád haragudni nem vagyok képes, de ettől függetlenül nagy büntetésben lesz részed.

– Oh, Xu Minghao, el sem tudod képzelni, mennyire szeretném – vigyorogtam rá perverz fejjel.

– Istenem, mikor azt kértem tőled, hogy egy angyalt küldj a bongbongiem megtalálására, nem Luciferre gondoltam!

Ezen csak egy jót röhögtünk, miközben végre elindultunk haza. Kézen fogva az én egyetlen szerelmemmel.

Kim Jongwoon-hatás és rózsaszín felhők

Az elírásokért elnézést kérek, amint lesz rá időm, átnézem és kijavítom őket^^ 

Páros: YeWook

Figyelmeztetés: +18

Nem hallottam mást, csak a sikoltozó rajongók hangját. Ma újból a színpadon állok, karrierem közepén. Tisztán emlékszem, hogy én is egy ilyen kaliberű koncerten voltam, amikor felfigyelt rám egy ügynökség. Végülis, elég feltünő lehetett, ahogy ott sikoltoztam, mint a veszett. Na most, a bökkenő csak az volt, hogy azt hitték, lány vagyok. Csak akkor derült ki számukra, hogy van valami a lábam között, amikor az enterertainmentnél legalább háromszor elmondtam, hogy a Ryeowook bizony nem csaj név, és én sem vagyok az. De megfogtam őket. Hogy most a tökéletesre fésült hajammal és kiváló sminkemmel, vagy a ragyogó karizmámmal, azt nem tudom. Hehe, egó. Viszont azzal a feltétellel maradhattam csak náluk, ha kifejezetten csak csajként lépek fel. Én meg persze simán belementem. Amióta a cégnél vagyok, azóta ez lesz az első önálló fellépésem. Méghozzá nem is akár mi, hanem egy cover.

Szerintem sokan hallottak már Sunmi-ről. Az a nő valami szexistennő a pasik körében. Az összes srác ismerősöm odáig meg vissza van érte. Na igen, majdnem mindenki. Mert engem ugyan nem különösebben érdekel, ami azt illeti. Ezt  betudhatjuk a nemi orientációm miatt is, mivel nem épp a szebbik nem érdekel. Sunmi csak a hangjával ragadt meg, testét nem találtam már annyira vonzónak. Amikor a menedzser megkérdezte, melyik dallal szeretnék fellépni, azonnal mondtam, hogy nekem bizony Sunmi 24 órája kell. A koreográfussal simán mentek a dolgok, az éneklés sem volt túl nagy probléma. A sminkesnek nem akadt különösebb gondja az arcommal, csak a fejemre húztak egy parókát, és már indulhattam is a színpadra. Hallottam az MC szavait: „Fogadják a színpadon Kim Ryung-ot!” Igen, álnevem van. Teljesen megértem a céget, elvégre senki sem szeretné megtudni, hogy a fő pénzforrás mégsem csaj, hanem hapsi. Nagy tapsvihar és örjöngő fanok hangját lehetett hallani. Utána felhúzódott a függöny. Show time, baby!

Kecses, kicsit sem férfias mozdulatokkal lépkedtem a színpadon. Szokásomhoz híven körülnéztem a színpadon, attól félve, hogy valakinek feltűnik, mégsem vagyok én olyan természetes lány. Most sem láttam egyetlen gyanús alakot sem. De a szemem visszatért a színpad elejére, és megpillantottam őt. Ez a srác sötét tekintettel méregetett, átlát vajon rajtam? Mégis mi ez? Tudja, hogy ki vagyok? Le akar leplezni a többiek előtt? Minden ember örjöng, miközben ő csak áll és a szemeimet fixírozza. Vagy inkább... Bukta. Az álmelleimen legelteti a szemét. Megúsztam. Csak egy újabb perverz állat, aki tuti meg akar fektetni.

Már az utolsó refrénnél járunk, de ez a személy folyamatosan bámul. Nem úgy, mint a többi rajongó. Inkább úgy, mint egy nimfomán. Kicsit elkezdtem parázni. De vége a számnak. Picit fellélegezhetek. Bevonultam az öltözőmbe, hogy újra pasi alakot öltsek, majd távoztam is onnan. Menedzser hyung jött oda hozzám, hogy van egy látogatóm, aki régi ismerősnek és közeli barátnak említett. Persze, a menedzser nem hitt neki, de amikor kimondta, hogy Kim Ryeowookot keresi, elhitte a srác szavait. Félve lépkedtem a folyosón, majd megpillantottam azt a fekete hajkoronát. Pontosan azt, amelyik úgy stírölte a melleim. Nekem háttal állt, és az ablakot figyelte. Nagyon szép alakja volt. Talán model?

–  Khm – köhintettem egyet, mire azonnal megfordult. Gyönyörű arca van. Nem túl sovány, de nem is tokás. Olyan nyomogatni valóan pufi. – Engem keresett? – a srác lehajtotta a fejét, de láttam, ahogy ajkait vigyorra húzza. Oké, ez most min vigyorog itt nekem? Jézusom, ki engedte be ide ezt az őrült állatot?

–  Örülök a találkozásnak. A nevem Kim Jongwoon. Te pedig Kim Ryeowook vagy, ha nem tévedek. Most, hogy nincsenek mű melleid, sokkal jobban nézel ki – szavaitól köpni-nyelni nem tudtam. Szóval tényleg lelepleztek. Már készültem volna mentegetőzni, amikor közelebb jött és vállaimnál fogva megpörgetett. – Hmmm, hátulról sem rossz. Csak merem remélni, hogy ez nem kitömött segg, mint a műcickóid – kuncogott, majd éreztem, ahogy rácsap.

–  E-elnézést, de mit művel? – ajkaim remegtek. Annyi volt a probléma, hogy az élvezet miatt.

–  Ugyan, tegezz nyugodtan. Jó, ha négy évvel idősebb vagyok, mint te. Lenne kedved eljönni velem és meginni egy csésze teát? – hangja hirtelen kedves és hízelgő lett. Én pedig teljsen leképedtem. Idejön ez az izé, össze-vissza fogdos, és még van pofája elhívni egy csésze teára?

De én meg még hülyébb vagyok, mert még bele is egyezem. Egyszerűen vonz a tekintete a srácnak. Bár lehet, hogy reggelre egy árokban végzem, félholtam, vagy holtan... Ebben a pillanatban ez izgat a legkevésbé. Ahogy néz rám a nagy szemeivel, vigyorra húzódott ajkaival, magabiztos testtartásával, nem tudok neki nemet mondani.

–  Menjünk... – bólintottam egy aprót, mire ő megragadta a csuklóm, és vonszolni kezdett maga után. Egy kiskutya sem hallgat ilyen szépen a gazdájára, mint ahogy én most erre a Jongwoonra.

Későre járt már az idő, az utcákon nem voltak emberek. Talán csak egy-kettő dolgozó, aki most indul haza, meg pár részeg, akiket inkább kikerültünk. Bevezetett engem egy sikátorszerű helyre, amitől nyelnem kellett egy nagyot. Bevallom, féltem. Egyre beljebb haladtunk, és megváltás volt számomra az a barna faajtó. Mégsem fog megerőszakolni egy sikátorban. Áá, Ryeowookie, nem, majd egy szobában fog. Miért kell nekem mindig a legrosszabra gondolnom?

Az ajtó túloldalán egy bár kaliberű helyiség mutatkozott meg. Nem volt üres, sőt! Az emberek táncoltak, ittak, vagy épp egy páholyban smároltak. Úgy láttam, Jongwoont nem zavarja, viszont én már nagyon régen voltam bárkivel is, így felpezsdült a vérem. Odavezetett engem a bárpulthoz, majd rendelt két koktélt.

–  Nem úgy volt, hogy teázunk? – vontam kérdőre.

–  Ilyenkor már zárva vannak a teázók, így gondoltam, megmutatom a kedvenc helyem. Nem tetszik? – biggyesztette le ajkait, amitől azt hittem, falra mászok. Hogy lehet egy harmincas éveiben járó srác ennyire édes? Mondjuk csak magamból kiindulva...

