Felhők felett 3 méterrel [4.rész]

Sziasztok! Tudom, hosszú késéssel hozom ezt a résznek csúfolt rövid bejegyzést, de kérlek, ne haragudjatok rám! Sulikezdés miatt csúsztam egy kicsit, és versenyekre készülök. Igyekszem, ahogy csak tudok. Jó olvasást, kommenteket bárhol szívesen várok. :)
Banda: SHINee
Páros: JongKey (mellékpáros 2Min)
Figyelmeztetés: 18+, néha trágár szavak használata

Egész nap elnézném >< 

Szájamon egy huncut görbe rajzolódott ki, majd füléhez hajolva belesúgtam: „Ne itt” , majd nyelvemmel végignyaltam fülén, válaszul pedig egy kéjes sóhajt kaptam vissza. Csak ültünk egymással szemben és mosolyogtunk. Az ajtón kopogást hallottunk és pár pillanattal később betotyogott a SHINee többi tagja a maknaeval az élen. Amint meglátták, hogy sokkal jobban vagyok, hatalmas mosoly ábrázolódott ki ajkaikon. Taemin azonnal odarohant hozzám és a nyakamba ugrott, ezzel kicsit félrelökve Jonghyunt. Két apró kezét szorosan a nyakamra kulcsolta és pici buksiját a nyakamba fúrta.

-Omaaaa! – visította – annyira hiányoztál! Azt hittük, elveszítünk. Nagyon szeretünk,omaaaaa. – Nagyon sokáig ömlöttek belőle a szavak. Éreztem, ahogy a vidám hangsúlya megrezeg és elkezd szipogni. Azonnal felkapta mindenki a fejét én pedig eltoltam fejét nyakamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Taemin, mi történt? Miért sírsz? Ki bántott, állon rúgom – Minnie a szemeimbe nézett, majd a háta mögé mutatott és tovább szipogott. Én hátra néztem, ahol már csak Minho állt. – Minho drága, beszélhetnénk? – néztem rá azzal a bizonyos Key-omma tekintettel. Mindenki azonnal megértette, hogy most bizony ki kell innen menni, ha nem akarnak ők is kikapni.

-I-igen Key? Miről szeretnél beszélni? – hangja kicsit halkabb volt a szokásosnál.

-Choi Minho. Gyere csak közelebb, foglalj helyet ezen a széken – az egyik széket az ágy mellé húztam és megütögettem a tetejét, jelezve, hogy üljön csak le. Minho ugyan bátortalan léptekkel, de közelebb jött az ágyhoz, majd leült az ülőalkalmatosságra. – Mesélj csak valamit az Ommanak drága Minho-ahh, mi történt Taeminnel és veled? – elővettem az édi mosolyomat és a gonosz hangomat. Ez a kettő párosítás a legjobb. Az előttem ülő nagyon ideges lett és az inge gallérját kezdte el húzogatni. – Csak nem meleged lett? Hallgatlak – folytattam tovább ugyanazon a hangon -  Ismétlem: mi történt veled és Taeminnel?

-Lefeküdtünk – bökte ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hogy mi a faszt csináltak ezek ketten? Mikor feküdtek le? Esküszöm, ha nem lennék még ennyire gyenge, két lábra állnék és felpofoznám. Hogy merte elvenni az én egyetlen drága fiam szüzességét? Mérges fejjel néztem rá, így azonnal magyarázkodásba kezdett. – Aznap, amikor magatokra hagytunk titeket, Minnie és én elmentünk egy étterembe randira. Kajálgattunk és beszélgettünk, majd valahogy szóba került, hogy ő még szűz és szeretné megtudni, milyen érzés az, ha lefekszik valakivel. Persze én full vörös fejjel ültem ott, ő pedig csak ártatlanul vigyorgott. Egy kis idővel később felállt, megfogta a kezeimet és csak vonszolt maga után az utcán. Megálltunk egy bár előtt. Én ránéztem Taeminre egy értetlen fejjel, mire ő hátam lökdösve küldött beljebb. Lement pár feles nálam is, de nála is. Eléggé megviselt feje volt, amit betudtam az alkoholnak. Mikor felállt és a fülemhez hajolt, köpni nyelni nem tudtam a mondatától, ami ez volt: „Minho oppa, le akarok veled feküdni.Kérlek, Minho-ah, a tiéd akarok lenni”. Én már az alkohol mámorító ködében úsztam, amikor már egy ágyban felette térgyeltem és.. – azonnal a szavába vágtam.

-Jó, itt már elég lesz, köszönöm. De az, hogy miért sírt, arra mi a magyarázatod?

-Arra is megvan. Mikor megtörtént, utána hívott minket Jonghyun, hogy kórházba kerültél, és Taemin hirtelen nagyon megijedt, hogy mit fog mondani neked. Ennyire egyszerű. – úgy mosolyog rám, mintha a világ legboldogabb történetét mesélte volna el. Felszúrnám egy karóra és kitenném az SMTown tetejére egy táblával, amire az lenne ráírva: Liliomtipró. Mégis hogy merészelte ezt tenni Taeminnel? Jó, értem én, hogy Taemin kérte, de seggrészegen. Ez kettőjükkel fogom megbeszélni. És minél hamarabb, annál jobb.

-Minho, kérlek hívd be Taemint. Ezt szeretném tőle is hallani.

