Te vagy a mindenem [4.rész] Jonghyun, mit teremtettél?

Sziasztok, íme a TVAM következő része. Jó szórakozást :)
Páros: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak

Jahj Istenem, Jjong, már megint mibe keveredtél?

 Betessékeltem őket a nappalinak nevezett szobába, közben az idegen fiút ráfektettük a kanapéra. Eszméletlenül feküdt, mindenhol horzsolások fedték testét, helyenként véraláfutások is társultak hozzá. Haja a homlokához tapadt, hevesen vette a levegőt. Arca tele volt sérülésekkel, szemei összezárva voltak, és néha-néha egy egy nyöszörgésnél megrándultak. A fiú nem volt nagy termetű, mégsem tűnt alacsonynak. Csípője keskeny volt, mellkasa folyamatosan fel-le emelkedett. Folyt róla az izzadság és a vér is. Bizony a nyakánál volt egy seb, amiből a vér folydogált.

-Jonghyun, szoríts valami a nyakára, én addig gyorsan rohanok rongyokért, hogy lehűtsük, és egy elsősegély dobozért.

Jjong bólintott, majd levette felsőjét és azt szorította rá a számomra ismeretlen fiú nyakára. Kiléptem a nappaliból, és rohantam a fürdőbe, ahol felkaptam pár rongyot, amit bevizeztem, és a polcról levettem gyorsan az elsősegély csomagot. Visszaérve szembe találtam magam egy félmeztelen Jonghyunnal, aki elrohant mellettem. Mégis hova futkározik ez a gyerek, amikor idehoz nekem valakit, aki bajban van?

-Ryeowook, gyere, segíts fertőtleníteni a sebeit – azonnal ott termett és minden sebet ellátott. A fekvő mégis még mindig sápadt volt és holtfehér. Ide nagyobb segítségre van szükség. – Jonghyun! – kiáltottam egy hatalmasat, amire a majdnem hullánk felmorrant. Na szép, segíteni akarok neki, és még itt felesel.

-Itt vagyok YeYe-Hyung – istenem, mi ez a becenév? 5 éve nem hallottam senkitől. Csak ő hívott így engem. Atyavilág, ez de kínos.

-Kevés a vére. Hol szetted össze?

-Hát az úgy volt.. – kezdett bele a hosszúnak ígérkező hegyi beszédébe – Hogy épp felétek tartottam, nagyon boldogan, hogy végre újra találkozunk, rengeteg mindent szerettem volna mondani, amikor is elhaladtam egy beugró mellett, ahonnan két sötét alak suhant el. Benéztem, mert nyöszörgést hallottam, és ezt a fiút találtam ott. A két sötét alakon éreztem, hogy nem természetes az aurájuk, tehát valószínűleg „B” szintűek voltak.  Viszont akkor fenn áll a veszélye annak, hogyha most nem tisztítjuk meg a vérét, hamarosan egy üres fejű zombi fogja szívni az emberek vérét. Ezt pedig senki nem akarja.

-És mit tudunk tenni ennek érdekében? – tettem fel a kérdést.

-Látod itt ezt? – mutatott fel egy spriccet – Beadom neki a vérem.

-Teljesen meghuzattál? – röffentem rá – Fele-fele arány, hogy túléli a tisztítást, ha igen, akkor a védenced lesz, és neked kell majd gondoskodnod róla. De ha a másik 50% jön be, egy hatalmas vérengző fenevadot engedsz szabadjára. Gondolkozz, mielőtt cselekszel, Jjongie – ordítottam már szinte.

-Tudom mit teszek, és tudom, hogy sikerülni fog. Látom rajta, érzem, hogy küzd! – morrant vissza rám.

-Mhhnn – mindannyian a hang irányába kaptuk a fejünket – Kéremhmh – nyöszörgött a kanapén fekvő – Seghítshégmh – a gyerek segítségért kiált. Szépen nézünk ki. Viszont legalább tudjuk, hogy még magánál van.

-Yesung – emelte rám sötét szemeit Ryeowook – Ez a fiú nem érdemli meg, hogy egy üresfejű, semmit nem érző alak legyen. Nézz csak rá – mutatott a srác felé – Annyira ártatlan, annyira védtelen.

-Ahj – sóhajtottam fel – Jó, legyen. Bízunk a szerencsében.

-Köszönöm – biccentett felém Jonghyun – Gyorsan kell cselekedni.

Alig mondta ki, máris a fecskendőbe szívta vérét. Nem hittem a szememnek. Én is elviselem a fájdalmat, de azért a könyökhajlatomból nem tudnék rezzenéstelen arccal vért kiszipolyázni. Mikor már megtelt a spricc, készült arra, hogy a nyakába szúrja a tűt. Próbálta a nyakába szúrni, de az nem engedett. Egyszerűen nem tudta átszúrni a bőrfelületet.

-Ez így nem jó. Akkor máshogy próbálkozunk – gondolkozott hangosan, majd gyorsan beleharapott a csuklójába, jól megszívta azt, és az idegen srác fölé hajolt.

-Mire kész- nem érkeztem befejezni a mondatot, Jonghyun már a másik fiú szájába csorgatta a vérét. Hozzá. Értek. Az. Ajkai. Egy ismeretlen fiúhoz. És ha herpesze van a gyereknek? Vagy valami kóros betegség? Meggondolatlan dínó.

Tágra nyílt szemekkel követtük az eseményeket Wookieval, amikor azt láttuk, hogy a fiú nyel egyet. Végre. Ez azt jelenti, hogy a szervezete képes befogadni az idegen származékot. Hoppá. Ez a fiú nem csak egyszerűen elfogadja a másik szervezetet, egyenest élvezi. Tisztán látható volt a jelenet, ahogyan visszacsókol, és hogy fokozzuk az élvezeteket, még a nyelvét is átvezette Jonghyun szájába, amit ő szívesen viszonzott. Nocsak, de kis élénk lett valaki.