–  Dehogyis! Nagyon jó helynek tűnik – mosolyogtam rá bíztatóan. Miért érzem úgy magam, mintha már ezer éve ismerném őt? Annyira jó a közelében lenni. Felemeltem a koktélos poharam, felé biccentettem egy picit, majd fenékig beöntöttem. Jongwoon szemei a homlokáig szöktek. Nem nézte volna ki belőlem ezt. Mondjuk nem bírom túl jól a piát, szóval remélem nem akar leitatni. Odaszólt megint a bármenhez, azzal a mondattal, hogy: „A szokásosat, hyung!” Amint megkaptuk a számomra rejtélyes italokat, Jongwoon azt mondta, menjünk a saját kis helyére. Mint kiderült, ez a hely mindössze pár pokróckából és párnából áll, szépen elhelyezve a fal alatt, sarokban. Nem túl bonyolult, mégis hangulatos. Remélem azért nem készül éppen megerőszakolni a cuki pink párnácskák között.

Kényelmesen elhelyeztem fenekem a puha terítésen és iszogatni kezdtem kissé édes italom. Éreztem benne egy kis epret, de nem tudtam volna megállapítani, mi lehet még hozzá adva.

–  Jongwoon – fordultam felé, miközben a szívószál még ajkaimon belül pihent. Amikor rám emelte sötét tekintetét, láttam, hogy hatalmasat nyel, miközben elengedem a hosszú segédeszközt. Minden esetre megszólaltam. – Mi van ebben az italban? Mert az epren kívül nem tudom kivenni...

–  Kérlek szépen, az italod neve Rózsaszín felhők. Tudom, nem hangzik valami eszméletlenül férfiasan, de nem is ez a lényeg benne. Jól érezted, van benne eper, de emelett megtalálható a vadító fehér rum, vermouth bianco, a legerősebb fajta, dinnyelikőr, hogy kellő képpen édes legyen, eperszirup, hogy gyönyörű színt kölcsönözzön, és természetesen egy kevés szénsavas ásványvíz is. Ez mind összekeverve, két-három db jégkockával és eperszemekkel felszolgálva.

–  Hűűűha... És nálad ez a szokásos ital? – kuncogtam. – Nem túl erős ez ahhoz, hogy szokásos legyen?

–  Áhh, dehogyis. Nem iszom minden nap ezt. Csak ez nagyon hozzám nőtt. Csak különleges alkalmakkor rendelek ilyen italt – kacsintott rám.

–  Ezt értsem úgy, hogy minden csajt, ezesetben csajra hasonlító pasit idehozol, leitatod, majd megfekteted? – néztem rá gúnyos tekintettel. Hirtelen elment a kedvem mindentől.

–  Mi? Nem, dehogyis! Eddig csak egy embert hoztam ide, de azt is megbántam. Azt hittem, rátaláltam az igaz szerelemre, de a kurvának csak a testem kellett.

–  Mintha olyan tökéletes lenne a tested... – motyogtam magamnak, bár úgy tűnik, túl hangosan mondtam ki.

–  Pardon? Mit motyogsz ott, drága, pici Ryeowookie? – méregetett engem olyan tekintettel, mint aki azon nyomban lehrapja a fejem a helyéről.

–  Óhh, ugyan, meg sem szólaltam, biztos csak a huzat – vigyorogtam teli fogsorral. Nem is sejtettem mi fog következni ezek után. Ez az őrült fogta magát és rám ugrott. De nem, nem akart megerőszakolni. Helyette heves csiklandozásba kezdett. Rólam pedig tudni kell, hogy az ujjak érintését az odlalamon, hátamon, talpamon, gerincem mentén egyáltalán nem bírom. Óriási röhögésbe kezdtem, csak azzal nem számoltam, hogy bizony a már majdnem üres koktélom fellöktem. Ő viszont szépen oldalra rakta a saját üres pohárját, majd mellé tette az enyémet is. Épp kezdtem fellélegezni, hogy na majd most abbahagyja a csikizést, de tévedtem. Ijesztően széles vigyor jelent meg az arác, kezeit felemelte, csak most figyeltem fel arra, hogy milyen apró kezei vannak, majd úgy közelített tovább.

Torkomban hirtelen hatalmas gombóc keletkezett, magam sem értem, mitől. Talán az ital volt az oka, talán a női külsőm miatt éreztem magam ennyire zavarban. De amikor simán halálra csikizhetett volna, ő csak megfogta a kezeim, és felhúzott a padlóról.

–  Nem akarsz táncolni egyet? – kérdése meglepett, de örömmel fogadtam meghívását. Kirángatott a tánctér közepére, amikor minden elhalkult, majd ismerős kattogást hallottam. Ez nem lehet igaz.

–  Te nem vagy normális – böktem vállba, visszatartva röhögőgörcsömet.

–  Mi a gond? – fuldokolt ő is nevetésével. – Szerintem nem lesz gondod a koreográfiával – húzta mosolyra ajkait.

–  Csak figyelj és tanulj – szóltam vissza neki, majd Sunmi hangjával együtt kezdtem énekelni és mozgatni a csípőm. Mivel a kör közepében álltam, sokan figyelni kezdtek. Próbáltam nem túl pontosan követni a tánclépéseket, mert az már túl feltűnő lett volna. Viszont ahogy elértünk a refrénhez, nem bírtam leállítani magam. Arcomra kiült egy számomra idegen, kéjes mosoly, Jongwoon felé fordultam, és mintha csak neki táncolnék, úgy mozgattam testem minden részét. Láttam rajta a meglepődöttséget, ő sem számított erre a lépésemre. Elérünk a tánc azon részéhez, ahol már ketten táncolnak. Nem gondolkoztam sokat, kit is kéne magamhoz szólítani. A kócost ingjének gallérjánál ragadtam meg, majd húztam szorosan magamhoz. Vette az adást, azonnal mozgásba lendítette testrészeit, és nem is ment olyan rosszul neki.

Amikor neki háttal álltam, villámcsapásként érte  agyamat az érzés, hogy bizony valami böki a seggem. Nem is valami kis cucc, nem bizony. Nadrágon keresztül éreztem, hogy azok az apró kezek gyönyörűen kompenzálva vannak a nem kis méretű taggal. A zene ritmusára mozgattam a fenekem, aminek hála Jongwoonból sikerült kicsalnom egy sóhajt. Éreztem leheletét a nyakamon, teljesen beleborzongtam. A semmiből egy kéz ragadta meg a derekam és elhúzott táncpartneremtől. Nem érkeztem pislogni se, máris elrángattak az emberek közül, már nem  láttam sem a táncolókat, sem Woont. Egy folyosón álltunk, előttem két srác, akik egy fejjel magasabbak voltak, mint én. Az egyiknek fekete haja volt, pár vörös csíkkal ellátva, míg a másiknak szöszi feje volt, a szája mellett kér piercing díszelgett. Áradt belőlük az alkohol szaga, a gyomrom felfordult ettől.

–  Mit akartok tőlem? – léptem hátra, de csak a falnak ütköztem neki. Nagy bajban leszek, ha ezek ketten nem engednek el.

–  Biztos vagy benne, hogy csaj? Mintha pasira emlékeztetne egy kicsit... - szólt oda a szöszi a feketéhez.

–  Olyan csajosan vonaglott azzal a sráccal. Tuti csaj. De azért ellenőrizzük le – válaszolt a társa, majd vigyorogva közelítettek felém. A melírozott kezeit rátette mellkasomra, majd ciccentett egyet. Valami olyasmit morgott, hogy túl lapos csaj. A piercienges srác felemelte a kezeimet, és a fejem fölé helyezte. Hiába ordítoztam, hogy engedjenek el, semmi haszna nem volt. A zenétől pedig nem lehetett engem hallani. Imádkoztam, hogy valaki kijöjjön a hátsó ajtón és segítsen nekem. A szöszi kezét lábaim közé helyezte és abbahagyta a fülem molesztálását. Társára nézett, majd megszólalt.

–  Fasz – a fekete csak értetlenül nézett. – Ez egy fasz. Egy farok van a lába között.

