Páros: JongKet, YeWook
Figyelmeztetés: +18 , trágár szavak előfordulhatnak
-Y-yesung? – pillantott fel rám vörös
fejjel – E-ez az, amire gondolok?
-Most mondjam azt, hogy ott tartom a
minibicskámat? – nevettem fel kínosan, majd belegondoltam. Ez már azért is
hazugság, mert az a „bicska” csöppet sem mini.
-Mégis mitől..? – pislogott felém
értetlen tekintettel.
-Hát tudod, én is emberből vagyok.. meg
minden.. – próbáltam kimagyarázni magam a kényelmetlen helyzetből, de nem sok
sikerrel.
-Ez akkor sem válasz arra, hogy miért
nyílt ki a te „minibicskád” – kuncogta el a mondat végét. Feszülten ültem rajta
továbbra is, és készültem volna már a kis barátom védőbeszédjével, de hála az
égnek, kopogtattak az ajtón.
-Yesung? Végeztél már?– kukucskált be
Jonghyun ártatlanul. Hát, még el sem kezdtem igazán.
-Igen, most már tudja nagyjából, hogy
mikre kell számítania – motyogtam enyhén kipirult fejjel.
-Izé.. Jong Woon.. – kocogtatta meg a
combomat Ryeowook – Nem mintha zavarna, de megtennéd, hogy lemászol rólam? – El
is felejtettem, hogy rajta ülök. Na várjunk csak, nem zavarja? Erre rá fogok
kérdezni később.
-Yesung, akkor el kéne kezdeni
foglalkozni azzal, hogy mit kezdünk vele akkor, amikor éhes lesz. Te is tudod..
– Jonghyunnak igaza van. Ő most egy „újszülött”, aki ha éhes lesz, talán
felfalja a fél várost. Hacsak..
-Jjong, beszélgessünk egy kicsit –
böktem Wookie felé – kettesben.
Bólintott, majd kilépett a szobából, én
pedig mentem utána, ott hagyva az értetlen fiút, akit most már az életem árán is
meg kell védenem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaha majd én leszek az
a személy, akinek valakire vigyáznia kellesz. Elvégre sosem az a pátyolgatós
kisgyerek voltam. És most, tizennégy éves fejjel vigyáznom kell valakire. És
azt a tényt, hogy egy félvámpírban az én vérem csordogál, senki nem tudhatja
meg. Egyenlőre.
Jonghyunnal beértünk egy kis helyiségbe,
majd egymásra néztünk.
-Woon.. Hogy fogod megetetni? Nem
engedhetjük ki az emberek közé.
-Tudom, tudom – vakargattam meg a
tarkómat – Úgy gondoltam, hogy talán hozzá kéne szoktatni a vér szagához, akkor
nem lenne annyira vadóc, ha megéhezik.
-Van benne valami. És hogy akarod
elkezdeni? – nézett rám üres tekintettel. Nem válaszoltam, csak sokatmondóan
elvigyorodtam.
Másnap korábban keltem a szokásosnál.
Úgy döntöttem, ma bevetem a Kim Jong Woon technikát. Ez mögött az rejlett, hogy
addig fogjuk újra próbálni, ameddig én jónak látom. Lehet kicsit szadista
eljárás, de működik. Egy tálca étellel a kezemben besétáltam Ryeowook
szobájába, és letettem az ágy szélére. Végignéztem a fiatal vámpírkán. A bőre
fehér volt, legalábbis világosabb az átlagnál. Ajkai halovány rózsaszínűek,
szempillái hosszan íveltek. Egy pár hajszála belelógott a szemébe, de mivel
aludt, így nem zavarta. Engem viszont igen. Nem láthattam a gyönyörű pofiját.
Óvatosan kisimítottam az arcából a kósza szálakat, majd kezemmel végigszeltem
puha bőrét. Annyira hamvas, annyira érintetlen. Úgy éreztem, meg kell
kóstolnom. Nem úgy értem, hogy bele akarom mélyeszteni a fogaim, hanem csak egy
apró puszit szeretnék nyomni a homlokára. Óvatosan rátenyereltem az ágyra,
ügyelve arra, hogy a kajás tálca ne boruljon fel, majd odahajoltam a fejéhez.