Minho felállt előlem és hatalmas léptekkel távozott, majd pár pillanattal később vissza is tért egyetlen „ártatlan” fiammal, kézen fogva. Ezek ketten mióta szeretik egymást? És nekem miért nem árulták el? Lehet, hogy annyira belemerültem a saját szerelmembe és annak elfeledésébe, hogy fel sem tűnt, mikor nőtt fel a kincsem. Miféle anya vagyok? Taemin odasétált hozzám és mélyen a szemembe nézett. Láttam szemében a félelmet, nem tudta, mit mondjon nekem, vagy hogy én mit szeretnék mondani neki.

-K-key.. – továbbra is Minho karjába kapaszkodott és úgy kezdett el dadogva beszélni hozzám – sz-szóval tudsz róla, hogy é-én és Minho..azon az estén..

-Shh – tapasztottam be a száját – igen, tudom, hogy ez a liliomtipró megfektetett. De ha tényleg úgy van, ahogy ő meséli, és tényleg – emeltem ki egy bólintással a szót – te is akartad, akkor nagy gond nincs – a két személy előttem hatalmas megkönnyebbült sóhajt engedett ki magából, de a következő kérdésemnél mind a ketten csak szótlanul álltak – Szerelmesek vagytok egymásba?

Taemin elvörösödött és igyekezett elbújni Minho vállába, a colos viszont megfagyott tekintettel nézett ki a fejéből. Ez aztán az érdekes páros, nem sokszor találkozik az ember ilyenekkel.

-Kibum – hallottam egy hangot az ajtóból, majd meg is láttam a két hallgatózót – nem egyértelmű, hogy szerelmesek? Nézz csak rájuk, meg kéne őket zabálni. Minho elmondta a teljes igaz történetüket, hogy hogyan találtak egymásra. Neked is meg kéne hallgatnod.

Onew milyen történetről beszél? Megint lemaradtam mindenről. Most már viszont érdekel. Jonghyun odajött az ágyamhoz, majd leült a szélére, Onew pedig magához húzott még egy széket. Csak csendben figyeltük a gerlepárt, hogy mikor avatnak be engem és Jonghyunt ebbe a titokzatos szerelmi történetbe.

[Minho POV]

Egyik nap egy hosszú próba után én a táncteremben maradtam, mert tökéletesíteni akartam egy mozdulatot, ami nem akart sikerülni a Married to the music-ban. Mindenkinek annyira jól megy, én pedig végig szerencsétlenkedtem. Miattam kellett többször is újra meg újrapróbálni. Mindenkin láttam, hogy nagyon elfáradtak, de Minnie nagyon rossz állapotban volt. Ez is hála nekem. Muszáj kitűnően tudnom, de hiába próbálom újra, egy bizonyos résznél mindig elesek. Már azon voltam, hogy feladom, és bocsánatot kérek a csapattól, mikor a szemem sarkából megpillantottam egy mosolygó Taemint. A szívem majd kiugrott, úgy megijedtem. Egész végig azt hittem, egyedül vagyok itt, erre kiderül, hogy nem tudom mióta van egy kukkolóm.

-Taemin? Te meg mióta vagy itt? – tettem fel neki a kérdést, ami nyomta a nyelvemet.

-Mindannyian elindultunk haza, miután mondtad, hogy maradsz még próbálni. Aztán úgy 10 percre innen eszembe jutott, hogy az öltözőben felejtettem a banános tejemet, ezért visszajöttem érte – felemelte az eddig kezében lévő üvegecskét, amit észre sem vettem – amikor pedig indultam volna kifele, láttam, milyen keményen próbálkozol, és valami itt tartott. Szóval már egy ideje figyellek. És tudom, miért hibázod el azt a részt – mikor ezt kimondta, szemeim felcsillantak. Végre valaki tud nekem segíteni ebben a rohadt lépésben, amitől már a víz is folyik rólam – gyere, segítek megtanulni, hogy hogyan ne rontsd el.

Felállt és odalépett elém. Elkapta kezeimet és odavezetett a hatalmas tükörhöz minket. Elindította a zenét és először elpróbálta előttem, tökéletesen. Ez a fiú egyszerűen tökéletes. Ahogy elnézem, minden lány álma. Gyönyörű fekete haj, aranyos fej, hatalmas szemek. Az orra nem nagy, de nem is kicsi, éppen hozzáillő. Szája pedig csókolni való. Ajkai kicsik, de mindig mosolyognak és rendkívül pirosak. Igazi tiltott gyümölcs. Ami iránt én már olyan régen vágyakozom. De esélyem sincs nála, hisz csak nézzünk rám. Kicsi szemek, hatalmas orr és repedezett ajkak. Taemin mellém állt és úgy próbált magyarázni én pedig ismételtem utána. Kicsit jobban ment, mint előtte, de annál a bizonyos résznél megint elrontottam. Még legalább négyszer elpróbáltatta velem, de mikor látta, hogy nem megy ez nekem, más módszerekhez folyamodott. Mögém állt, így a tükörben teljesen eltakartam, és csak azt láttam, ahogy mögöttem lábai az enyémmel együtt kezdenek el mozogni, majd kezeit enyémhez tolja és úgy kezdi el mozgatni. Hihetetlenül kecsesen mozgott még úgy is, hogy súlyt kellett mozgatnia. És közelről érzem az illatát, amitől szívem kihagy egy ütemet.Hirtelen megállok és hátrafordulok, így farkas szemet néztünk egymással. Hol a szemébe, hol a szájára néztem, és láttam, ahogy Minnie egyre közelebb hajol hozzám. Ajkaink miliméterekre voltak egymástól, kezemet derekára helyeztem, míg ő lábujjhegyeire állt és átkarolta a nyakam. Amikor újra megéreztem kezei melegségét, szívem egyre gyorsabb tempót diktált és nem bírtam magammal. A hév elragadott és ajkaim rázártam Minnie puha párnácskáira. Fél perc sem telt bele, ő azonnal viszonozta heves csókomat és mozgatni kezdte saját ajkait is. Nyelvemmel megnyaltam azokat, ezzel bebocsájtást kérve szájába, amit szinte azonnal meg is kaptam. Nem küzdött a dominanciáért, ezért könnyű dolgom volt. Nyelve édes volt a banános tej után. Hosszú idő óta kívánom már a csókját. Az első találkozásunkkor beleszerettem, és ez azóta sem változott. Minden nap, ahogy láttam ezt a félénk gyereket felnőni,mindig kicsit jobban és jobban beleszerettem. És végre megkaphatom azt a csókot, amit annyira szerettem volna már hosszú idők óta. Köszönöm, istenem.