-Khm – köhintettem egyet, hogy figyeljenek fel, legalábbis az a fiú, aki magánál van. Bár a jelekből ítélve a félhulla kezd nagyon is túl jó állapotba kerülni. Elég csak ránézni a félig szakadt gatyájára. Most vagy egy homárt fogtunk ki, vagy a fiú pusztán nem tudja, hogy kinek a nyelvét is próbálta az előbb megenni. A csókolózó pár szétrebbent, pontosabban Jonghyun emelte fel a fejét, a másik fiú ugyanolyan állapotban feküdt ott most is, mint a vércsere előtt. Na kivétel a nadrágján keletkezett kis dudor. – Elnézést, hogy közbe szólok, de szerintem már teljesen jónak nevezhető állapotba került.

-Azt mondod? – kérdezte Jjong úgy, mintha nem érezte volna, mekkora harcot vívtak egymás szájában, majd ránézett a már kevésbé hullára. –Akkor hagyjuk pihenni. Szüksége van rá. Hova vihetem, ahol nyugodtan aludhat?

-Hát – nyögött fel a hátam mögött Ryeowook – Szerintem elvihetnénk a te szobádba. Mármint abba a szobába.

Az abba szót szépen kihangsúlyozta, így azonnal megértettem, hogy arra a szobára gondol, amiben minden elkezdődött. Hát üsse kavics, vigyük oda. Odaszóltam Jjongnak, hogy kövessen, majd elindultam azon a rég látott lépcsőn lefele. Én már nagyon rég nem mentem le oda, csak Wookie. Ő járt oda néha takarítani, hogy azért mégse egye meg a por és a penész a pincét. Én meg lusta is voltam levonszolni oda a fenekem, és nem is nagyon vonzott a hely. Mégiscsak ott bezárva töltöttem a napjaimat.

Lefelé baktattunk a lépcsőn, mögöttem a dínó, karjában a már lenyugodott állapotban lévő fiúval. Beléptünk a volt szobámba, és lefektettük arra az ágyra, amin annyi évet eltöltöttem.

-Jonghyun – szólítottam meg, amikor a fiú már megint elveszett a másik csukott szemeiben és arcában. Érzem, hogy ezzel még lesznek problémáim. – Szerinted rendbe fog jönni?

-Szeretném – mondta, majd behunyta a szemeit, és úgy folytatta – bár a nevét még nem tudom, szeretném tényleg megismerni. Úgy érzem, valami vonz hozzá, valami ismeretlen erő. Mindent bele fogok adni, hogy megfelelő mestere legyek, csak azt szeretném, hogy kinyissa a szemeit.

Elmorzsolt egy könnycseppet. Ajajajaj. Ha ez a srác bele fog szeretni, esküszöm, nem tudom, mit fogok csinálni. Nem az van, hogy ellene lennék, ha végre bejön neki az élet, de hát nem ismerjük a gyerek múltját, jövőjét meg még annyira sem. Lehet, veszélyt fog hozni ránk. Nem szeretném veszélybe sodorni se Ryeowookot, se a többi itt élő személyt.

*1 héttel később*

-Ryeowook, lemegyek, megnézem, mi a helyzet a titokzatos idegennel.

-De Sungie-baba, már egy hete folyamatosan nézegeted, és Jonghyun hyung is állandóan vele van. Teljesen el vagyok hanyagolva – lebigyesztett ajkakkal nézett felém, és bevágta a durcit.

-Szívem, amint feljövök, rendesen kiengesztellek, ígérem – kacsintottam felé, megpaskoltam a fenekét, és felálltam az ágyból. Mikor az ajtója felé értem, morgásokat hallottam, majd azt, ahogy valaki nekiszalad az ajtónak. Benyitottam, és azonnal lefogtam az elszabadult kölyköt. Hát felébredtél, te vadállat.

Kezeit háta mögé fogtam, és az ágyhoz kényszerítettem. Wookie jelent meg az ajtóban, és azonnal odarohant hozzám.

-Mi történt?

-Hozd a láncokat, ez a vadócka nagyon energikus, majdnem átjött a vasajtón.

Ryeowook azonnal rohant, én pedig közben csak tartottam ezt az élősködőt. Nem tudom, hogyan is kéne neveznem. Azt se tudom, milyen vámpír Jonghyun, de hogy egy nagyon erős lényt kreált, azt biztosítom. Alig bírom megtartani, pedig a teste annyira kicsi és csontos. No nem mintha az enyém ki lenne gyúrva. Na jó, kit hülyítünk. Egy cseppnyi izom sincs rajtam, de azért szépíteni lehet a dolgokat. Ryeowook visszatért kezében hatalmas láncokkal, amik eléggé erősnek tűntek. Reméljük meg tudják fékezni ezt itt.

-Hoztam egy spriccet. Add be neki, akkor elalszik – nyújtotta az említett tárgyat a barátom. Én engedelmeskedtem, de volt itt egy kis probléma. Ugyebár a spricc valami különös ok miatt nem hatol át a bőrén. Na de én nem fogom megcsókolni, az biztos. Fogtam a spriccet, és bele folyattam a szájába. Jonghyun is megoldhatta volna így. Még kellett pár másodperc, mire a szer elkezdett hatni, így addig még tartottam a testem súlyával. Mikor már láttam, hogy szépen becsukódnak szemei, végre felálltam róla, majd a láncokért nyúltam. Először jobb, majd bal kezét is felcsüngettem, végül az izzadságcseppeket letörölve könnyebbültem meg. Most már nem lesz gond vele.
Hogyan is hihettem ezt akkor? Hah, én naiv.