Közelebb hajoltam hozzá, majd apró csókot hintettem bőrére. Hirtelen az egész
testem beleremegett, még többet követelve. Nyeltem egy nagyot, majd egy picit
lejjebb csúszva az orrára adtam apró csókot. A vér száguldott az ereimben,
éreztem, ahogy hangosan lüktet. Odaértem a szájához, ügyesen megnyaltam
kiszáradt ajkaimat, és a szája szélére adtam egy apró, alig észlelhető csókot.
Egész torkom kiszáradt, úgy éreztem, menten szomjan halok, ha nem érezhetem
ajkaimon az övéit. Azonban Ryeowook hirtelen megmozdult, én pedig azonnal odébb
ugrottam. Apró szemeit lassan kinyitotta és amint meglátott, elmosolyodott.
-Jó reggelt – szólt hozzám alig hallható
hangon.
-Jó reggelt – biccentettem oldalra a fejem,
majd köhintettem egyet. Torkom még mindig száraz volt az előbbi kis játékom
után. – Hoztam neked reggelit – rápillantott az ágy végében található tálcára –
Jobb lesz, ha mind megeszed. Kemény nap áll előtted.
Aprót bólintott, felült, magához húzta
az ételt – Köszönöm, Yesung – mormolta, majd neki is látott.
Miután befejezte a hastömést, elvezettem
egy helyre, ahol majd nyugodtan tudunk gyakorolni. Hogy mit, azt még én sem
tudom, de bízom benne, hogy hamar ki fog bontakozni az ereje.
-És most mit is kéne csinálnom? – nézett
hol rám, hol pedig arra a fadarabra, amit a kezébe nyomtam.
-Érezned – úgy nézett rám, mintha
minimum azt mondtam volna, hogy csináljon aranyat rézből – Abból kiindulva,
hogy az első napokban láttad a szagokat, valószínűleg érző vagy. Az érzők meg
tudják mondani, kiben milyen érzések lapulnak.
-Jó, de mi köze ennek ehhez a
szerencsétlen fadarabhoz? – nézett rám továbbra is értetlenül.
-A fának is vannak érzései. A
legkönnyebben úgy tudod megtanulni irányítani a képességeid, ha meg tudod mondani,
mit érez a fa.
Láttam rajta, hogy próbál nagyon
koncentrálni, amikor is váratlan dolog történt. A faág a kezében egy
szempillantás alatt változott feketévé, majd elporladt.
-Öhm.. Azt hiszem nem érezte jól magát –
nevetett fel kínosan Wookie.
-Hát, ez érdekes volt. Mire gondoltál,
amikor porrá lett az a faág?
-Én csak arra gondoltam, mennyire utálok
valaki amiatt, hogy a közeledben lehet és annyira jóban van veled.. – kezdte
vakargatni a tarkóját zavarában. Ez a gyerek egy angyal.
-Öhm – jöttem zavarba – Úgy tűnik nagy
erőkkel bírsz.. – mégis mitől lehet ennyire erős egy félvámpír? Erről beszélnem
kell majd Jonghyunnal.
-Nos Wookie, úgy tűnik, tényleg egy érző
vagy, tehát ezt a képességed foglyuk erősíteni.
-Ezt? – tette fel meglepetten a kérdést
– Van több is?
-Hát idővel kibontakozhat valami másféle
is.. bár ez csak a tisztavérűekre jellemző, nem tudom, veled hogyan lesz.
-Ahh – nyögött fel, amitől
összerezzentem – Nem elég, hogy még ezzel sem tudok mit kezdeni, még az is
lehet, hogy több lesz? Szuper..