-Taemin – szóltam hozzá és közben végig kipirult arcát fürkésztem – szeretlek.

Láthatóan meglepődött egy pillanatig, majd arcán a ráncok megenyhültek és szorosan hozzám bújt.

-Én is szeretlek, Minho.

Az volt életem legboldogabb napja.

[Key POV]

-Azóta is az a szám a kedvencem.

Fejezte be a colos a romantikus nyálas történetét. Ha ez a Married to the music-nél volt, akkor egy jó ideje együtt lehetnek. Jobban kell odafigyelnem a fiacskámra, mert még képes lesz fellázadni nekem valami miatt. Lábaim nehezen kiemeltem Jonghyun háta mögül, felültem és a szerelmesekkel szemben ültem az ágyon. Egy nagy levegőt vettem és megszólaltam.

-Choi Minho, Lee Taemin – szólítottam őket a teljes nevükön, mert ezt csak akkor szoktam, ha vagy valami nagyon rossz következik, vagy valami nagyon jó – én tiszta szívből mondom nektek, hogy – a hatás elérése érdekében tartottam egy kis szünetet – hogy gratulálok nektek és tartson sokáig!

Mondatom végére egy hatalmas sóhajt hallatott magából mindenki. Taemin először Minho nyakába ugrott, majd az enyémet kezdte el szorongatni. Remélem jól döntöttem, és tényleg minden rendben lesz velük. Már csak az első szeretkezéséről kell kikérdeznem Minniet és a kis lelkem végre teljesen megnyugodhat.  A boldogsághormon továbbállt, hogy megölelje Jonghyunt és Onewot is. Tekintetem a dínómra emeltem és elmosolyodtam. Remélem mi is ilyen aranyos párost fogunk alkotni.

Felhők felett 3 méterrel [3.rész]

Meghoztam a 3.részt és büszke vagyok magamra xD Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást.  :)
Banda: SHINee
Páros: JongKey
Korhatár: 18+
Figyelmeztetés: elvétve trágár szavak

Huncut, huncut Jonghyun :D

Még egy pillanatig fényt látok magam körül, majd minden elsötétül. Hirtelen egy csendes helyre kerültem. Mindenhol fehérség volt, sehol egy ember, sehol egy épület. Hatalmas nyugodtság honolt ezen a helyen. Ez lenne a menyország? Hát tényleg meghaltam? Legalább már nem kell azzal együtt élnem, hogy Jonghyun nem szeret viszont. Rájöttem, hogy ott, ahol most éppen vagyok, az a föld tehát nem állok. Lassan két lábra tornáztam magam és elindultam egy irányba. Elég nehezen tudtam volna megmondani, merre is van az előre és merre van a hátra. Nem volt semmi támpontom.Már körülbelül öt perce gyalogolhattam, mikor egy ajtó rajzolódott ki előttem. Közelebb léptem hozzá, és már nyúltam a kilincshez, amikor mellette megjelent még egy ajtó körvonala. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, és azt sem értettem, miért kell választanom. Majd megszólalt a hatalmas fehér helységben egy hang. Nem volt túl mély, de nem is nőies. Hasonlított valaki hangjára, de nem tudtam beazonosítani, mert eléggé tompán hallottam. Az a hang eléggé elveszettnek és magányosnak tűnt, mégis reményt adott valamihez, amiről még én sem tudtam, hogy mi. Csak a nevemen szólongatott, majd már tisztán kivehető mondatokat is hallottam. Az ismeretlen hang azt mondogatta folyamatosan „Ne add fel” és „Tarts ki, mert fontos vagy nekem és mindenkinek”. A második ajtónak a túloldaláról hirtelen éles fény jelent meg, míg az első csak ugyanúgy állt. Éreztem, hogy választanom kell. Azt, hogy miben kell választanom, vagy miért kell választanom, nem tudnám megmondani. De valami olyasmiben, ami nagyon fontos. Ahogy közeledtem a második ajtó felé, a hangok, amiket eddig hallottam, egyre csak felerősödtek. Olyanokat is hallottam már, hogy „Bármit megadok, csak gyere vissza közénk” , az is elhangzott, hogy „Kibummie.. tért magadhoz.. számomra te vagy a minden, kérlek”. A hang itt elcsuklott, mintha az illető zokogásba kezdett volna. Közeledtem az ajtó felé, kezemet már nyújtottam is, hogy rátegyem a kilincsre. Még egyszer mély levegőt vettem, és kisebb erővel lenyomtam azt. Éles fénnyel találtam szembe magam, amit szoknom kellett. Először a hallásom tért vissza, amit betudok annak, hogy hatalmas sípolást hallottam, majd utána a hang, ami a fehér szobában tompán volt észlelhető, itt egyenesen mellettem szólaltak meg újra és újra. „Key.. ne hagyj magamra.., mire mennék nélküled? Bummie..” ezek a hangok olyan élesen hatottak hallószervemre, hogy arcom kicsit megmozdult. „Kibum! Élsz? Térj magadhoz!” éreztem, ahogy a mellettem lévő személy erősebben fogja a kezemet. Ennek hatására szemeimet elkezdtem mozgatni, majd nagyon lassan kinyitottam. Itt is ugyanaz az éles fény volt jelen, mint ami az ajtóból szűrődött ki. Tudom már, mi volt az a választás. Kiválasztottam, szeretnék-e visszatérni, szeretnék-e újra élni. Szemeim előtt végre kitisztult a kép és fejemet a személy felé fordítottam, mert már nagyon szorította azt. Mikor megláttam a fiú arcát, kellemes melegség töltött el. Aztán a felismerés hirtelen ereje csapott belém. Ő, ő az, aki miatt mindez történt. Aki miatt majdnem meghaltam. Bár talán jobb is lenne, mert most visszatértem oda, abba a világba, ahol ő is itt van, és tovább kell szenvednem. Ködöst tekintettel néztem rá, majd szóra nyitottam a szám, de ő gyorsabb volt.