–  Nem hiszem el, engedj oda – ő is letapizott. Valaki, bárki, kérem, mentsen meg! – Ez kimondottan egy fasz. Akkor ez kajak pasi – kezdtem fellélegezni, hogy na majd most elengednek, de tévedtem. – Ó, mintha annyira számítana, hogy pasi vagy csaj. A lyuk az lyuk.

Nekiesett nyakamnak, amitől csak még jobban mocorogtam. Közben a társa az övemmel babrált, de szerencsére annyira részeg volt, hogy nem bírta szétkapcsolni. Hallottam az ajtó nyitódását, egy kő esett le a szívemről, de csak egy srác jött ki, hogy elszívjon egy szál cigit. Ránk nézett, miközben a két srác még mindig engem próbált megerőszakolni, majd gyorsan elszelelt. Na, szépen vagyunk, ezeket a bátor fiúkat. Kezeim kiszabadításán erősködtem, de a szöszi túl erősen tartotta. Kezdtem belenyugodoni, hogy engem itt meg fognak erőszakolni és lehunytam szemeim. Kezeim hirtelen megszabadultak a nagy súlytól. Azonnal kinyitottam szemeimet és megpillantottam Jongwoont, ahogy épp szarrá veri a két részeg fiút. Térdre rogytam és csak figyeltem, mikor fejezi be.

–  Jól vagy? Nem esett bajod?  - lépett oda hozzám végül. Leguggolt elém, mire én azonnal a nyakába borultam és zokogni kezdtem.

–  Ah... Annyira fé-féltem! Azt hi-hittem, meg fognak erőszakolni! – hebegtem, miközben könnyeim esőént zuhogtak.

–  Wookie! – simogatta meg a fejem. – Nincs semmi baj, itt vagyok. Meg foglak védeni az életem árán is, ne aggódj!

Egy hónap telt el azután az eset után, Jongwoonnal nagyon jó barátok lettünk, minden fellépésemen ott volt, aminek nagyon örültem. Nem árulta el a kis titkomat, megbíztam benne. Minden hétvégén eljártunk arra a helyre, de többet nem láttuk a két részeg srácot. Úgy tűnik, Woon jól ellátta a bajukat azon az estén.

–  Ma mit szeretnél inni? Én állom – kacsintott rám legjobb barátom. Na igen. Ő legjobb barátjának tart engem, viszont én egyre inkább érzem ezt részemről másként. Előfordul, hogy az ember belezúg a legjobb haverjába, nem? Jó, most tekintsünk el attól, hogy mind a ketten pasik vagyunk. Ha valaki megkérdezné, hogy mikor történt, ezer százalék, hogy azt mondanám, amikor szarrá verte a két zaklatót. Abban a pillanatban úgy néztem rá, mint egy igazi hősre, az én hősömre. Aznap este hazáig kísért és az ajtóban megölelt, amitől újra kicsordultak a könnyeim. Behívtam magamhoz, ő pedig nem élt vissza a lehetőséggel, aminek örülök. Egész este az ágyam mellett ült és simogatta a hátam, megnyugtatott.

Azóta minden fellépésem előtt ő az, aki tartja bennem a lelket és bízik abban, hogy minden rendben lesz. Nélküle semmire sem mennék.

–  Hmm, szeretnék egy rózsaszín felhőket – pillantottam fel rá, mivel egy jó fejjel magasabb volt, mint én.

–  Értem, kis nosztalgia? – kuncogott a nemlétező bajsza alatt. Ha most ezzel arra célzott, hogy mennyire kis perverzen táncikáltunk a tánctér közepén, esküszöm, megverem.

–  Mondhatjuk így is – huppantam le a már megszokott kis párnácskák közé. Jongwoon odahozta a két italt, mert ő is azt a jellegzetes nevűt kérte. Csak ültünk és iszogattunk, néma csendben. Általában vagy ő jártatja a száját bármilyen hülyeségről, vagy én beszélek a fellépésekről, esetleg mesélek pár ciki storyt az entertainment tagjairól. De most nem. Csak nézünk egymásra, mint két idióta. Azt veszem észre magamon, hogy a tekintetem hol a szemébe fúródik, viszont rá-rápillantok az ajkaira. Megnyalta őket. Én is megnyaltam a sajátomat, akaratlanul. Érzem, ahogy kiszáradt a torkom, muszáj voltam nyelni egyet. Ő is nyelt. Figyelemmel követi, amit csinálok, pont úgy, mint én. A poharamat oldalra raktam, ő szintén. Tenyerét a pokrócra helyezte, és rádőlt, mire én megdermedtem. Íriszei elsötétültek, pupillái teljesen kitágultak. Talán csak a fényviszonyok miatt, de sokkal nagyobbak, mint az átlag. Lehet csak beképzeltem, de mintha sűrűbben vette volna a levegőt. Egyre inkább az én irányomba dőlt, én pedig, mint akit elvarázsoltak, lassan zártam le szemhéjamat. Ám azonnal ki is nyitottam őket, hatalmas gyorsasággal álltam fel és robogtam el a mosdóba. Majdnem felborítottam Jongwoont is a nagy rohanás közben.

Mikor beértem a férfi mosdóba, a tükör elé rohantam,rátámaszkodtam a pultra és jól megmostam az arcom hideg vízzel. Mégis mit akart csinálni velem? Talán... Megtörtént volna az a bizonyos első csók?Miért rohantam el? Csak nagyon megijedtem attól, hogy a szívem szinte ki akart ugrani a helyéről, a gyomrom pedig folyamatosan bizsergett. De jó bizsergés volt... Annyira jó lenne újra átélni azt a pár másodpercet...

A wc ajtó nyitódását hallottam, majd lépteket. A tükörből megpillantottam az én kis kócos barátomat. Odasétált mögém, kezeit a mosdóra helyezte. Maga felé fordított, így egyenesen a szemébe néztem.

– Most majd nem tudsz elfutni... – suttogta mély baritonján, és ajkaimra hajolt. A vérem forrni kezdett, hirtelen elszédültem, lábaim felmondták a szolgálatot. Jongwoon csókja...Hát ilyen. Annyit álmodoztam róla, gondolkoztam, milyen íze is lehet valójában, édes-e vagy savanyú? Szárazak lesznek az ajkai vagy nedvesek? De ez most minden képzelgésem felülmúlja. Az íze nem viszonyítható semmihez, mintha csak egy angyali érintés lenne, felpezsdíti a véred, tested teljesen elzsibbad. Kim Jongwoon hatás... Ajkaim elnyitottam, majd viszonoztam a csókját. Nem kellett sokat tennem, ő irányította az egészet. Karommal szorosan a nyakába kapaszkodtam, miközben falta ajkaimat. Alig álltam saját lábamon, és még a levegőm is elfogyott. Elszakadtunk egymástól, de ő egy pillanatra sem tétlenkedett. Derekamnál fogva megemelt és felültetett a mosdók melleti pultra. Lábaim automatikusan nyíltak szét előtte, ő pedig közéjük mászott. Újra átkaroltam, amit egy vigyorral értékelt. Ó, atyám, ez a vigyor... Ajkai után kaptam, mire meglepetten mordult fel, de azonnal ritmikus mozgásba kezdtek szerveink. Faltam a már vöröslő ajkakat, néha meg-megszívva az alsót. Élveztem, hogy kicsit én is irányíthatok, de hamar vége lett ennek, mert Jongwoon szorosan magához húzott, majd belemarkolt fenekembe.

– Ahh! – nyögtem fel az érzés miatt. Annyira jó...

– Tetszett, kicsi Wookie? – erősebben dögönyözte a két félgömböt, minek hála csak hangosabban nyögdécseltem. – Nyögj még, annyira felizgatsz... Ha ennyitől ilyen kéjes hangokat adsz ki magadból, mi lesz, ha majd benned leszek? – harapott bele a fülembe.

– J-joong! – úgy nyögtem, mint egy ribanc. Azt akartam, hogy hozzám érjen.

– Igen, Wokkie? Hallgatlak – mosolygott perverzen, majd újra ajkaim után kapott, amiket jól meg is szívott.