-Ne aggódj, közösen majd mindent
megoldunk – mosolyogtam rá kedvesen. Ő rám emelte tekintetét, majd mintha
elpirult volna, és gyorsan el is fordult. – Mi az? – kuncogtam, majd odaléptem
hozzá – Netán ennyire könnyű zavarba hozni téged? – ő csak továbbra is
elfordulva állt, majd mikor megérintettem a vállát, egy hatalmasat nyelt – Csak
nem kiszáradtál? – kuncogtam tovább, jó, ez lehet tényleg szemétség, de
élvezem, ha tőlem szenved. Talán mégis van valami abban, hogy egy szatír
vagyok. – Miért nem nézel rám? Annyira ijesztő azért nem vagyok Wookie –
suttogtam a fülébe. Még mindig nem nézett rám, és ez zavart. – A föld annyival
érdekesebb lenne? Ejnye Wookika, nézz csak a szemembe – állkapcsánál fogva
megemeltem fejét és kényszerítettem, hogy nézzen a szemembe. – Látod? Nem is
olyan nehéz.
-Yesungh.. – sóhajtott fel hirtelen. –
Ha ezt így fogod folytatni, nem fogom kibírni melletted.
-Így? – néztem rá értetlen fejjel. –
Hogy érted azt, hogy „így”?
-Ne hozz zavarba, ne suttogj a fülembe..
ne érints meg közvetlenül.. és legfőképpen.. ne állj ilyen közel hozzám.
-Miért ne? – látom rajta, hogy zavartan
néz hol a szemeimbe, hol pedig a számra. – Szeretnéd?
-Mit? – még nem esett le neki, ezért
kicsit közelebb hajoltam ajkaihoz és már-már rájuk suttogtam a szavakat –
Woon..tudd a határokat, én is férfih – hangosan sóhajtott, amikor egy
másodpercre hozzáérintettem ajkaim az övéihez. De tényleg csak egy apró
érintés. És most mégis az egész testem bizsereg. Te gyerek, mit művelsz velem.
Felsóhajtottam.
-Yesung, problémánk van – nyitott be
Jonghyun, de azonnal be is zárta az ajtót, amint végigmért bennünket. – Persze
csak ha eltünteted azt a valamit ott Ryeowook gatyájában.
Furcsa fejjel néztem a zárt ajtóra, majd
visszafordultam az említetthez, akinek a feje vörösen lángolt, kezeit pedig
ágyéka elé tartva állt.
-Nocsak nocsak, micsoda problémák, ejnye
Wookika, hát szabad ilyet? – vigyorogtam rá teli fogsorral. – Téged tényleg
nagyon könnyű felizgatni. Mit szólnál, ha – hajoltam oda füléhez, majd édes
hangon belesuttogtam – ezt a problémát később megoldanánk? – és nyelvemet
végighúztam fülcimpáján, mire kéjesen nyögött egyet. Belém szorult a levegő is
ennek a hangnak a hallatán. Még egy ilyen és itt helyben leteperem.
-Most visszamegyek Jjonghoz, mert
problémánk van, rád majd legközelebb visszatérünk – dobtam felé egy cuppantást,
majd kiléptem az ajtón, ahol Jonghyun toporzékolva várakozott.
-JongWoon, azt hiszem nem fogsz örülni a
híreknek – kezdett bele azonnal – Úgy tűnik mégegy vámpírra lesz gondunk.
-Hogy mi? Nem értem mire akarsz
kilyukadni – értetlenül néztem rá. – Mondjuk tényleg éreztem valaki másnak a
vérét nemrég, amikor a konyhában ügyetlenkedtél és elvágtad az ujjad. Valahogyan
azonnal egy vámpírnak az illatát éreztem. Különös, de túl gyenge volt az a
bizonyos aura, szóval nem említettem. Tudsz valamit róla?
-Én.. – nyelt egyet, majd szóra nyitotta
volna a száját, amikor Ryeowook szaladt oda hozzánk, visongva.
-Sikerült! Sikerült! Sungie sikerült! –
Sungie? Oké, mégis mi folyik itt? – Megéreztem valamit!
-Mit? – megkérdem, bár sejtem, hogy ő is
a vámpírt érzi.
-Egy idegen vámpír jelenlétét. Habár
csak nagyon halovány és mégis érzem. Mégsem vagyok annyira reménytelen – ugrott
a nyakamba vigyorogva.
-Igen, nem vagy az – simogattam meg
buksiját – Honnan érezted a jelenlétet? – hátha több segítséget tud nyújtani.