-Kibum! Istenem, Bummiem! Hát végre magadhoz tértél! Nem tudtad elképzelni, mennyire hiányoztál és mennyire fájt a szívem. Attól féltem, elveszítelek – nyakamba hajolt és szorosan átkarolt. Annyira jó érzés volt, hogy újra közel bújhatok hozzá. Mint a régi szép időkben.

~*~*~

Hat éve, azon a bizonyos napon, amikor beleszerettem ebbe az őrültbe, akkor történt az első ölelésünk is. Tavasz volt, mi pedig ki szerettük volna élvezni. Jonghyun és én úgy döntöttünk, elmegyünk egy jót biciklizni. 1-2 órára a lakásunktól volt egy kis ház, nem is ház, inkább kis viskó. Nagyon szerettünk oda járni. Akkor fedeztük fel, amikor mind az öten épp csak felderítettük a környékünket. Azóta az a kis házikó a kedvenc helyünk. Jonghyun-sshi-vel épp félúton voltunk, amikor a semmiből hatalmas vihar tört ki. A szél erősen fújta az arcunkba az esőcseppeket, de mi nem bántuk. Valahogy olyan jó érzés volt. Nem is jó..inkább a különleges erre a megfelelő szó. Már akkor és ott éreztem, hogy utaink nem véletlenül kereszteződtek. Már bőrig áztunk, amikor végre odaértünk a viskóhoz. Bemenni nem tudtunk, mert az ajtó mindig be van zárva, de mi mindig a kis teraszán szoktunk ücsörögni és beszélgetni. Most sem történt máshogy.

-Bummie – halkan szólt hozzám, bár lehet csak azért hallottam ilyen csendesen, mert zuhogott az eső – nem fázol?

-Ehh egy kicsit igen – Jonghyun felállt a kis székéről odajött hozzám a korláthoz, mert ez idő alatt én a tájat lestem. Bármennyire is furcsa, amikor esik az eső, az erdő és az utak is teljesen máshogy fest. – Köszönöm – szóltam hozzá, mikor szorosan karjai közé zárt, nehogy még jobban megfázzak. Hát, azt a megfázást nem előztük meg, viszont cserébe kaptam egy felejthetetlen emléket. Amikor a vizes pólóját szorongattam, éreztem, hogy szívem annyira hangosan ver, hogy bárki meghallhatja. De az eső csak hangosabban zuhogott, ezzel is elnyomva  szívem heves dobogását.

~*~*~

Szorongattam a pólóját, és éreztem, hogy lassan ismételten rám fog törni a sírógörcs. Mostanában nagyon sokat sírok, bár ez betudható annak, hogy visszautasítottak. Éreztem, ahogy keze lassan simogatni kezdi a hátamat. Ezt a mozdulatát nem tudtam mire vélni. Az a kéz, ami a hátamat simogatja, egyszer csak megállapodik a nyakamon, majd homlokát az enyémnek dönti. Mélyen a szemeimbe néz, majd ismét hozzám szól.

-Hogy lehet valaki egyszerre ilyen hülye és ilyen vak? – ezt most tőlem kérdezte vagy magától? Mert én ugyan se hülye se vak nem vagyok. Láthatta az éretlen tekintetem, mer azonnal választ is adott a saját kérdésére. – Mióta is? Talán, uh, hat éve? Hat éve, hogy hülye és vak vagyok. Hülye, mert többször is összetörtem a legjobb barátom. És vak, hogy nem vettem észre ezt. – kezét a mellkasomra tette és úgy hallgatta a heves dobogásomat. Hát észrevette? Mégis rájött? De akkor azt is tudja, hogy meleg vagyok. Most biztosan el fog ítélni és nem úgy tekint majd rám, mint eddig.