– Kérhlek... Dugj meg... Keményhen... – egy cuppanással vált el nedves és duzzadt ajkaimtól. Levette a pólómat és rátámadt testemre. Kulcscsontomnál eljátszadozott, folyamatosan lentebb és lentebb haladva. Amikor túljutott a két mellbimbómon is, már a nadrágom korcával babrált. Segítettem neki kibontani az övemet, ami pár másodperccel később már a mosdó sarkában landolt a nadrágommal együtt. Boxeren keresztül ért hozzám, amitől csillagokat láttam. Fel-fel dobáltam a csípőm, jelezve, hogy nekem több kell. Woon egy perverz vigyor kíséretében lerángatta a boxerem, és azonnal rácuppant a tagomra. Levegőt sem érkeztem venni, csak lecsuktam a szemeimet, és hallgattam, ahogy szája a tagom körül mozgoldóik. Kezeimmel beletúrtam hajába, nem azt akartam, hogy mélyebbre vegye, csak egyszerűen olyan jó volt, hogy muszáj voltam oda tenni a kezem. Csípőm néha megrándult, a vég felé közeledtem, viszont ő nem akarta, hogy most fejezzem be. Más tervei voltak. Mint ahogy nekem is. Amikor kiengedte ajkai közül a meleg szervemet, hagyott maga után egy szép fényes nyálcsíkot. Most én jövök, Oppa. Szemeibe néztem, amik csak az irántam érzett vágyat tükrözték. Nyomtam egy puszit a szájára, ami átment vad csókolózásba, nyelvemmel őrjítő táncot járt az övé, miközben leszedtem a nadrágját. Csókokkal hintettem be a felsőtestét, ami időközben megszabadult a fölös ruhadarabtól, de amikor az alsógatyájához értem, muszáj voltam hangosan felröhögni.

– Mi az? – nézett le rám értetlenül.

– Ez mi? – nevetésem hiéna vihogásba ment át, szinte a könnyem is kifolyt.

– Boxer, szerinted?

– De miért ilyen? – röhögtem. – Értem, hogy vadállat, meg ilyesmi, de ez a párducminta nagyon üt – vigyorogtam. Épp készült volna leszidni, de nem hagytam neki. Félredobtam a gyönyörű párducmintás gatyát és rácuppantam a Nagy Woonra. Nagy sóhajtás szabadult fel ajkai közül, kezemmel ráfogtam a tövére, míg nyelvemmel a tetején cuppogtam. Túl nagy volt, így nem fért be az egésze a számba. Annyira érezni akarom már magamban...

Ezt tudtára adtam azzal, hogy felálltam és nekidörgöltem a seggem. Ő azonnal megfogta és jól rácsapott. A tükörből láttam, hogy ott van a tenyerének a nyoma. Annyira szexi, mégis vicces, ahogy a pici tenyere a fenekem ékesedik. Tetszik...

A tágítást megoldotta annyival, hogy belémvezette két ujját, amikkel szorgosan ügyködött mindaddig, míg a harmadik is befért mellé. Lüktető tagját a lyukamhoz illesztette, de mielőtt belémvezette volna, azt éreztem, ahogy letérdel. A tükör előtt támaszkodtam, így tisztán láttam, mire készül. Pontosabban már éreztem is. A nyelve bennem van. Ez az érzés semmihez sem hasonlítható, az egész alsó felem beleremegett. Mikor már úgy vélte, hogy elég nedves vagyok, szorosan mögém állt, majd behatolt.

Hatalmasat nyögtem, vele egyetemben. Először csak lassan mozgott, majd fokozatosan gyorsított a tempóján. A bőr csattogását és két férfi lihegését lehetett hallani az egész helyiségben. Több szöget is kipróbált, de a gyönyörközpontomat csak akkor találta meg, amikor egyik lábam feltettem a pultra, ő szorosan állt mögöttem és tartotta a csípőmet. Egyre hangosabban és gyorsabban nyögdécseltem, alig kaptam levegőt, annyira élveztem. Magamhoz nyúltam, miközben ő hátulról tette a dolgát.

– Jongwooon-ah! – sikítottam erőteljesen nevét, majd a tükörre élveztem. Láttam, milyen kéjes arcot vágok, és azt is, hogy Woon milyen szenvedélyesen néz rám. Ahogy összeszorultam farka körül, tudtam, már nincs sok hátra neki sem. És nem tévedtem. Éreztem, ahogy ki akar húzódni, de nem hagytam neki, kezemmel seggébe markoltam, hogy eszébe se jusson.

– Itt jövök! – összes spermáját belém töltötte, minek hatására csak felnyögtem.

A hátamra dőlt, és így lihegtünk még pár percen keresztül. Letépett pár papírzsepit és azzal tisztogatta meg a lábamra kicsorduló nedvet, majd egy másikkal a tükörről is letörölgette. Kábultan vettük fel ruháinkat, egy szót sem szóltunk a másikhoz.

– Szeretlek – törte meg ő a csendet. – Már akkor beléd szerettem, amikor az első fellépéseden megláttalak, és nem érdekelt, hogy később kiderült, mégsem vagy csaj. Megfogott a személyiséged, a karizmád, minden, ami te vagy.

– Woon... – néztem rá nagy szemekkel. A srác, akiről azt hittem, egy perverz zaklató, végül belémzúgott. Ilyen is csak a mesékben van. – Én is szeretlek – karoltam át nyakát, amiben el is bújtam.

Megfogta derekamat, a falnak fordított, állkapcsomnál fogva húzta fel a fejem, és adott a számra egy igazi, szerelmes csókot. Fülemhez hajolt, mire azt gondoltam, hogy na majd most mond valami nagyon édes, szerelmes dolgot, amit az újszerelmesek szoktak mondani. Aha, persze.

– Még egy menet? – kuncogott a perverz dög. Hát persze, Kim Jongwoon, az Kim Jongwoon marad akkor is, ha a világ összeomlik. Nem fog sose változni, de őt így kell szeretni. És én így fogom szeretni addig, ameddig meg nem öregszünk és majd az idősek otthonában fogjuk tolni az ipart.

Lie

Sziasztok c:
Egy drabble jellegű ficivel jelentkezem, ilyet nálam még nem láttatok, nekem is új még, de  mindent ki kell egyszer próbálni. :) Az ihlet adó az alábbi kép volt és Jimin - Lie száma. Jó olvasást^^

– Hazudtál...

– Tudom.

– Lyukat égettél a büszkeségemen...

– Sajnálom.

– Átvertél és megaláztál...

– Hibáztam.

– És mégis itt vagy... Én pedig hagyom, hogy megérints. Elveszed az eszem, teljesen magaddal ragadsz... Beborítasz egy mágikus, láthatatlan aurával, amitől úgy érzem, megőrülök. Szorosan tartasz a falnak döntve, a csókod méreg, de mégis a legfinomabb, amivel valaha találkoztam. Miért teszed ezt velem?

– Mert te vagy a sötét életemben az egyetlen láng. A szőke hajad, az éjfekete szemeid, a levendula illatú inged, ami keveredik a cigaretta füstjének szagával... Gyomromban pillangókat ébreszt, szívem hevesen zakatol közeledben... Te vagy számomra az a személy, aki földbe döngöl, majd felemel. Az én sorsom...

Mihez vezetnek az álmatlan éjszakák [JongKey]

Besorolás: +18

Műfaj:  slash, yaoi

Figyelmeztetés: trágár szavak előfordulása, erotikus jelenetek, ellenség-szerelem.

Hozzáfűzés: A kedvenc párosom, nagyon szeretem őket. Most viszont egy picit más lesz a nézőpont, nem a megszokott... Sőt még nekem is fura volt írni, de őszinte leszek, el tudnám őket így képzelni... Kommenteket, véleményeket, hideget-meleget szívesen várok^^

Egy álmatlan éjjelen Jonghyun bemászott a fő ellensége házába; úgy gondolta, felébreszti az édesen alvó szőkeséget, hogy felidegesítse. Bármit csinált, a hétalvó akkor sem riadt fel, bár a szomszédok már felkeltek a zajokra, mégis próbáltak nem odafigyelni, hisz’ a hangok a híres Key házából szűrődtek ki, akitől nem csak a negyed, de az egész város félt. Jonghyun reggelig küszködött, de nem tudott semmit se tenni, amint a barna eltűnt a házból, a nap is felvirradt.

