Te vagy a mindenem [5.rész] "Éhes vagyok, hyung!"

Sziasztok, itt is van a TVAM új része. Jó olvasást c:
Páros: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulhatnak

*Key POV*

Bejött a szobába egy kb akkora fiú, mint én, és egy bögre volt a kezében, valami ismeretlen dologgal megtöltve. Először rám nézett, majd a másik két tagra.

-Szia – nézett végül megint rám – Ryeowook vagyok. Örülök, hogy felébredtél.

Ez a srác olyan édesen mosolyog. Tuti homár, csak rá kell nézni. Na jó, nem mintha nekem nem lenne közöm a melegekhez, elvégre egy két lábon járó kályha vagyok, így már messziről kiszúrom, hogy ki a meleg. Na és ahogy itt körbenézek, mindenki az. Bár a hidrogénezett fejűről nem tudom nagyon megállapítani. De valami húz hozzá, mintha a vérem azt sugallná, hogy lépjek oda elé, és boruljak térdre. Tiszta hülyeség. De most térjünk rá a lényegre. Mit keresek én itt, és miért vagyok még mindig felcsüngetve kezeimnél fogva?

-Kaphatnék válaszokat? – tettem fel csendesen a kérdést. Bár nem akartam ennyire csendes lenni, a hangok nehezen képződtek a torkomban.

-Idővel mindenre fény derül, kis lény – mért végig görbe tekintettel a fehér talpas srác, vagyis Yesung. Miért érzem úgy, hogy nagyon nem bírja a búrámat?

-Ne hívd lénynek, YeYe, ő is élő szervezet – na köszönöm, szöszi, ez tényleg jobban tetszik, mint a lény.

-Srácok, magyarázzatok el neki mindent. Én addig ezt itt hagyom biztonság esetére – letette a bögrét az ágyam mellett lévő kis asztalszerű valamire, majd kilépett a helyiségből, bezárva maga után az ajtót.

-Yesung, ugyanaz a kérdésem, mint az elején. Miért van kiláncolva és miért hozott Wookie macskagyökér teát? Ide érzem a szagát.

-Azért, Jonghyun, mert a kispajtásod majdnem szétszedte ezt a szobát, és át akart jönni a vasajtón. Tehát megvolt az okom rá – meghökkenten hallgattam, hogy mit magyaráz a fiú, és teljesen leblokkoltam. Én, akinek annyi ereje sincs, mint egy kismacskának, én csináltam azt a horpadást azon a kurva nagy vasajtón? Kicsit hangosan nevettem fel, mert mind a ketten rám szegezték tekintetüket.

-Mi olyan vicces? – szólt hozzám flegmán az egyre unszimpatikusabb személy. Komolyan, miért utál ennyire? Ártottam én neki valamit, vagy mi van?

-Csak hihetetlen, hogy rólam beszéltek. Én nem vagyok ennyire erős – osztottam meg gondolataimat velük.

-Hát, nem is te vagy a nagyon erős. Hanem a másik éned.

Kitört belőlem a hangos nevetés. Mégis mit hadovál itt össze vissza ez az eszement idióta? Másik én? Netalán túl sokat ittam volna, és azért vagyok most itt? Vagy csak nagyon erősen bevertem a fejemet? Poénos ez az egész, de nagyon.

-Figyelj – lépett közelebb a szöszi, azaz Jonghyun, ha jól jegyeztem meg a nevét – Kérlek nézd el a barátom gorombaságát – bökte könyökkel oldalba Yesungot, majd folytatta – Amit mondott, azt arra értette, hogy most már nem ember vagy. Pontosabban nem teljesen. Tudod, lehet, hogy mi is tök átlagos srácoknak nézünk ki, de ami az igazságot illeti, nem.

-Nem értem, miről beszélsz szöszi. Mégis hogy ne lennék ember? Nézd, lábaim megvannak, kezeim is, már amennyire érzem őket. A szívem még dobog, mivel még jut elég vér az agyamba, hogy felfogjam, miről hadováltok. Szóval, most már tényleg jó volna, ha valaki leláncolna innen, mert nagyon elzsibbadtak a csuklóim.

-Yesung, kérem a kulcsot – nyújtotta tenyerét a másik felé, aki csak pislogott párat, majd szóra nyitotta ajkait.

-Na álljon meg a menet. Azt a fenevadat én le nem engedem a láncról. Nincs az a pénz. Nem hagyhatom, hogy valami olyan, mint ez, elszabaduljon.

-Khm – hívtam fel magamra a figyelmet – Nevem is van, megköszönném, ha nem azzal titulálnál, hogy „ez” meg „lény”.