-J-jonghyun..én.. tehát tudod, hogy meleg vagyok.. meg tudom magyarázni, mindent meg tudok magya – elhallgattatott.

[Jonghyun POV]

Még most is tisztán emlékszem arra a napra, amikor beléptem azon a bizonyos ajtón és gyökeresen megváltozott az életem. Először csak körülnéztem, mindenhol vidám, mosolygó és beszélgető embereket láttam, majd balra fordulva megláttam őt. Sovány alkat, viszont magas. Szemeit ide látom, milyen szép sötét barnák. Hajszíne fekete, mint legtöbbünknek koreában, mégis annyira más. Az aurája, a jelenléte egyszerűen megigéz. Akkor fedeztem fel, hogy én nem ahhoz a nemhez vonzódom, amelyikhez kéne, hanem hozzá. Nem mondom, hogy meleg vagyok, azt sem, hogy biszex, de az a fiú. Annyira édes, ahogy ott áll és mosolyog valamin. Emlékszem, hogy lassú, esetlen léptekkel közeledtem felé, és ugyanilyen esetlenül szólítottam meg. Bár nem voltam valami beszédes, mégis sikerült megismernem. És a nevét is sikerült megtudni. Kim Kibum. Ha jobban tetszik, Key. Azóta, hogy megismertem, sok minden történt. Legjobb barátok lettünk, sokszor megöleljük egymást, és én próbálok közeledni felé, de valahogy nem megy. Ő egyszerűen annyira tökéletes. Nem érdemlem meg ezt a tiltott gyümölcsöt. Aznap, amikor a konyhában épp egy rizsszemet próbáltam leszedni ajkairól, alig bírtam visszafogni magam, hogy ne marjak ajkaira.Viszont mikor sírva elrohant tőlem, a gyomrom görcsbe rándult és legszívesebben pofán vágtam volna magam. Hisz én annyira kedvelem őt. Bár mindig ő viseli gondomat, én is szeretnék gondoskodni róla. Bár ez ezidáig talán csak egyszer történt meg. Azon az esős, tavaszi napon.

~*~*~

Mikor hazaértünk, mind a ketten csurom vizesek voltunk, amiért Jinkitől kaptunk egy jó nagy szidást. Nekem nem volt semmi különösebb bajom, viszont Key belázasodott. Hirtelen esett össze mellettem, épp érkeztem elkapni derekát. Ránéztem Jinki-leaderre, aki egy bólintással jelezte azt, hogy vigyázzak rá. Bevittem a szobánkba, majd lefektettem az ágyára. A láza túl nagy volt, így egész nap az ágyban feküdt és pedig ápolgattam. Vizes kendőket hordoztam neki és azokat tettem a homlokára, hogy lehűtsem hatalmas hőemelkedését.Egyik este tovább maradtam fent, mert el akartam intézni valamit, hogy ne reggel kelljen, így tisztán láthattam, hogy milyen édesen alszik ez a Róka tünemény. Sokszor hasonlítja magát egy rókához, és értem is, hogy miért. Egyszerűen zabálni való. Ahogy kipirult arccal, izzadt bőrrel és lehunyt pillákkal szuszog, az egyszerűen felbecsülhetetlen élményt nyújt számomra. Közel hajolok arcához és onnan nézem, ahogy ajkai hol elnyílnak, hol összezáródnak a lihegés közben. Egyik kezemmel végigsimítok az arcán, és érzem, hogy már nem annyira forró. Hála az égnek, lefele megy a láza. De azok a szív formájú ajkak egyszerűen bódítóak. Annyira közel hajoltam hozzá, hogy már csak pár milliméter választott el tőle. Úgy döntöttem, hogy mindent vagy semmit, így gyorsan adtam ajkaira egy rövidke pillangó puszit. A boldogságot és a melegséget, ami a szívemben honolt ezzel a kis tettemmel, egyszerűen leírhatatlan. Imádlak, Kim Key Kibum. Imádlak.

~*~*~

A szobánkból dobálózást hallottam, majd egy doboz csörgését. Mégis mit művel odabent Key? Inkább úgy döntök, hogy leellenőrzöm. És milyen jó, hogy ezt tettem. Mikor benyitottam, ő az ablakban ült, kezét leejtette oldala mellé és ködös szemekkel nézett rám. Körbepillantottam és láttam a nyugtató tablettáim. Kis mértékben nyugtat, nagy mértékben altat alapon vehette be. Miért akar végezni az életével? Azonnal odarohanok hozzá, és miután pár másodperce hiába szólongatom, hívom a mentőket, utána meg a srácokat. Amint megérkezett a mentőautó, Kibummal együtt szálltam be és mentem vele a kórházba. Már két órája voltak bent, amikor megérkeztek végre a többiek.

-Jonghyun! Mi történt Kibummal? Mit mondtak az orvosok? – azonnal megrohamoztak kérdéseikkel, de én nem tudtam semmi értelmeset kinyögni. Könnyeim csak folytak, attól tartottam, nem látom többet őt, nem látom mosolyogni, nem látom, amikor rászól a többiekre, hogy ne veszekedjenek. Nem láthatom többet este, ahogy lefekszik aludni és nem beszélhetek vele többet álmatlan éjszakáimon. Kérlek, ne hagyj magamra. Körbenéztem a többieken és mindenki szemében láttam a szomorúságot és a fájdalmat. Taemin zokogott, hisz félt, hogy elveszti egyetlen ommaját, Minho átkarolta a maknae vállát és lehajtott fejjel szipogott. A leader bármennyire is próbált nyugodt maradni, mégis meglátszott rajta, hogy ő is nagyon fél attól, hogy elveszti a csapat „anyukáját” és egyben egy nagyon jó embert. Végre megjelent az orvos és nem tűnt lehangoltnak, ami a remény apró szikráját hatalmas lángba borította.

-A barátjuk, Kim Kibum rendbe fog jönni. Csak egy gyomormosásra volt szüksége, mert túladagolta magát gyógyszerrel. Ennek oka lehet az, hogy túl stresszes állapotba került, vagy valami nagyon a szívéig hatolt és elszomorította. Kérem, később beszéljenek vele.

A csapat újra mosolygott és megveregették a hátamat. Mindenki azt mondta, hogy menjek be hozzá, beszéljek neki, hozzam vissza a régi Kibumot. Nem kellett sokáig noszogatni, indultam is befele a kórterembe. A látvány, ami ott fogadott, korántsem volt szívet melengető érzés. Mindenhol csipogó és pittyegő gépek, ő pedig egy fehér ágyon fekszik betakarózva és csak apró szuszogások észlelhetők felőle. Lassan odalépek az ágy mellé, letérdelek, majd megfogom kezeit és szorosan tartom. Elkezdek beszélni hozzá, hogy térjen magához. Ahogy néztem a piros párnácskáit, nem bírtam ki, hogy ne adjak rájuk egy apró puszit, mert annyira féltem, hogy elveszítem. Mikor láttam, hogy pillái megrebbenek és lassan ébredezni kezd, kezét még szorosabban fogtam. Ahogy rám emelte sötét, émelyítően gyönyörű szemeit, azonnal karjaim közé zártam. Soha többet nem akartam elengedni őt.Soha. Úgy éreztem, karjai alatt összenyomom, ezért kicsit enyhítettem szorításomon, amikor újra szemembe nézett.

[Key POV]

Kicsit enyhített a szorításán, én pedig fejemet felemelve néztem a szemeibe. Azok a gyönyörű, őrjítően fekete szemek eszméletlen aranyosan néztek rám. Mint egy kiskutya, aki hosszú idő után először látja újra gazdiját. Annyira boldog vagyok. El nem mondható az az érzés, ha ennyi idő után az, akibe halálosan szerelmes vagy, de félsz elmondani, a szemeidbe mondja, hogy mennyire hülye és vak, hogy nem veszi észre a másik érzéseit. Úgy érzem, épületeket lennék képes megmozgatni, bár egy kórházi ágyon fekszem. Ez a személy, aki itt ül előttem, aki számomra az életnél is többet jelent, rájött, hogy szeretem. És nem utasított vissza, aminek nagyon örülök. Bár azt sem mondta, hogy szeret. Azonnal elkezdtem magyarázkodni, hogy miért vagyok meleg, és miért szeretem, de ő elhallgattatott. Ujjait a szám elé helyezte és mélyen a szemeimbe nézett. Egyik kezét állam alá tette és úgy húzta közelebb nedves ajkait, amit épp most nyalt meg. Pár milliméter választotta el ajkainkat az eggyé válástól. Éreztem, ahogy levegőt vesz, éreztem, ahogy szíve dobogása felgyorsul. Ó, az a pár miéliméter, nem érdekel. Én most akarom. Megfogtam nyakát és magamhoz húztam. Ajkaink egymásnak nyomódtak. Ez az érzés annyira ismerős volt. Mintha nem először tennénk ezt. Jonghyun megmozdította alsó ajkát, jelezve, hogy neki bizony több kell. Derekam beadva mozdítottam meg párnáimat én is. Ezzel egy lassú, szenvedélyes táncba hívtuk egymást, és időérzékünket elvesztve faltuk egymást. Államat leejtve kívántam, hogy nyelvét becsúsztassa barlangomba. Nem kellett sokat várnom, ő azonnal jött, és egy élvezetes nyelves csókban fonódtunk össze. Kezeit ráhelyezte derekamra és a hátamat simogatta. Éreztem, hogy már a pólóm alatt kezd el kutakodni, mikor megfogtam kezét és abbahagytam az őrjítően élvezetes csókot. Válasznak csak egy értetlen tekintetet kaptam. Számon egy huncut görbe rajzolódott ki, majd füléhez hajolva belesúgtam: „Ne itt” , majd nyelvemmel végignyaltam fülén, válaszul pedig egy kéjes sóhajt kaptam vissza.

Felhők fölött 3 méterrel [2.rész]

Itt is van a Felhők fölött 3 méterrel című fanfictionom 2.része. Remélem élvezni fogjátok. Igyekeztem hosszúra csinálni, de nem igazán jött össze úgy, ahogy szerettem volna. Azért bízunk a legjobbakban. Kommentek szívesen várok és akinek tetszik, az iratkozzon fel :) Jó olvasást!
Banda: SHINee
Páros: JongKey (side ?)
Figyelmeztetés: 18+, elvétve trágár szavak.