Mikor a nap sugarai hozzáértek a párnához, az álomszuszék ébredezni kezdett, közben nagyokat nyújtózkodott. Erre felfigyelve, a másik háznak ablakából a barna megjegyezte magában, hogy ez a szőke olyan keményen durmol, mint a gazdagok, és csak a reggeli napfény képes felkelteni. Jelen eset után Jonghyun folyamatosan átjárt a szomszédba, és bámulta, ahogyan a másik alszik, és álmában hol mosolyog, hol pedig mérgesen összehúzza szemöldökét. Annyira megszokta ezt a képet, hogy már nem bírt úgy nyugovóra térni, hogy ne figyelje a másik álmát előtte.

Minden este meglátogatta Key lakását, befeküdt az ő „oldalára” és csak nézte a pihegő szőkeséget. Szemével követte, ahogyan a másik arca időnként megrándul, ajkai megmoccannak. Teljesen belefeledkezett az alvó gyönyörű arcába. Egy ilyen szokásos estén Jonghyun - maga sem tudja, hogyan -, de megcsókolta Key ajkait. Rémületében gyorsan felpattant az ágyról és azonnal hazament. Az este maradék pár órájában képtelen volt álomra hajtani a fejét, folyamatosan arra gondolt, miként tudta megérinteni azokat az ajkakat, amelyek névleges ellenségéhez tartoztak. Nem tudta megérteni, miért találta őket ennyire vonzónak...

Reggelre virradt, mire képes volt elaludni; akkor, amikor mások munkába indulnak. Felébredve Jonghyun megfogadta, hogy soha többet nem megy a szomszéd házba. Azonban egész este azon kattogott az agya, hogy mennyire be akar feküdni a kedvenc ágyába, és újra figyelni azt a gyönyörű arcot.  Eljött az éjjel, Key már aludt, viszont magának ellentmondva, a barna már mászott is át a másikhoz. Belépve a szobába, szokásához híven levette a pólóját, letette a szék karfájára, majd bebújt az ágynemű alá, és némán kémlelte a békésen szuszogó fiút.

Jonghyun POV

Miért van ennyire szép arcod? Miért alszol ennyire ártatlanul mellettem?

– Key, tudod, a tegnapi csókunk annyira gyors volt, hogy nem tudtalak igazán megízlelni, habár biztosan tejes-füstös ízű lesz. De inkább megkóstolom, mintsem tovább találgatok.

Közel hajoltam az ajkaihoz, majd hozzájuk értem a sajátommal. Amint eszembe jutott, hogy a csók viszonzatlan, elhúzódtam tőle, s megnyaltam a számat.

– Igen, ahogy sejtettem. Tej és szivar, a szád teljesen átivódott ezzel a két dologgal, bár nekem nagyon is tetszik. Talán azért, mert ezek nélkül nem is lennél te.

Jonghyun POV end

Jonghyun megállás nélkül a szundikáló szőkeséggel beszélt, a reggelhez közelítve pedig megcsókolta még egyszer, végül boldogan távozott. Ez így folytatódott több mint egy hétig. Úgy járt át abba a házba, mintha csak haza járna. Megszerette a lakást, a hálót és ezt az embert...

Eljött a következő „közös” estéjük.

Jonghyun POV

– Szia, szerelmem, hogy’ telt a mai napod...? Megint nagyon nehéz volt? Vajon, ha nem lennél ennyire erős, akkor hogyan bírkóznál meg az élet nehézségeivel? Na, jó, elég volt erről beszélni, annyira hiányoztál. Bár ma találkoztunk egyszer, de annyira kemény voltál velem, ezért ha ki akarsz engesztelni, akkor csókolj meg!

Szájon csókoltam Keyt.

– Annyira vágytam rád. Azt akarom, hogy több figyelmet szentelj nekem!

Megöleltem őt derekánál fogva, s fejemet a mellkasára hajtottam.

– Olyan jó veled lenni. Melegséggel tölt el, biztonságban érzem magam, és ne röhögj ki, de úgy érzem, minden rendben van, amikor mellettem vagy.

Csak feküdtem és simogattam a hasát, amikor kezét az enyémre helyezte. Megijedtem, hogy felébredt, ám kiderült, hogy még mindig alszik. Ráültem.

– Drágám, ne ijessz meg így!

Az ajkaihoz hajolva elkezdtem csókolni, annyira erotikusak pici szív alakú szervecskéi, hogy nem tudtam abbahagyni. Miközben faltam a már vörös érzékszerveket, Key a derekamra tette apró kezeit és viszonozta a csókom. Mi a szar? Mi történik? Gyorsan felpattantam, azonban ő visszahúzott és megharapta a nyakam.

– Ahh, édesem, ez fáj – megtapogattam a harapás nyomát. Mi? Vérzek? – Vérzésig haraptál!

Key elkezdte nyalogatni a sebet, én pedig csak ültem. Ezt ő most álmában teszi? Vagy felébredt és viszonozza az érzéseimet? Vagy felébredt és azt gondolja, hogy kap egy jó kis reggeli szexet, és mindegy neki, hogy kivel? Elhúzódtam a fiútól és jobban megnéztem őt. Továbbra is szendergett. Mégis mit álmodhat? Mérges lettem, és, hogy ne tegyek tönkre semmit, inkább haza mentem.

– Viszlát, szerelmem, ideje mennem – még egyszer utoljára megcsókoltam, majd szótlanul távoztam a szobából.

Jonghyun POV end

Key POV

Az utóbbi időben eléggé furcsa álmaim vannak, de aludni mégis kell. Lefeküdtem és szokásomhoz híven hamar elszundikáltam...

A kanapén ülök. A folyosóról női hang szűrődik be.

– Szia, szerelmem, hogy’ telt a mai napod?

– Hogy’ gondolod, nyuszim?

– Megint nagyon nehéz volt?

– Igen, más nem is lehetne, az a bolha mindig elrontja a napjaimat!

– Vajon, ha nem lennél ennyire erős, akkor hogyan bírkóznál meg az élet nehézségeivel?

– Nem gondolom, hogy minden ugyanolyan lenne, ha átlagos lennék, az a bolha nem loholna folyton a nyakamban, és minden jó lenne, ez biztos.

– Na jó, elég volt erről beszélni, annyira hiányoztál! Bár ma találkoztunk egyszer, de annyira kemény voltál velem, ezért ha ki akarsz engesztelni, akkor csókolj meg!

– Miben voltam kemény? Abban, hogy egyedül hagytalak, ameddig a bolha után futkostam? Sajnálom, kicsim, és persze, hogy megcsókollak.

Magamhoz húztam őt, az ajkai, mint mindig, most is kávéízű volt. Elhúzódva tőle, mérgesen néztem rá.

– Nem szabad ennyi kávét innod, tönkre teszed a szervezeted, és nekem egészségesen van szükségem rád.

– Annyira vágytam rád, azt akarom, hogy több figyelmet szentelj nekem!

– Ígérem, mostantól sokkal figyelmesebb leszek veled – mondtam neki mosolyogva, megölelt, fejét pedig mellkasomba fúrta.

– Olyan jó veled lenni. Melegséggel tölt el, biztonságban érzem magam, és ne röhögj ki, de úgy érzem, minden rendben van, amikor mellettem vagy.

– Nem is akartalak kiröhögni, mert mellettem tényleg biztonságban vagy. Szeretlek, senkinek sem fogom engedni, hogy kárt tegyen benned.

Megfogtam a kezeit, ő pedig meglökött. Leestem a kanapéra, de közben az ő derekát is fogtam, így rám esett. Gyorsan elhelyezkedett az ölemben, majd szigorúan letolta a fejem.

– Drágám, ne ijessz meg így!

– Nem tettem semmi rosszat, csak megfogtam a cicát a mancsánál.