-Óhh, én kérek elnézést,Mr.Idegen. Megmondanád, mi a neved? – dramatizálta túl a dolgot a srác. Na de kérem szépen, kezd felmenni bennem a pumpa.

-Kibum. Kim Kibum, bár a Key jobban tetszik.

-Key? Mint kulcs? – kérdezett vissza a szöszi.

-Nem bazdmeg, kéj, mint élvezkedési szakszó – na jó, vele nem szeretnék paraszt lenni. – Bocsi, csak picit ideges vagyok, igen, Key vagyok, mint kulcs.

-Ahh, semmi gond.. megértem, hogy ideges vagy, na és most, hogy emberségesen beszélgetünk, szeretném ha megértenéd. Az előbb igazat mondtam. Nem vagy teljesen ember. Ahogy mi sem. Olyan személy vagy, mint az előbbi fiú. Ryeowook is újszülött volt.

-Mint minden normális ember – kuncogtam el magam – Hol itt a nem emberi? Talán engem gyakrabban kellett pelusozni? – kuncogtam tovább.

-Nem. Félvámpír vagy – na, itt kitört belőlem a röhögés. Már a könnyem is folyt, de amikor kinyitottam a szemem, és láttam, hogy még mindig teljesen komolyan néznek rám, nyeltem egy hatalmasat. Jonghyun közelebb jött, majd kinyitotta száját, így teljes premier plánban láthattam, hogy hogyan jönnek elő, majd tűnnek el a hegyes metszőfogak.

-Ez valami vicc, ugye? – kezdtem pánikba esni. 

Ez a csávóka tuti csak valami hókusz pókusz. Normális ember nem képes erre. De vámpírok meg nem léteznek. Nem értek semmit.

-Key – nézett bele Jonghyun mélyen a szemeimbe, amitől különös bizsergés járta át a testem – Én vámpír vagyok, ez az alak mögöttem szintén vámpír, és az a fiú, akit az előbb láttál, ő is vámpír. Csak éppen félvámpír. Yesung tisztavérű, ahogyan én is, mint kiderült. Tudom, ez most nagyon zavaros neked, de kérlek, próbálj meg komolyan venni. Minden szavam igaz.

A pupillája összeszűkült, majd szemszíne átváltott vörössé. Engem pedig kirázott a hideg, és még valami. Az éhség.

-Jonghyun.. – ejtettem ki a nevét. Olyan gördülékenyen és egyszerűen ment az egész – Éhes vagyok.

-Na tessék, máris nekünk kell kaját szolgáltatni – ez a srác nagyon zsörtölődős kedvében van, vagy csak én váltom ezt ki belőle.

-Yesung, kérlek nyugodj meg. Majd én megetetem. Te is csináltad ezt Ryeowookkal, nem lehet olyan nehéz – a szöszi hátra fordult, majd motyogott valamit társának, de én azt már nem értettem. Óh, üdv újra itt, te sötétség.

Mikor újra kinyitottam a szemeim, már nem voltam kikötözve, kényelmesen feküdtem, mellettem a kisasztalon egy levél állt. Pontosabban egy kis üzenet:

*Ha felébredtél, akkor jelezd, kérlek. Gondolj csak nagyon erősen az én arcomra, és suttogd a nevem. Ott leszek, ígérem.

Jonghyun*

Fúj, mint valami rossz szerelmes levél. Viszont én még mindig éhes vagyok, szóval akkor ki is próbálom, amit tanácsolt. Csak egyszerűen gondoljak az arcára? Arra az édes pisze orra, a kunkorodó ajkakra, és a hatalmas kiskutya szemekre. Nem lesz nehéz dolgom.

-Jonghyun.. – kezdtem suttogni – Gyere ide, Jonghyun – lehunytam szemeim, és mire újból pislogtam, ő már ott volt.

-Ezt hogy csináltad?

-Mondtam, vámpír vagyok – húzta féloldalas mosolyra ajkait, amitől még imádnivalóbbnak tűnt.

-Minden vámpír oda tud hívni így magához? – érdeklődő kedvemben vagyok, úgy tűnik.

-Hmm, hát nem minden. Csak te – fejét oldalra billentette – Azért – hajolt közel az arcomhoz – Mert közted és köztem szoros a kötelék.

Teljesen elpirultam, túl közel volt hozzám.Éreztem az illatát, és ó én drága istenem. Ez mennyei.

-E-ezt hogy érted? – na remek, már dadogok is. Jó, hogy nincs kiírva a homlokomra: Buzi vagyok, beindultam, gyere és fektess meg.

-Semmire sem emlékszel azelőttről, hogy ide kerültél volna? – nemre intettem fejem – Egy sötét sikátornál találtalak meg, nagyon kevés véred volt. Azonnal felkaptalak, és rohantam idáig. Yesung a régi barátom, ő megért engem, és segít bármiben. Ezért is fordultam hozzá. Mivel nem ébredtél fel, így tudtam, vérre van szükséged. Vámpír vagyok, tehát a véremnek gyógyító hatása is van. Már ha a szervezet befogadja az idegen sejteket. De te nem mondtál nemet, így épségben felépültél. Újjászülettél egy félvámpír képében, mint tanuló. És én pedig mester lettem – úgy mesélte el nekem ezt a sztorit, mint egy esti mesét. Én pedig csak pislogtam. Nem emlékeztem semmire. Sem arra, hogy hogyan kerültem a sikátorba, sem arra, hogy miért volt kevés vérem. Most pedig itt fekszem egy ágyban, ül mellettem egy fiú, aki vámpír, és most mondta el, hogy miatta lettem én is vérszívó. De ugyanakkor az ő érdeme, hogy most nem alulról szagolom az ibolyát, hanem élek. Mondjuk rá. Nem tudom, hogy szeretnem kéne, vagy utálni ezt a fiút. Amikor ránézek, érzem a köteléket, ami köztünk van. Ez hihetetlen.

-Most akkor engedelmeskednem kéne neked? – elkuncogtam magam a helyzet lehetetlenségén.

-Dehogyis, nem hajcsár vagyok. Csak kötődöm hozzád. És szeretnék jó mester lenni. Ehhez pedig a te segítséged is kell.

-Állok rendelkezésére, Mr.Vámpír – kuncogtam továbbra is. Nevetgélésünkbe a gyomrom szólt bele. Óh, ja tényleg.

-Jjong.. Még mindig meg kéne etetni.. – néztem az én mesteremre, majd ismét hangos nevetésben törtem ki.

Te vagy a mindenem [4.rész] Jonghyun, mit teremtettél?

Sziasztok, íme a TVAM következő része. Jó szórakozást :)
Páros: JongKey, YeWook
Figyelmeztetés: +18, trágár szavak előfordulnak

Jahj Istenem, Jjong, már megint mibe keveredtél?

 Betessékeltem őket a nappalinak nevezett szobába, közben az idegen fiút ráfektettük a kanapéra. Eszméletlenül feküdt, mindenhol horzsolások fedték testét, helyenként véraláfutások is társultak hozzá. Haja a homlokához tapadt, hevesen vette a levegőt. Arca tele volt sérülésekkel, szemei összezárva voltak, és néha-néha egy egy nyöszörgésnél megrándultak. A fiú nem volt nagy termetű, mégsem tűnt alacsonynak. Csípője keskeny volt, mellkasa folyamatosan fel-le emelkedett. Folyt róla az izzadság és a vér is. Bizony a nyakánál volt egy seb, amiből a vér folydogált.

-Jonghyun, szoríts valami a nyakára, én addig gyorsan rohanok rongyokért, hogy lehűtsük, és egy elsősegély dobozért.

Jjong bólintott, majd levette felsőjét és azt szorította rá a számomra ismeretlen fiú nyakára. Kiléptem a nappaliból, és rohantam a fürdőbe, ahol felkaptam pár rongyot, amit bevizeztem, és a polcról levettem gyorsan az elsősegély csomagot. Visszaérve szembe találtam magam egy félmeztelen Jonghyunnal, aki elrohant mellettem. Mégis hova futkározik ez a gyerek, amikor idehoz nekem valakit, aki bajban van?

-Ryeowook, gyere, segíts fertőtleníteni a sebeit – azonnal ott termett és minden sebet ellátott. A fekvő mégis még mindig sápadt volt és holtfehér. Ide nagyobb segítségre van szükség. – Jonghyun! – kiáltottam egy hatalmasat, amire a majdnem hullánk felmorrant. Na szép, segíteni akarok neki, és még itt felesel.

-Itt vagyok YeYe-Hyung – istenem, mi ez a becenév? 5 éve nem hallottam senkitől. Csak ő hívott így engem. Atyavilág, ez de kínos.

-Kevés a vére. Hol szetted össze?

-Hát az úgy volt.. – kezdett bele a hosszúnak ígérkező hegyi beszédébe – Hogy épp felétek tartottam, nagyon boldogan, hogy végre újra találkozunk, rengeteg mindent szerettem volna mondani, amikor is elhaladtam egy beugró mellett, ahonnan két sötét alak suhant el. Benéztem, mert nyöszörgést hallottam, és ezt a fiút találtam ott. A két sötét alakon éreztem, hogy nem természetes az aurájuk, tehát valószínűleg „B” szintűek voltak.  Viszont akkor fenn áll a veszélye annak, hogyha most nem tisztítjuk meg a vérét, hamarosan egy üres fejű zombi fogja szívni az emberek vérét. Ezt pedig senki nem akarja.

-És mit tudunk tenni ennek érdekében? – tettem fel a kérdést.

-Látod itt ezt? – mutatott fel egy spriccet – Beadom neki a vérem.

-Teljesen meghuzattál? – röffentem rá – Fele-fele arány, hogy túléli a tisztítást, ha igen, akkor a védenced lesz, és neked kell majd gondoskodnod róla. De ha a másik 50% jön be, egy hatalmas vérengző fenevadot engedsz szabadjára. Gondolkozz, mielőtt cselekszel, Jjongie – ordítottam már szinte.

-Tudom mit teszek, és tudom, hogy sikerülni fog. Látom rajta, érzem, hogy küzd! – morrant vissza rám.

-Mhhnn – mindannyian a hang irányába kaptuk a fejünket – Kéremhmh – nyöszörgött a kanapén fekvő – Seghítshégmh – a gyerek segítségért kiált. Szépen nézünk ki. Viszont legalább tudjuk, hogy még magánál van.

-Yesung – emelte rám sötét szemeit Ryeowook – Ez a fiú nem érdemli meg, hogy egy üresfejű, semmit nem érző alak legyen. Nézz csak rá – mutatott a srác felé – Annyira ártatlan, annyira védtelen.

-Ahj – sóhajtottam fel – Jó, legyen. Bízunk a szerencsében.

-Köszönöm – biccentett felém Jonghyun – Gyorsan kell cselekedni.

Alig mondta ki, máris a fecskendőbe szívta vérét. Nem hittem a szememnek. Én is elviselem a fájdalmat, de azért a könyökhajlatomból nem tudnék rezzenéstelen arccal vért kiszipolyázni. Mikor már megtelt a spricc, készült arra, hogy a nyakába szúrja a tűt. Próbálta a nyakába szúrni, de az nem engedett. Egyszerűen nem tudta átszúrni a bőrfelületet.

-Ez így nem jó. Akkor máshogy próbálkozunk – gondolkozott hangosan, majd gyorsan beleharapott a csuklójába, jól megszívta azt, és az idegen srác fölé hajolt.

-Mire kész- nem érkeztem befejezni a mondatot, Jonghyun már a másik fiú szájába csorgatta a vérét. Hozzá. Értek. Az. Ajkai. Egy ismeretlen fiúhoz. És ha herpesze van a gyereknek? Vagy valami kóros betegség? Meggondolatlan dínó.

Tágra nyílt szemekkel követtük az eseményeket Wookieval, amikor azt láttuk, hogy a fiú nyel egyet. Végre. Ez azt jelenti, hogy a szervezete képes befogadni az idegen származékot. Hoppá. Ez a fiú nem csak egyszerűen elfogadja a másik szervezetet, egyenest élvezi. Tisztán látható volt a jelenet, ahogyan visszacsókol, és hogy fokozzuk az élvezeteket, még a nyelvét is átvezette Jonghyun szájába, amit ő szívesen viszonzott. Nocsak, de kis élénk lett valaki.

-Khm – köhintettem egyet, hogy figyeljenek fel, legalábbis az a fiú, aki magánál van. Bár a jelekből ítélve a félhulla kezd nagyon is túl jó állapotba kerülni. Elég csak ránézni a félig szakadt gatyájára. Most vagy egy homárt fogtunk ki, vagy a fiú pusztán nem tudja, hogy kinek a nyelvét is próbálta az előbb megenni. A csókolózó pár szétrebbent, pontosabban Jonghyun emelte fel a fejét, a másik fiú ugyanolyan állapotban feküdt ott most is, mint a vércsere előtt. Na kivétel a nadrágján keletkezett kis dudor. – Elnézést, hogy közbe szólok, de szerintem már teljesen jónak nevezhető állapotba került.

-Azt mondod? – kérdezte Jjong úgy, mintha nem érezte volna, mekkora harcot vívtak egymás szájában, majd ránézett a már kevésbé hullára. –Akkor hagyjuk pihenni. Szüksége van rá. Hova vihetem, ahol nyugodtan aludhat?