Csak szerintem nagyon imádni való ez a két lüke? :333

-J-jonghyun? – félve nyitottam ki szemeimet, mikor azok találkoztak egy kiskutya szemeivel. Azonnal elvörösödtem. Ez a fiú gyönyörű. Miért? Miért teszi ezt velem? Csak szórakozik velem? Szórakozik, mert rájött, hogy meleg vagyok? Vagy nem tudja és ez valamiféle teszt? Mit akar, mit tegyek? Istenem, miért nehezíted meg ennyire a dolgokat?

-Hm? – orrával végigsiklott a vállaimon, közben jól beleszippantott a felsőmbe. Különös érzés fogott el és beleborzongtam ebbe a furcsa, de jóleső érzelembe. Olyan, mintha újra szerelembe esnék. Kellemes, lágy dallamok szállnak a fejemben, gyomromban pillangók ezrei kelnek szárnyra. Agyamra hirtelen sűrű, rózsaszín köd száll és minden elhomályosul körülöttem. Csak az ő arcát látom magam előtt. A gyönyörű, formás arccsontját, ami egy édes dínóra emlékeztet, a felfelé konyuló ajkait, amire minden szégyenérzet nélkül rácsókolnék, a bájos orra, amire csakis puszikat nyomnék, és a vonzó szemei, amikre ha ránézek, egy ártatlan kiskutya jut az eszembe. Ha pedig mélyen beléjük lesek, láthatom mögöttük az őszinteséget, az elszántságot és a bátorságot. Mindent, ami ő. Mindent, ami Kim Jonghyun.  Őszintén, nem tudom, mennyi idő telt el, ameddig kielemeztem arcának minden szegletét, de egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy figyeltem, hogyan veszi a levegőt, ahogy lassan, de annál erotikusabban végignyal ajkain, majd beharapja azokat, később pedig vészesen közelít az enyéim felé. Megijedtem. Kitéptem magam kellemes szorításából és két lépést azonnal hátráltam. Nem értettem mi ütött belém akkor és ott, de úgy éreztem, nem helyes, amit teszünk, és nem most jött el az ideje az első csókomnak. Pontosítsunk: első csókunknak. Hogy honnan tudom, hogy ez a kis dínócska még sosem csókolózott? Hát onnan, hogy eddig még egyetlen egy barátnője sem volt. Persze akadt jelentkező bőven, de Mr.TökéletesVagyokÉsSenkinekSemAdomOdaMagam-nak senki sem tetszett. Nem mintha nem örülnék ennek. Sőt, repdesek az örömtől, hogy senki sem lábatlankodik az utamban. Tekintetem szorosan a földhöz kötöttem és még csak véletlenül sem néztem fel, a szemébe pedig még annyira sem. Nem is mertem és nem is akartam. Mit gondolhat most rólam? Vajon megbántottam azzal, hogy eltoltam magamtól?

-Jonghyun.. ez.. ez mire volt jó? – nevettem kínosan. Próbáltam oldani a levegőben képződő feszültséget, de nem igazán jött össze. Ahogy óvatosan feltekintettem, egy értetlen Jonghyunnal találtam szembe magam. Nem értette, miért löktem el magamtól. Láttam a szemében, hogy nem világos neki, miért nem engedtem a csókot. Hát, nekem sem világos, szóval erre közös megoldást kell találni.

-Én csak.. ott..az ajkaidon.. – mit próbál ez a gyerek kinyögni? Mi van az ajkaimon? Odarohanok a fürdő ajtajához, kinyitom azt, majd odalépek a tükörhöz. Nem hiszem el. Ez most így komoly? Hogy lehetek ennyire hülye? Mégis miért akart volna megcsókolni? Ez csak egy rizsszem. Egy kibaszott rizsszem, és én már ennyi dolgot látok bele. Na de akkor mi volt az a vallomás? Vagy azt is csak beképzeltem magamnak? Gyorsan tisztáznom kell, mert nagy félreértésben vagyok most. Letörlöm az arcomról azt a vacak rizsszemet, amit ezt a hatalmas felhajtást keltette, majd visszaindulok a konyhába, ahol egy zavarodott fejű Jonghyun áll megmerevedve. Na akkor most vagy soha.

-Jonghyun. Hogy értetted azt, hogy amit irántam érzel, mindent felülmúl? – vágjunk bele a lecsóba. Csak kulturáltan és nőiesen. Mármint férfiasan. Úgy látom nem igazán számított a hirtelen jött kérdésemre. Elkezdte vakargatni a tarkóját, minden irányba néz, kivéve rám. Majd lassú, ijesztően lassú léptekkel megindul felém. Mikor már csak egy lépés van köztünk megáll. Csak a szemembe néz, mélyen belenézek pupilláiba, de nem tudok leolvasni belőle semmit. Se gyűlöletet, se megvetést, se szomorúságot, se szerelmet.