Az ajkaimhoz hajolt és mély csókba vonta azokat. Karjaimat derekára tettem, és akaratosan visszacsókoltam. Sietve hátrált tőlem, de én utána kaptam és beleharaptam a nyakába.

– Ahh, édesem, ez fáj! – megtapogatta a nyakát. - Vérzésig haraptál!

Rögvest elállítottam a sebet a nyelvemmel.

– Bocsánat, édesem! Remélem, most jobb neked.

Ránézett a karórájára, és egy lendülettel felpattant mellőlem, majd szedelődzködni kezdett.

– Viszlát, szerelmem, ideje mennem – szájon csókolt, és elrohant. Csak feküdtem a kanapén és a szerelmemen gondolkoztam...

Reggel, amikor felkeltem, eszembe jutott az előző éjjeli álmom. Sehogy sem bírtam felidézni, hogyan is nézett ki az a lány, viszont tisztán emlékeztem a hangjára, annyira ismerősnek hatott, de nem tudom, mégis hol hallhattam. Könnyű, nagyon formás, puha ajkai voltak, enyhe kávé ízzel. Mindegy is, elég a fellegekben járkálni, ez a lány csak a fejedben létezik, pontosabban az álmaidban. De azért kár, annyira aranyos volt...

Key POV end

Key felállt az ágyából, vett egy gyors zuhanyt, megreggelizett és elindult dolgozni. Azt mondták neki, aznap nem lesz sok munkája, ami boldoggá tette a szöszit. A nap észrevétlenül telt el; nyugodtan, de mint mindig, a baj most is csendesen érkezett. Amint befejezte a munkát, elindult a boltba, hogy vegyen valami kaját, mert semmije sincs már abban a hűtőben. Mikor már a kiszemelt bolt mellett járt, észrevett egy kisebb tömeget, annak közepén meg egy fekete pulóvert, amit fehér jel díszített. Minden jókedve elszállt.

– Joooonghyun-sshi.

Key futni kezdett a sötét hajú srác után, mindennel megdobta, ami csak keze ügyébe került. Beszaladtak egy sikátorba, ahol a hidrogénezett megfogott egy kukát és a másik felé tartotta. Ő csak megfordult, és mint általában, vigyorgott. Key meglendítette a szemetest, de a bolha ezúttal is időben elugrott. A szőke közelített a másikhoz, és akkor vette észre, hogy lecsúszott a sötét hajú pólója és a vállán egy hatalmas folt bukkant elő. Különösen zavarta, hogy éppen azon a helyen, ahol az este „szerelmét” is megharapta. Key nem tudott semmit sem tenni, csak meredt maga elé és a kivillanó vállat figyelte.

– Ez mi? – tette fel a kérdést, rámutatva a testrészre. Jonghyun értetlenül nézett rá a vállára, és amikor meglátta a fognyomokat, féloldalasan elmosolyodott.

– Key-sshi, te is tudod, néha elszabadulnak az indulatok, és gyakran maradnak ilyen nyomok. De miért? – Jonghyun a szőkére nézett. – Féltékeny vagy?

– Megőrültél, bolha? Menj a francba, te mazhoista és ne jelenj meg többet a szemem előtt!

Key sarkon fordult és a közért irányába indult el, miközben Jonghyun csak hátulról figyelte a lassanként távolodó szőkeséget, majd sóhajtott:

– Valószínűleg sosem fogod abbahagyni a meglepetéseket.

Eljött az este, és ahogy minden éjjel, Key békésen aludt, Jonghyun pedig épp a házba tartott. Mikor végre bejutott, nagyon megszomjazott, így először a konyha felé vitte az útja és betámadta a hűtőt.

– Bakker, megint tej. Talán egy macska utódja?

Jonghyun kiitta a dobozból a fehér folyadékot, majd célba vette a hálót. A szőke hercegét pontosan ott találta, ahol korábbi látogatásai alkalmával. A párnák közt.

Jonghyun POV

– Szerelmem, itt vagyok. Hiányoztam?

Odasétáltam az ágyhoz, leültem és kisimítottam arcából a kósza szálakat. Befeküdtem mellé, és éreztem, ahogyan ver a szíve. Régebben miért akartam, hogy ez a szív többé ne dobbanjon, most pedig az életem is odaadnám, ha hallhatnám ezt a hangot?

– Tudod, édes, annyira szeretnék mindig így maradni. Ölelni téged, hogy te engem ölelj, de sajnos ez nem lehetséges. Sajnos nem lehetünk együtt.

Szorosabban bújtam oda hozzá, és ő most is átölelt. Újra azt álmodja! Nem hiszem el! Mégis kiről álmodhat? Szét akarom kenni a veséit a falon, de ameddig válaszol a jeleimre. Bár míg álmodik, addig boldog vagyok. Ajkaihoz hajoltam és lassú csókba invitáltam, mire fürgén megfordult velem, és a csípőmre ült. Álmában akar engem megerőszakolni?! Nem! Nem akarom ezt! Azt akarom, hogy tudja, én vagyok az! Nem akarom, hogy azzal a kurvával csinálja az álmában! Ne az ő nevét nyögje, hanem az enyémet! Stop! Egyáltalán akarom, hogy engem dugjon, vagy nem?! Összezavarodtam!

Key csókba vonta ajkaimat, miközben derekamat simogatta, aztán rátért nyakamra. Végem! Ez nagyon be tud indítani. Picit megvonaglottam alatta, ő pedig könnyed harapást ejtett érzékeny bőrfelületemen. Úgy nyögtem, mint egy ribanc, ameddig ő kiszívta a nyakam és lassanként nyomot hagyott maga után.

– Csókolj meg! Érezni akarom az édes ajkaid.

Számhoz hajolt, meglepődtem, hogy mégis hall engem, elvégre azt csinálja, amit kértem. Hirtelen megtörtem az érzéki játékot ajkaink között.

– Én akarok felül lenni, drágám.

Key a hátára feküdt, így mostmár én ültem az ő ölén.  Úgy csókolóztunk, mint egy fiatal szerelmes tinipár, akik sosem akarnak elszakadni a másiktól. De nem mehetek túl messzire, hisz’ ez az ő álma, és hülyeség lenne egy alvó sráccal kefélni. Az nem ugyanaz, mint élőben.

– Key, állj! Még nem vagyok felkészülve erre, ne most csináljuk! Nagyon szeretlek, de így nem tudom megtenni – befeküdtem mellé, és magamhoz szorítottam. – Inkább csak feküdjünk így, ölelj át, kérlek.

Megtette, amit szerettem volna, és ebben a pózban lélegeztünk egészen reggelig. Ránéztem az órára, már csak egyetlen órám maradt az ébredésig. Ideje volt indulnom. Különben eléggé nagy sokkban fog részesülni a szöszi.

– Drágám, te is tudod, mennem kell – ezzel megcsókoltam búcsúzóul, és próbáltam felállni, azonban nem akart elengedni.

– Na – nyújtottam el könyörgő szavamat. – Tényleg mennem kell, engedj! Holnap is el fogok jönni, szóval eressz – enyhített a szorításán, még egyszer nyomtam egy puszit az ajkaira, aztán távoztam a szobájából.

Jonghyun POV end

Key POV

Az ágyamban feküdtem a szobában.

– Szerelmem, itt vagyok. Hiányoztam?

– Igen, édes, nagyon hiányoztál – bejött a hálóba, megpiszkálta a hajam, majd bebújt mellém.

– Tudod, édes, annyira szeretnék mindig így maradni, ölelni téged. Hogy te engem ölelj, de sajnos ez nem lehetséges. Sajnos nem lehetünk együtt.

– Kicsim, miről beszélsz? Miért nem lehetünk együtt? Sosem foglak magadra hagyni, és sosem engedlek el, bármennyire is hangzik ez hiúságnak – szorosabban bújt hozzám, mikor erősebben vontam karjaim oltalma alá.

Ajkaim után kapott, mire én gyorsan fordítottam a felálláson, és ráültem feszes combjaira. Simogattam a testét, nyakához hajolva pedig egy édes nyögés hagyta el száját, így jól megszívtam a nekem felajánlott területet.

– Csókolj meg! Érezni akarom az édes ajkaid – azonnal ugrottam a kérésre, határozottabban masszírozva nyelveinket. - Én akarok felül lenni, drágám – lihegtem, miközben megfordítottam a helyzetünket, és ő került fölém, vörös izmaink pedig szüntelenül vad táncot jártak. Nem tudtam elszakadni finom, csábító ajkaitól.

– Key, állj! Még nem vagyok felkészülve erre, ne most csináljuk! Nagyon szeretlek, de így nem tudom megtenni – bebújt mellém, és testéhez szorított. – Inkább csak feküdjünk így, ölelj át, kérlek – hozzá préselődtem, szótlanul néztük egymást. Annyira jó érzés, amikor itt van mellettem.

– Drágám, te is tudod, mennem kell – ajkait éreztem meg egy szívdobbanásommal később, tudtam, indulni készült, így elkaptam a kezét.

– Nem! Maradj itt! Nem engedlek el, már mondtam neked.

– Na – nyújtotta el könyörgését. - Tényleg mennem kell, engedj! Holnap is el fogok jönni, szóval eressz.

– De a holnap annyira messze van – nyűgösködtem, végül beadtam a derekamat. - Jó, oké, menj, ameddig nem gondoltam át!

Lazítottam a szorításomon, gyorsan egy puszit nyomott a számra, aztán kisétált az ajtón. Felébredtem.

Annyira jó vele, miért nem lehet az enyém a valóságban is? Vele annyira egyszerű minden.

Kimásztam az ágyamból, egy rögtönzött zuhany után a konyhában pakolgattam. Összeütöttem egy egyszerű rántottát, természetesen öntöttem magamnak mellé egy pohár teát. Reggeli után felöltöztem és elmentem dolgozni, éreztem, hogy ma nagyon nehéz napom lesz.

Az egyik munkatársammal, Tommal, megtettük a szokásos ellenőrzéseket azokon a helyeken, ahol balhék szoktak előfordulni, és ha már kialakulóban volt, lecsillapítottuk a kedélyeket, majd tovább álltunk. Amikor már majdnem befejeztük a mai melót, azt hittem, megőrülök. Minden balhézó vagy el akart futni, vagy RÁM akart támadni. Kis naivak. A megfelelő házhoz lépdelve megláttam Jonghyunt, az egekbe szökkenő idegeim miatt azonnal elkezdtem őt kergetni. Mint általában, minden kezem alá kerülő tárgyat hozzávágtam. A bolha – szokásához híven – ugrándozott a házak között, minden szűk utcán végighaladt. Öt perc fogócska után elértünk egy zsákutcához.

– Nocsak, ki nem tud tovább rohanni? Elvesztetted az ép eszed? Vagy úgy döntöttél, jót teszel az embereknek és meghalsz?

– Nem, Key-sshi! Nélkülem rosszul éreznék magukat!

– Viccelsz? Nélküled a világ jobb hely lesz.

Figyeltem Jonghyunt, tanulmányozva minden egyes porcikáját, ami egyre jobban felhúzott. Viszont megakadt a szemem a nyakán, pontosabban a füle alatti részen.

– Mi a fasz? – a nyakszirtjén egy foltot fedeztem fel, álmomban éppen ugyanott szívtam ki annak a csajnak is.

– Mi a gond, Key-sshi? Rájöttél, hogy az agyad otthon hagytad? Ne aggódj, nem maradt otthon, csak egyszerűen neked olyan nincs! – röhögött fel Jjong. Basszus, mennyire idegesít!

Felemeltem a konténert, ami mellettem volt, felé dobtam, aztán elsétáltam. Dühítenek már ezek a folytonos egybeesések. Útközben felhívtam Tomot, és megkérdeztem, mi a helyzet a munkákkal, de mivel azt mondta, hogy minden rendben, inkább hazamentem. Természetesen teljesen kiment a fejemből, hogy be akartam ugrani a boltba is.

Hazaérve készítettem magamnak egy kis kaját, megettem, záróakkordként pedig elszívtam egy szál cigit. Közben azokon a különös véletleneken gondolkodtam. Az első álmomban megharaptam azt a lányt a vállán, másnap Jonghyun egy teljesen ugyanolyan harapásnyommal jelenik meg. Aztán a kiszívás, és megintcsak Jonghyunnak is ott van. Mi a rák? Talán tudja, mit álmodok, és direkt csinálja ezt, hogy idegesítsen vele? De akkor hülyeségről beszélek! Mégis hogyan tudhatná, miről is álmodom?! Mi lenne, ha ma tennék egy kis kísérletet?

Key POV end

Key lefeküdt aludni, és amikor végre teljesen besötétedett, Jonghyun már mászott is a másik házába. Belépve azonnal a szoba irányába indult el, ahol az ő szeretett ellensége aludt.

Jonghyun POV

– Itthon vagyok, remélem nem hiányoztam nagyon.

Bementem a szobába, lefeküdtem az ágyára, magamhoz öleltem őt, megcsókoltam, mire arca eltorzult.

– Szerelmem, mi az? Egyáltalán nem hiányoztam? Vagy tettem valamit, amit nem kellett volna?

Fejemet Key nyakhajlatába temettem.

– Ez azért van, mert ma azt mondtam, hogy nincs agyad? – felemeltem a tekintetem és Keyre néztem. – Szerelmem, csak vicceltem! Nem akartalak megsérteni, csak egyszerűen, ha másképp viselkednék, rájönnél, hogy valami nincs rendben. Nem mondhatom azt neked, hogy szeretlek, hisz’ te~

Key szemei kipattantak, elkapta a kezemet, és az arcomba ordított.

– Te engem mi? – meglepetten néztem rá.

Jonghyun POV end

Key POV

Befeküdtem az ágyamba, és vártam, mikor történik már végre valami, de kezdtem elálmosodni. Amikor már kissé elpilledtem, meghallottam, hogy valaki azon az ablakon mászik be, amit minden este nyitva hagyok, különben megfulladnék a melegtől. Hallottam, ahogy a titokzatos idegen nyugodt lépésekkel halad a hálóm felé, és amikor kinyílt az ajtó, s ezzel végre tudatosult bennem a bolha ittléte. Annyira furcsa volt, nem érzékeltem benne a gúnyt, a kötekedésre vágyást, helyenként még aranyosnak is tűnt.

– Itthon vagyok! Remélem, nem hiányoztam nagyon – mégis kinek hiányoznál, te idióta?

Bebújt mellém. Átkarolt, aztán a következő pillanatban megcsókolt, mitől kissé megborzongtam. Fúj, milyen undorítóság! Lesmárol a bolha... habár? Stop. Az ajkainak az íze különösen emlékeztetett a lányéra az álmomból.

– Szerelmem, mi az? Egyáltalán nem hiányoztam? Vagy tettem valamit, amit nem kellett volna? – tettél-e valamit? Megszülettél, cseszd meg! Fejét a nyakamba rejtette, lehelete égette a bőrömet, de furcsán jó érzés volt.

– Ez azért van, mert ma azt mondtam, hogy nincs agyad? – felemelte a fejét, így üresség érzése vett körül. – Szerelmem, csak vicceltem! Nem akartalak megsérteni, csak egyszerűen, ha másképp viselkednék, rájönnél, hogy valami nincs rendben. Nem mondhatom azt neked, hogy szeretlek, hisz’ te~

Hirtelen nyitottam ki a szemeimet, és elkaptam a kezét, hogy ne tudjon elszaladni.

– Te engem mi? – annyira meglepetten nézett rám. Ilyennek még sosem láttam.

Key POV end

Jonghyun csak bámult Keyre, és nem tudta, mégis mit feleljen.

– Basszus! Jonghyun, mond ki, amit az előbb mondtál!

– Én... sze... sze... szeret... szeretlek... téged – hebegte remegve.

-Ahh, mik jutnak az eszembe... Na, figyelj ide, ha nem akarsz meghalni – de Key nem tudta befejezni, mert Jonghyun közbevágott.