-A házon belül érzem. Jelenleg nagyon
erősen.
-Én – szólalt meg Jonghyun újból, de
Wookie közbevágott.
-Olyan, mintha itt állna mellettem. De
mégsem te vagy az.
-Hé, figyelnétek már rám is egy kicsit? –
kelt ki magából dínó – Ezt akarom elmondani már nem tudom mióta. Eléggé úgy
tűnik, hogy az a vámpír, akit annyira kerestek, az..én vagyok.
Na álljon meg a menet. Hogy lehetne már
ő vámpír? Ráadásul akkor eddig miért nem vettük őt észre?
-El tudnád ezt magyarázni nekünk? Miből
gondolod ezt?
-Yesung.. a legutóbb nem mondtam el
mindent. Amikor Jinki megmentett engem, akkor elárult nekem még valamit. Engem
a szüleim örökbe fogadtak. Az igazi szüleimet vámpírirtók ölték meg, de még
akkor, amikor egy éves se voltam. Akkor fogadtak engem örökbe és neveltek úgy,
mintha nem tudták volna, hogy egy nap meg fognak halni. Ez volt a sorsuk.
Felnevelni és meghalni.
-Ez nem a legszebb történet, amit valaha hallottam – hajtotta le a fejét Wookie. Hát igen, 14 éves fejjel ezt nem
a legjobb feldolgozni.
-Tehát egy tisztavérű vámpír vagy?
-Igen.
-Mint én?
-Igen.
-Tudsz vigyázni magadra?
-Igen.
Egymásra néztünk, aprót bólintottunk,
miközben egymás szemébe néztünk. Én elindultam, hogy továbbra is gyakoroljak
Ryeowookkal, míg Jonghyun szabad útra tért. Azért búcsúztunk el, hogy megtanulja
a dolgát. De pontosan öt év után találkozni fogunk. És akkor már egy érett
férfi fog előttem állni, és én magam is az leszek, Wookieval az oldalamon.
~Öt évvel később~
-Reggeli! – hallottam egy édes angyali
hangot a konyhából. Készen van a kaja. Imádom a barátom főztjét. Amióta összejöttünk,
ő főz rám, és ezt egy életen át el tudnám viselni. Mondjuk jó sok időm lesz rá,
elvégre a vámpír lét eléggé örök. Ma van pontosan öt éve, hogy Jonghyunnal
elváltak az útjaink, de ma újra találkozunk. Így, hogy mindannyian 19 évesek
vagyunk, kész felnőttek, tisztábban látunk egyes dolgokat. Ryeowookkal öt éve
jöttem össze, pár héttel a búcsú után. Sosem felejtem majd el azt a pillanatot,
ahogy álmosan és már majdnem álomba merülve kimondta, hogy szeret, és az
ajkaimra hajolt. Mindkettőnknek az volt az első csókja, ügyetlenek voltunk. Na
persze ez a mai napra már teljes mértékben ki van küszöbölve. Szeretem őt, és
mellette teljes vagyok. Természetesen már lefeküdtünk, de az legyen a kettőnk
személyes dolga. Nem szeretném most részletezni.
-Szívem, szerinted megváltozott
Jjongie-hyung?
-Hyung? De egyidősök vagyunk babo –
dorgálom meg, mire csak morran egyet, hogy neki mindegy, ő akkor is úgy néz rá,
mint egy idősebbre. –Valószínűleg változott. Öt év sok idő. Bármi történhetett
vele ezalatt az idő alatt.
-És mikor fogunk találkozni vele? Már
annyira hiányzik – alsó ajkait lebiggyesztette és szomorú boci szemekkel nézett
maga elé.
-A mai napon bármikor megjelenhet.
A békés reggelinket az ajtó csengése
zavarta meg. Valaki olyan erővel nyomta, mintha ez lenne az éltetőereje.
Odaballagtam az ajtóhoz, felkészülve arra, hogy valakit el kell küldjek a jó
büdös francba, amikor is egy ismerős szempár nézett vissza rám, karjaiban egy
félholt személlyel.
Jahj Istenem, Jjong,
már megint mibe keveredtél?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése