Legjobb barát

Hárman ültek a kanapén, három fiú. Egy horror filmet néztek, ahogyan a régi, szép időkben. Ők hárman kicsi koruk óta ismerik egymást, együtt voltak a jó és rossz időkben egyaránt. Együtt voltak, amikor a legfiatalabbnak a fogát húzták, de félt egyedül menni. Együtt voltak, amikor a legidősebbet épp dobták, és emiatt leitta magát. És együtt voltak akkor is, amikor a középsőnek a lábát gipszelték, mert leesett a bicikliről. Sosem hagyták cserben a másikat, kiálltak a barátságuk mellett. És ez nem változott a mai napig. Egy dolgot leszámítva. A két fiú összejött, ezzel a harmadikat akarva vagy akaratlanul, de elhanyagolták.

Régen horror film közben állandóan összebújtak, védték a másikat, nem hagyták, hogy féljen barátjuk. Jelenleg a legidősebb és a középső ölelkezve figyeli az eseményeket, míg a legkisebb rettegve szorongatja a párnát, amit épp keze ügyébe kapott. Nem volt féltékeny, nem borult ki, mert valahogy mindig érezte, hogy ebben a barátságban ő csak egy harmadik kerék, már nem létezik az a szoros kötelék.

Sajnos sikeresen beleszeretett a középsőbe, hisz nőies alakja, természete, de még külseje is vonzotta a fiatal cica-szemeket. Meg úgy bárki másét is, példának okául a legidősebb figyelmét is felkeltette. Égette a vágy, hogy elmondhassa neki, ám nem tette, hisz félt, hogy így tönkreteszi a szoros barátságot hármójuk között. Ám a legidősebb felfigyelt a kicsi érzéseire, hisz még a vak is látta, mennyire csorgatja a nyálát a középső után. Bár neki ez nem tűnt fel, lehet túl hosszúra nőtt a frufruja. Vagy csak nem akarta észrevenni.
Egy napon, amikor a parkban sétáltak, a fiatalabbat lehagyták, s ők ketten elvonultak. Szerelmet vallott a bátor, szerelemmel válaszolt a fiatalabb, ám a legkisebb szívében az a szerelem örök sebet okozott.

Ahogy így ülnek a kanapén, és nézik a filmet, a gerlepár boldog, a magára maradt szomorú. Kirohant a szobából azzal az indokkal, hogy sok volt az üdítő, de a hatalmas csörömpölés a konyhából másra utalt. Kifutott a két fiú, viszont annyit láttak csupán, hogy a legkisebb a padlón fekszik, a ruhája foltos, s kezéből ömlik a vörös, forró folyadék. Az idősebb gyorsan kapcsolt, a földön fekvő csuklójára szorította a kezét, de a haldokló csak a zsebéhez nyúlt, ahonnan egy lapot húzott ki, rámosolygott a középsőre, büszkén biccentett az előtte állónak, majd békés álomra hajtotta fejét.

Pár nappal később a három legjobb barátból csak ketten maradtak, feketébe öltözve álltak egy márványkő előtt, lehajtott fejjel. Elővették a levelet, amit társuk hagyott rájuk, majd végigolvasva a középső hangos sírásban tört ki, ráborulva az idősebb mellkasára. Így akart elköszönni, így mondta ki utolsó szavait, azt, hogy mennyire szerette barátait, azt, hogy mennyire volt szerelmes és mennyire utálta magát emiatt, s azt is, hogy mennyire örült a két barátja boldogságának. Ám nem bírta tovább, úgy érezte, ez a világ már nem való neki többé, így angyallá akart válni, hogy odafentről vigyázzon társaira.

Jeonghan nem tudta abbahagyni a sírást, Seungcheol az ég felé nézve engedte el a fiút, majd lenézett a sírkőre, amin csak ez állt: Hong Jisoo, a legkedvesebb barát emlékére.