-Hát – nyögött fel a hátam mögött Ryeowook – Szerintem elvihetnénk a te szobádba. Mármint abba a szobába.

Az abba szót szépen kihangsúlyozta, így azonnal megértettem, hogy arra a szobára gondol, amiben minden elkezdődött. Hát üsse kavics, vigyük oda. Odaszóltam Jjongnak, hogy kövessen, majd elindultam azon a rég látott lépcsőn lefele. Én már nagyon rég nem mentem le oda, csak Wookie. Ő járt oda néha takarítani, hogy azért mégse egye meg a por és a penész a pincét. Én meg lusta is voltam levonszolni oda a fenekem, és nem is nagyon vonzott a hely. Mégiscsak ott bezárva töltöttem a napjaimat.

Lefelé baktattunk a lépcsőn, mögöttem a dínó, karjában a már lenyugodott állapotban lévő fiúval. Beléptünk a volt szobámba, és lefektettük arra az ágyra, amin annyi évet eltöltöttem.

-Jonghyun – szólítottam meg, amikor a fiú már megint elveszett a másik csukott szemeiben és arcában. Érzem, hogy ezzel még lesznek problémáim. – Szerinted rendbe fog jönni?

-Szeretném – mondta, majd behunyta a szemeit, és úgy folytatta – bár a nevét még nem tudom, szeretném tényleg megismerni. Úgy érzem, valami vonz hozzá, valami ismeretlen erő. Mindent bele fogok adni, hogy megfelelő mestere legyek, csak azt szeretném, hogy kinyissa a szemeit.

Elmorzsolt egy könnycseppet. Ajajajaj. Ha ez a srác bele fog szeretni, esküszöm, nem tudom, mit fogok csinálni. Nem az van, hogy ellene lennék, ha végre bejön neki az élet, de hát nem ismerjük a gyerek múltját, jövőjét meg még annyira sem. Lehet, veszélyt fog hozni ránk. Nem szeretném veszélybe sodorni se Ryeowookot, se a többi itt élő személyt.

*1 héttel később*

-Ryeowook, lemegyek, megnézem, mi a helyzet a titokzatos idegennel.

-De Sungie-baba, már egy hete folyamatosan nézegeted, és Jonghyun hyung is állandóan vele van. Teljesen el vagyok hanyagolva – lebigyesztett ajkakkal nézett felém, és bevágta a durcit.

-Szívem, amint feljövök, rendesen kiengesztellek, ígérem – kacsintottam felé, megpaskoltam a fenekét, és felálltam az ágyból. Mikor az ajtója felé értem, morgásokat hallottam, majd azt, ahogy valaki nekiszalad az ajtónak. Benyitottam, és azonnal lefogtam az elszabadult kölyköt. Hát felébredtél, te vadállat.

Kezeit háta mögé fogtam, és az ágyhoz kényszerítettem. Wookie jelent meg az ajtóban, és azonnal odarohant hozzám.

-Mi történt?

-Hozd a láncokat, ez a vadócka nagyon energikus, majdnem átjött a vasajtón.

Ryeowook azonnal rohant, én pedig közben csak tartottam ezt az élősködőt. Nem tudom, hogyan is kéne neveznem. Azt se tudom, milyen vámpír Jonghyun, de hogy egy nagyon erős lényt kreált, azt biztosítom. Alig bírom megtartani, pedig a teste annyira kicsi és csontos. No nem mintha az enyém ki lenne gyúrva. Na jó, kit hülyítünk. Egy cseppnyi izom sincs rajtam, de azért szépíteni lehet a dolgokat. Ryeowook visszatért kezében hatalmas láncokkal, amik eléggé erősnek tűntek. Reméljük meg tudják fékezni ezt itt.

-Hoztam egy spriccet. Add be neki, akkor elalszik – nyújtotta az említett tárgyat a barátom. Én engedelmeskedtem, de volt itt egy kis probléma. Ugyebár a spricc valami különös ok miatt nem hatol át a bőrén. Na de én nem fogom megcsókolni, az biztos. Fogtam a spriccet, és bele folyattam a szájába. Jonghyun is megoldhatta volna így. Még kellett pár másodperc, mire a szer elkezdett hatni, így addig még tartottam a testem súlyával. Mikor már láttam, hogy szépen becsukódnak szemei, végre felálltam róla, majd a láncokért nyúltam. Először jobb, majd bal kezét is felcsüngettem, végül az izzadságcseppeket letörölve könnyebbültem meg. Most már nem lesz gond vele.
Hogyan is hihettem ezt akkor? Hah, én naiv.