– Akkor takarodjak a szemed elől, és soha többet ne jelenjek meg? Engedj el, és elmegyek!

– Elmegyek én mindjárt neked! Hallgass és ne szólj közbe! Ha nem akarsz meghalni – ezúttal már higgadtabban intézte szavait hozzá. – Akkor ülj itt és ne menj sehova, különben megtalállak és megöllek! – fenyegetőzött. -  Most pedig alszom, utána megbeszéljük, mert ha nem pihenem ki magam, akkor tényleg ki foglak nyírni az alváshiányom miatt. Tudod, hogy olyankor nagyon agresszív vagyok. Megértetted?

– Igen, megértettem.

– Mit értettél meg?

– Hogy nem megyek sehova, ameddig alszol, és legyek itt, különben nekem annyi.

– Helyes! Most pedig gyerünk aludni.

Key Jonghyunt a csuklójánál fogva tartotta, miközben lassanként elszundikált, a barna pedig csak feküdt, és figyelte az alvó szörnyet, aki még mindig a kezét szorította.

Elsőnek Key kelt fel, mosakodás után főzött egy kis kávét, elkészítette a reggelit, öntött magának tejet, majd elindult a szobája felé, hogy felébressze a még mindig alvó Jonghyunt. Mikor átlépett a küszöbön, a látvány miatt muszáj volt nevetnie.

– Valami nincs rendben? – kérdezte Jonghyun.

– Nem, minden oké, csak végignézve rajtad, jelenleg nem is tűnsz idegesítő bolhának. Kelj fel, mosakodj meg, és reggeli után megbeszéljük a tegnapit! – adta utasításba.

– Rendben van.

A gyors fürdés után Jonghyun elvánszorgott a konyhába, leült egy székre, ami a bejárati ajtó mellett volt, amolyan sosem tudhatod alapon. Nekiállt a reggeli elfogyasztásának, Key pedig az ablakban ült és majszolta az adagját. Az egész helyiségben csend uralkodott. Először a szőke törte meg az idilli pillanatot.

– Mit is mondtál nekem tegnap?

– Mire gondolsz?

– Ne csinálj magadból hülyét! Jól tudod, mire gondolok!

–  Azt mondtam, hogy szeretlek! – ordította el magát a barna. – Baj van a memóriáddal?

–  Jonghyun-sshi! Ne hergelj fel, ameddig jó a kedvem, mert nem állna jól a halál! És mégis mikor kezdődött el az, hogy nálam töltöd az éjszakáid? – vonta fel szemöldökét érdeklődően.

– Hmm. Fél éve már, de három napja furcsán kezdtél el viselkedni, mintha csak hallottad volna, amit mondtam.

– És milyen rég óta gondolod azt, hogy szeretsz engem?

– Kb. két hete már biztosan. Miért?

– Nem. Semmi komoly, csak érdekelt.

– És hogyan jöttél rá, hogy esténként itt tanyázok?

– Egyszerűen már három éjjel óta ugyanazzal a lánnyal álmodok, és a második itt töltött éjjelen megharaptam és ott hagytam egy foltot a nyakán. Később pedig rajtad is felfedezni véltem ezeket a jegyeket, és úgy gondoltam, hogy itt valami nincs rendben.

– Ja – nyújtotta el szavát feleszmélvén a tényekre - , világos. Tehát mégsem vagy annyira sötét. Szóval nem ölsz meg?

– Változtasd meg a véleményem, drága.

– Miről?

– Emlékszel arra, hogy pont a legérdekesebb résznél állítottál le?

– Na, igen, emlékszem, miért is?

– Akkor esetleg most készen állsz végre?

– Nem, nem vagyok rá képes!

– Miért ne lennél? Valahol még van egy tubus síkosítóm is, pár kondom. Gyerünk bolha, ne idegesíts!

– Ez a bosszú akar lenni? – Jonghyun egyenesen Key szemeibe nézett. A hidrogénezett felállt, és lassú léptekkel odasétált az ülőhöz.

– Nem, ez a szerelem, édes.

Key megemelte Jjong fejét az állánál fogva, és lágyan megcsókolta. A barna kezeit a másik nyaka köré fonta, és boldog volt, hogy az érzései nincsenek visszautasítva. Key kézen ragadta az alacsonyabbat, és berángatta a hálószobába. Miközben lefektette az ágyra, elővakart egy poros dobozt, amiből kivette az emlegetett tubust.

– Remélem, szereted az epret.

A magasabb lerángatta a másikról a ruhát, amiket eldobott egy távolabbi sarokba. Amikor már nem volt Jonghyunon egyetlen ruhadarab sem, elhalmozta meztelen testét apró csókokkal, egyetlen részt sem felejtett ki. Minden érintéstől a barna hajú mély nyögéseket hallatott magából, amitől Key majd’ megőrült. Felkészítés nélkül akarta magáénak tudni az alacsonyabbat, de türtőztette magát. A szőke nyomott egy kis adagot a krémes állagú anyagból a kezére, és a pulzáló nyílásához vezette ujját.

– Key, félek. Általában én vagyok az, aki dug, és nem fordítva.

– Ne aggódj, nagyon óvatos leszek, nem fog fájni.

– Rendben van, akkor folytasd.

Key bevezette egyik ujját a barnába, amitől a másik összezárta szemeit és megrázkódott. Könnyítésként a magasabb megcsókolta a szerelmét. Óvatosan bánt kedvesével, nem akart fájdalmat okozni. Amikor már elég tágnak vélte a bejáratot, beljebb tolta még két ujját. Egyre nehezebb volt ezt csinálnia a szőkének, izgalma tovább fokozódott. Kihúzta nedves mutató, középső és gyűrűs ujját, majd nekiállt kiszabadítani a kis barátját. Amikor a barna látta, mennyire nehezen megy már ez a szőkének, azonnal segített a kis szörnyecskéjének.

Jonghyun leült Key előtt, csókolgatta a nyakát, közben lehúzta a nadrágot a másikról, de a hidrogénezett már nem bírta türtőztetni magát. Gyors mozdulattal a hátára fordította szerelmét, lábai közé férkőzött, és a bejárathoz helyezte férfiasságát.

–  Bírd ki egy picit.

Key tolatni kezdett, a barna pedig gyorsan behunyta szemeit, körmeit pedig a szőke vállába mélyesztette. Amikor teljesen benne volt már, a magasabb megállt, és hagyta Jonghyunnak, hogy megszokja a feszítő érzést. Pár másodperc után az alacsonyabb megmozdította csípőjét, jelezvén, hogy készen áll. A szöszi óvatosan kezdett el mozogni, néha cserélgetve a szögeket, hogy megtalálja azt a bizonyos pontot. Fokozta a tempót, minden pillanatban hozzáérve az örömközponthoz. Jonghyun a másik hátát karmolászta, és csak jobban magához húzta. Hogy több örömöt okozzon a barnának, kezét annak farkára helyezte és gyorsan mozgatta rajta a bőrt. A szőke teljesen elvesztette az eszét, az alacsonyabb hatalmas nyögéssel élvezett a másik tenyerébe és saját hasfalára is. Key azonnal követte kedvesét az örömhullámmal, közben szorosan ölelve és csókolva párját.

–  Én is szeretlek téged, bolha – mosolyogva mondta a hidrogénezett hajú.

–  Akkor ne hívj így engem! – morgott sértetten Jjong.

–  Jól van, jól van! Ne haragudj. Tudod, hogy csak szeretetből mondom – befeküdt kedvese mellé, és magabiztosan karjaiba vonta.

–  Aludjunk még egy kicsit, oké?

–  Rendben, úgyis annyira kifárasztottál.

Egymás karjaiba borulva aludtak el. Az életük megváltozott, valószínűleg mindörökre. Most már nyugodtabbak lesznek, nincsenek többé egyedül, nem magányosak, hisz’ amikor melletted van az az ember, akit szeretsz, senki sem érzi magát egyedül. Még akkor sem, ha a szerelmed egy kis szörnyeteg, vagy éppen egy idegesítő bolha.

Mert a szerelem – a végtelen boldogság.