-Kibummie. A válasz egyszerű – megfogta bal kezem és a mellkasára helyezte – érzed ezt? Annyira, de annyira gyorsan ver, amikor melletted vagyok. Annyira szeretlek. Mert te vagy a legjobb barátom – ez az egyetlen szó nagyon megakadt a torkomon. Legjobb barátom, csak a legjobb barátjának tekint. Úgy szeret, mint barátját. Lehajtom a fejem és elveszem kezem szívéről. Lassan fordulok egyet tengelyem körül, és a szobámba indulok. Magányra van szükségem, de nagyon gyorsan. – Mi a baj, Bummie? – hallom a lépteit, megindult utánam. Állj meg, Jonghyun. Kérlek. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Ha idejön, elbőgöm magam. Ne, Jonghyun. Már az ajtóm előtt állok. Itt bevillan, hogy ez nem csak az én szobám, hanem az övé is. Bármennyire is vágyom a magányra, ő bármikor bejöhet. Kezemet reszketve helyezem a kilincsre, majd gyorsított léptekkel belépek a közös szobánkba. Be szeretném zárni magam mögött az ajtót, de valami eltorlaszolja ezt a lehetőséget. Jonghyun lába nem engedi, hogy bezárjam ezt a szerencsétlen ajtót és kizokogjam magam. Érzem, ahogy bejön és mögöttem áll.

-Kibum? Mi a baj? Fordulj meg – szólt hozzám a mézes-mázos édes Jonghyun hangján. Gerincemen végigfutott a hideg, és érzem, ahogy libabőrös leszek. Semmi pénzért sem fordulnék meg. Ez biztos. De ha nem hagyja el nagyon gyorsan a szobát, akkor kitörnek a könnyeim. Már nem bírom sokáig. – Key! Kérlek válaszolj!

-Kérlek, menj ki – a hangom megremegett. Ez nem jó. Ha észreveszi, hogy sírok, még nehezebb lesz kitessékelni a közös hálónkból. – Nem akarok most beszélni. – elindultak a könnyeim. Elindultak a kicseszett könnyeim. Sürgősen ki kell szállítanom őt innen. Hirtelen megfordulok, lehajtom a fejem és elkezdem kifele tolni.

-Kim Kibum, ne tolj ki a saját szobánkból. Beszélnünk kell. – eddig bírtam. Most már aztán elég. Fejemet felemelem, egyenesen a szemébe nézek, alig látok az arcomon lecsorduló könnyek miatt, de azért még megmondom neki, amit szeretnék. Látom rajta, hogy tényleg nem érti, miért sírok. Hát, puppysaurom, most felvilágosítalak.

-Jonghyun. Kérlek, most hagyj magamra, időre van szükségem. Lehet, hogy te ezt nem érted meg, mert még sosem voltál szerelmes, sosem mondták még a szemedbe, hogy nem úgy szeretnek viszont, ahogy te szeretted volna. Még nem csalódtál egyszer sem szerelmedben, mert nem volt még. Én viszont hatalmasat csalódtam a szerelmemben, és szeretném kisírni magam, szeretném kiadni a fölösleges feszültséget. Remélem megérted – végleg kitoltam a szobából és már csuktam is be az ajtót, de még kiszóltam egy utolsót – Ja, és kérlek, vágd össze azokat az epreket. Már kértem egyszer. Köszi. – és az ajtók bezárultak.  Határtalan szomorúság és bánat szállt a szívemre. Az a fiú, aki után már hat éve epekedem, akiért mindent megtennék, aki számomra a saját életemnél is fontosabb, nem szeret viszont. Úgy érzem, ebbe a fájdalomba fogok beleőrülni. A szobában lévő néma csendet a zokogásom tölti be, majd beugrik egy ötlet. Ha a szerelmem úgysem teljesedhet be, akkor nincs rá szükségem. Akkor semmire sincs már szükségem. Úgy döntöttem, végzek nyomorult életemmel. Tudom, hogy Jonghyun tart magánál nyugtatókat, mert gyakran küzd álmatlansággal. Ha megtalálom azokat a tablettákat, és sokat veszek be belőlük, akkor a halál biztos. Már csak meg kéne találnom abban a hatalmas kupiban, amit Jonghyun rendnek nevez. Mindig mondom neki, hogy tartson rendet, hogy mindig mindent a megfelelő helyre tegyen vissza, de szavaim mindig süket fülekre találnak. Ő általában a szekrényéből szokta elővenni azt a kis csomagot, tehát valahol itt kell lennie. Könnyeim még mindig hullnak, miközben eszeveszett gyorsasággal dobálok ki minden vacak holmit, mert nekem csak egy dolog kell. Azok a tabletták. Épp egy alsógatyát emeltem ki a polcáról, amiről nem szeretném tudni, hogyan is került oda, amikor hallom, hogy megcsörren valami. Ott gurul a doboz, ami kis mértékben altat, de nagy mértékben örökké álomra hajthatom a fejem. Kezembe veszem, kiveszek a minibárból egy üveg vizet, majd leülök az ablak elé. Halálom előtt látni szeretném még, mennyire boldogok az emberek, ha már én nem lehetek az. Kiöntök a kezembe egy jó maroknyi pirulát, majd még egy utolsót tekintek az üvegre és a vizemet is kibontom. Akkor háromra beveszem: egy, kettő, három. Érzem, ahogy a torkomban elindul lefele a doboz tartalma, és szédelegni kezdek. Hallom, ahogy valaki hatalmas erővel dörömböl az ajtón és egy hangot is hallok, ami a nevemen szólít. Mikor az ajtó kicsapódik, én már annyira homályosan látok, hogy nem tudom, ki az, aki rám talált. De nem szeretném, hogy megmentsen. Még egy pillanatig fényt látok magam körül, majd minden elsötétül.